Két litván előadás szerepelt a MITEM április 26-ai programjában, a Delhi tánc című produkcióról a következő krónika szól majd. A Léna lábai közt, avagy „a szűz halála” a lengyel rendező, Agata Duda-Gracz szövegkönyve és komplex színpadi víziója alapján, az ellentmondásos személyiségű Caravaggio életéről és művészetéről ad képet. A litván előadások sajátos „incidensekkel” zárultak.

A Klaipèda Drámai Színház produkciója, stílusosan mondva, erős ecsetvonásokkal festette fel Caravaggio portréját. A 16-17. század fordulóján élt festőzseni finoman szólva is végletes személyiségét, amelyben az eszelős élvhajszolás mellett békésen megfért a legmélyebb istenhit, ahogy az előadás alkotói is megfogalmazták, a szent és a profán egyszerre volt jelen az életében. A produkció a lengyel rendező kivételes atmoszférateremtő erejéről tanúskodott, a színpadképeken megelevenedtek Caravaggio képei. Az előadás szövegkönyve, a díszletek, a jelmezek is Agata Duda-Gracz munkáját dicsérik. Az alkotó úgy illesztette össze a biografikus történetet, hogy a profán élethelyzetekből rendre megszülettek az isteni szépségű műalkotások. Olyan állóképek, amelyek egy-egy konkrét festményt jelenítenek meg az életműből. Ugyanakkor a darab azt a sokszor nagyon alantas hátteret is láttatja, ahonnan mindez kinőtt, a szemétdombon nyíló virághoz hasonlatosan. A látvány gyönyörűen adja vissza a festmények erőteljes színvilágát, a festőre jellemző fény-árnyék kontrasztokat (világítástervező: Katarzyna Łuszczyk), a legapróbb részletig kidolgozott színpadképek, a következetesen jelenetívek, a szépen kimunkált mozdulatvilág a koreográfus: Tomasz Wesołowski munkáját dícséri.

Az előadás erényei közé tartozik, hogy ízlésesen kezeli a meztelenséget és a buja jeleneteket, nem álszemérmes, nem kendőz, de nem is öncélú, alpári vagy obszcén, ilyen értelemben hitelesen láttatja azt a kort, amelyben a reformáció is megszületett – nem véletlenül. Szintén az erények közé a szövegkönyv, amely pontosan és némi groteszk humorral, amolyan mai ízzel fogalmaz. Dicsérendő még a társulati munka: a litván színészek egytől egyig nagy művészi alázattal szolgálják a produkciót, amely nem annyira az egyéni alakításokról szól, ennek ellenére mindannyian nagyszerű színészi teljesítményt mutatnak fel. Ez a nagyszabású Caravaggio-vízió gondolatvilágát tekintve az élet és a művészet sokszor ellentmondásos, bonyolult viszonyrendszeréről, „pokoljárós” és „mennybemenős” végleteiről szól.

Sajnos, az előbb leírtakban valószínűleg több szó esett az előadásról, mint a közönségtalálkozón. Ugyanis mindkét litván előadás végén politikai indíttatású incidensek történtek. A Klaipèda Drámai Színház előadása azzal fejeződött be, hogy a tapsrendnél két ukrán zászlót és egy feliratot mutattak fel a színészek, utóbbin ez állt: „Magyarok, ne legyetek közömbösek!” A közönségtalálkozó ebből az alaphelyzetből indult.

Szerencsére egy szabad ország szabad fesztiválján vagyunk, ahol nyíltan elmondhatják a véleményüket rólunk is – mondta Vidnyánszky Attila, miután átadta a MITEM-en való résztvevőket megillető Madáchot ábrázoló kisplasztikát és emlékplakettet a társulatnak. „Az elmúlt kilenc évben, amióta szervezzük ezt a találkozót, minden évben valaki valamire meg akar tanítani minket - folytatta. A mi nemzetünk így él ezer éve; hol a tatárok, hol a törökök, hol a németek, hol a kommunisták, hol az amerikaiak akarják megmondani, hogy mi hogyan éljünk, mit gondoljunk. De belül mindig tudtuk: ahogy mi akarjuk, úgy a jó.” A direktor hozzátette: „Nagy-nagy szeretettel köszöntjük Önöket ebben a csodálatos, vendégszerető színházban és országban, és jó beszélgetést kívánok az estéhez.”

Vidnyánszky Attila szavaira tapssal reagált a hallgatóság, majd a mikrofont Tomas Juočys, a Klaipèda Drámai Színház igazgatója vette kezébe: Most nem színházvezetőként beszélek – kezdte mondandóját, el akarom érni a szívüket… háromszáz gyereket öltek meg, ez nem politika, ez mészárlás. Ha azért, hogy ne haljanak meg, magasabb árat kell fizetnem a gázért, akkor kérem a számlát.... Vagy közömbösek maradunk, vagy mi is belemártjuk a kezünket a vérbe, és ez, ismétlem, nem politika. Az igazgató hozzátette, hogy „ha hallgatunk, és nem cselekszünk, mind véresek leszünk”.

A beszélgetés moderátora, Lukácsy György, a Nemzeti Színház irodalmi munkatársa felhívta a figyelmet arra, hogy nem a vérontás megítélésében van különbség az itt jelenlévők között. Magyarország több mint hatszázezer menekültet fogadott be, a színház dolgozói is kivették a részüket a segítségnyújtásból az elmúlt hetekben. Éppen ezért a „közömbös” szó sértő lehet az itt ülők számára, akiknek egyébként nem tisztük a magyar kormányzati álláspont megmagyarázása. A szenvedőkkel mindannyian szolidaritást vállalunk, ráadásul sok magyart közvetlenül is érint ez a helyzet.

Kozma András dramaturg emlékeztette a résztvevőket, hogy éppen a litván előadásokat megelőzően, április 24-én szolidaritási napot szervezett a Nemzeti Színház, amelyen a kijevi Ivan Franko Ukrán Nemzeti Dráma Színház előadását vetítették le felvételről, és a szintén kijevi DAKH Daughters társulata is fellépett, valamint gyűjtést is rendeztek az ukrán menekültek megsegítésére. Hangsúlyozta azt is, hogy az ukrán művészek felé minden évben jelen voltak a Nemzeti Színházban és a fesztiválon. Ezután megosztotta a jelenlévőkkel az Ivan Franko Színház társulatának köszönőlevelét, amit a szolidaritási nap után kapott a fesztiválstáb. A dramaturg reményét fejezte ki, hogy a művészet és a barátság nyelvén folytatódhat tovább ez az együttműködés.

A hallottak nyomán némi tanácstalanság érződött a vendégtársulaton, amelynek tagjai közül többen megköszönték, hogy itt lehetnek. A beszélgetés végén Tomas Juočys igazgató is a művészet, a kultúra hídépítő szerepét hangsúlyozta.

A Delhi tánc című produkcióról a következő krónika szól majd.

Ungvári Judit

(2022. április 27.)