MITEM 2022

MITEM-krónika 12. rész - Színház és identitás – Sardegna Színház, Teatropersona Társulat: Macbettu

Elementáris hatású előadást készített Shakespeare Macbeth című drámája nyomán az olasz színházi élet üstökösének számító Alessandro Serra. Az angol klasszikus művét ősei szárd nyelvén és szokásai mentén dolgozta fel, a produkció, ahogyan már a világ számos országában, Magyarországon is hatalmas sikerrel mutatkozott be a MITEM programjában.

 

 

Az olasz rendező szardíniai gyökereit kutatva döbbent rá arra, mennyire hasonló érzületet hordoznak a különböző helyi szokások és a Macbeth története. Ebből kiindulva alkotta meg ezt az archaikus töltetű, lenyűgöző produkciót, amely minden részletében meglepetést tudott okozni a nézőknek, emellett olyan zsigeri élményt idézett fel, amely gyakorlatilag mindenkiben azonnal rezonálni tudott. Komor, egyszerű tabló, rozsdaszínű vasból készült díszletelemek, amelyek később asztalként funkcionálnak, kövek, sötétség, por és hangok. Ezzel a néhány „elemmel” gazdálkodva alkotta meg Alessandro Serra a Macbettu világát. Külön figyelmet érdemel a hangzás: rendkívül hatásos dramaturgiával épült fel az előadás akusztikus miliője, egyfajta zaj-zeneiség adott sajátos ritmust mindannak, ami a színpadon történik. Az emberi halandzsa, vagy hangfestés és a fémtranszparensek kongása, a dübögések, a kiáltások összefonódó hangjai mellett a szövegnek viszonylag kevés szerep jutott. Az inkább csak a történetmesélés szempontjából leglényegesebb motívumokat tartalmazta, azt is szárd nyelven, ami különleges, archaikus ízt kölcsönzött a jól ismert történetnek. Ez persze nem is állt attól távol, hiszen a Macbeth ködös, nyomasztó, misztikus, ugyanakkor vértől terhes világa nagyon is hasonló ahhoz a „barbár”, nyers tradícióhoz, amire a rendező alapozott. Ráadásul szinte minden népnek megvan ez a durván földszagú világa, például a magyar népballadák is nagyon hasonló fogantatásúak. Minden bizonnyal ezért is tudott kultúráktól függetlenül ilyen erős hatást tenni ez a produkció mindenütt, bármerre járt is a földgolyón. Részben különlegessége az előadásnak az is, hogy csak férfiak játszanak benne, bár ez Shakespeare korával is rokonságot mutat. Az erő, a nyersesség mellett érdemes megemlíteni még, hogy nagyon sok humorral is dolgoztak az előadás készítői: a boszorkányok jelenetei vaskosságuk mellett is üdék és eredetiek voltak, jól ellenpontozva a történet véres drámaiságát.

 

 

A közönségtalálkozón a beszélgetés moderátora, Szász Zsolt dramaturg hangsúlyozta, az előadás rendezője Alessandro Serra az egyik legnagyobb, újonnan feltűnt csillaga az európai és a világszínháznak. A 2017-ben készült Macbettu szerte a világban megfordult, a kontinensen túl is. Hazájában az összes díjat megnyerte az előadás, amit csak lehetett. Felléptek vele Szentpéterváron, a 2019-es közös orosz-japán szervezésű Színházi Olimpián is. A bevezetőben Lakó Zsigmond irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem Olasz Tanszékének oktatója elmondta, teljesen új színházi minőség alakult ki azáltal, hogy Shakespeare művét ütköztették az alkotók a szárd kultúrával. Beszélt arról, hogy az olasz nyelv igazából soha nem volt teljesen egységes, így nagyon erősek a dialektusaik. A történelemben is jól látható, hogy az egység mindig problémás volt olasz földön, ezért a nyelvi fejlődés is jelentős eltérésekkel bírt. A mai standard nyelvváltozat alapja Dante nyelve, ami a firenzei toszkán dialektus, és ez számít irodalmi nyelvnek. Ezt a huszadik század második felére sikerült elterjeszteni, főképp a médiumok segítségével. A folyamat azonban egyúttal veszteséget is hozott, és mire elterjedt az egységes olasz nyelv, rájöttek, hogy vissza kellene hozni valamit abból az ősi kulturális örökségből, amit ezek a dialektusok képviseltek. Ez a kísérlet számos írónál megfigyelhető – tette hozzá az irodalomtörténész – mert sokkal autentikusabbak ezek a változatok. Sokan még ma is „második anyanyelvként” beszélik a standard nyelvet. Nagyon fontos referencia tehát ebben az előadásban a szárd nyelv, a szárd dialektus jelenléte, ami azt is eredményezi, hogy az elfogadottnál archaikusabb nyelven szólal meg a darab, ez a momentum az egyik legerősebb pontja az előadásnak – hangsúlyozta az irodalmár. Felidézte azt is, hogy a színháztól sem idegen a dialektusok jelensége, például az olasz kultúra egyik legismertebb színházi formája, a commedia dell’arte világa is használta a dialektusokat, mint a különböző karakterek jellemzőjét. Az 1997-ben Nobel-díjjal jutalmazott Dario Fo munkásságát is megemlítette, a grammelot nyelvvel kapcsolatban, mert az előadásban erre is lehetett példát találni.

 

 

Az előadás egyik színésze, Giovanni Carroni közvetlen munkatársa volt a rendezőnek, hiszen a szárd fordításban is közreműködött. Elmondta, nagyon szerencsés találkozás volt ez a rendező és a szöveg között. Alessandro Serra 38 évesen utazott vissza a felmenői földjére, Szardíniára, akkor csodálkozott rá erre a kultúrára is. Az egyik legfontosabb tényezője ennek a „karnevál” hagyománya volt, amit nem teljesen úgy kell érteni, mint az olasz karnevált, a szárd szó, amit használnak („carrasecare”) inkább rítusra utal, vagyis egy szent történést jelent. A szóösszetétel a hús felvágását jelenti, ez a rítus abszolút dionüszoszi eredetű, amely máig él Barbagia régióban. Január közepén itt meggyújtják a fényeket és ekkor kezdődik ez a rituális időszak, amikor fából készült maszkokat öltenek magukra, bikafejet, különböző állatokat ábrázolnak ezek a maszkok. Ezek a rítusok a termékenységhez, a bő terméshez kapcsolódnak, és azon túl, hogy szépek, kegyetlenek is, van ennek a szokásnak egy valóban barbár, erőszakos oldala – ismertette a színész. Az elbeszélésekből kiderült, másfél évig dolgoztak ezen a projekten, ami teljesen másféle munkát igényelt, mint egy polgári színházi produkció, itt egy közös munkafolyamaton keresztül próbálták együtt megélni Szardínia több ezer éves történetét, kapcsolódni a tradíciókhoz. Fontos volt, hogy a korábban felvett színházi gesztusokat teljesen kitöröljék, és gyökeresen új alapokra helyezzék a színészi munkát. Közösséget kell teremteni, hiszen a színházba belépő közönség is a rítus és részévé válik – emelték ki a színészek. Beszéltek még arról is, hogy már csaknem háromszáz alkalommal játszották ezt a darabot több mint 20 országban.

A plakettek átadásakor Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója bejelentette, Alessandro Serrával mindenképpen találkozhatunk a következő évi Színházi Olimpián.

 

Ungvári Judit

(2022. május 5.)


Oldal tetejére

Bosznia-Hercegovina, Csehország, Franciaország, Görögország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Románia, Olaszország, Ukrajna, Vietnám