Műsorarchívum 2022

MITEM 2022

MITEM-krónika 8. rész - Poézis mesterfokon - Az Árnyak Játéka (Le Jeu des Ombres)

Théâtre National Populaire; La Criée – Théâtre national de Marseille

Egy igazán lenyűgöző élménnyel gazdagodott a MITEM közönsége április 29-én. A több francia társulat koprodukciójában, eredetileg a 2020-as Avignoni Fesztiválon bemutatott előadás teljességével, a zene, a szöveg, a látvány bámulatos erejével gyakorlatilag rockkoncerthez hasonló ovációt váltott ki a közönségből – méltán. A produkcióban az Orfeusz-mítoszt dolgozták fel az alkotók.

 

 

Ha létezik totális költői színház, ez az előadás minden ízében annak nevezhető. Méghozzá nem is akármilyen minőségben. Az Árnyak Játéka szövegszinten a kitűnő francia író, Valère Novarina mestermunkája, aki Orfeusz történetéhez készített egyfajta kortárs olvasatot, a rá jellemző egyszerre játékos, és mély, költői és filozofikus „szószínházat” megvalósítva. Az előadás rendezője, a Théâtre National Populaire igazgatója, Jean Bellorini ehhez egyedülálló zenei világot varázsolt, amelyben Monteverdo Orfeója mellett kortárs zeneszerzők – köztük az ő saját – kompozíciói is szerepeltek. A látvány egyszerű és bámulatos (díszlettervező: Jean Bellorini és Véronique Chazal, világítástervező: Jean Bellorini és Luc Muscillo, jelmeztervező: Claudine Crauland), monumentális háttérfal előtt a puszta teret néhány gördíthető, vörös függönyű paraván és több hangszer uralja, részben funkcionálisan, hiszen élőzene is megszólal az előadásban, de a díszletelemeket is megbicsaklott zongorák alkotják, épp csak jelzésszerűen támogatva a történet szimbolikus voltát. Az Orfeusz-mítosz mindig is a művészet, a művészlét jelképe volt, ennek az előadásnak az „összhangzata” a költészet legfelsőbb magaslataiba repíti el a nézőt, miközben Orfeusz az alvilágban bolyong. A szavak elementáris ereje, a játékos szófacsarások és -összetételek bűbája, a sűrű szövésű költői mondatok látszólag kaotikus kavargása adja az alapot mindehhez.

 

 

Valère Novarina szövegének varázslatosságát Rideg Zsófia bravúrosan ültette át magyarra, aminek köszönhetően az eredetivel egyenértékűen élvezhette a francia nyelvet nem bíró közönség is ezt a költői világot. A zenei betétek szervesen fonódtak össze ezzel a szöveggel, és csodálatos tisztasággal szólaltak meg, ahol már a szó sem volt elég. Az érzések, érzetek skáláját bejárva, egyik ámulatból a másikba eshettünk a nézőtéren. Hol a szöveg perdített meg, mint például az ember Istenről alkotott képét különböző írók, gondolkodók mondatai alapján összegző gigantikus monológnál, hol egy Monteverdi-ária kristály-dallamára csodálkozhattunk rá, hol pedig a látvány okozott zsigeri élményt, mint a lángsor megjelenésénél. A színház erejét és totalitását mutatta meg a Jean Bellorini rendezte előadás, amelyben a színészek is egytől egyig mesterfokon komédiáztak, a szó legnemesebb értelmében. 

 

 

Az előadás utáni közönségtalálkozón az író arról beszélt, hogy bár nem szokott felkérésre alkotni, de Jean Bellorini kedvéért nekivágott az Orfeusz-feldolgozásnak. Elmesélte, hogy az „enfer”, vagyis a pokol szó benne nemcsak a dolgok mélyét, hanem a vasat és a tüzet is megidézi, és ez volt számára a kiindulópont. Jean Bellorini elmondta, korábban is dolgozott már Novarina szövegével, megrendezte a Képzeletbeli operettet. Már akkor úgy szerette volna a szöveget és a zenét összehozni, hogy a szöveget zenévé, a zenét pedig szöveggé, elbeszéléssé alakítsa át. Azt akarta, hogy Novarina népszerű zeneiségű szövegvilágát szembesítse a szakrális zene nagy, liturgikus alkotásaival – mondta a rendező. Jean Bellorini hozzátette, számára nincs különbség a szó és a hangjegyek között, így az elmúlt mintegy húsz év színházi kísérletei nála arról szóltak, akár Rabelais-vel, akár Dosztojevszkijjel foglalkozott, hogy a zeneiséget, a nyelvnek ezeket a zenei energiáit felszabadítsa, és ezért is kérte fel Novarinát a mostani szöveg megalkotására. A beszélgetés moderátora, a magyar szöveget készítő Rideg Zsófia úgy fogalmazott a színészi munkát illetően, hogy a színészek bámulatosan adták vissza Valère Novarina szövegének „kegyetlen líraiságát”, mintha az életmű beteljesítése is lenne ez az előadás. Azzal is összefüggésbe hozható talán az az intenzitás, ami itt megjelent – fogalmazott a Nemzeti Színház dramaturgja –, hogy éppen a pandémia idején dolgoztak a produkción, tehát mintegy tétje volt a megszólalásnak. A színészek is megerősítették ezt, úgy fogalmaztak, szinte rávetették magukat a szavakra. A rendező, Jean Bellorini hozzátette, a sok zavaró tényező, a maszkviselés, az érintkezések korlátozása mellett mégis úgy döntöttek, a színpad szentélyében ezek nélkül próbálnak, és valóban, maga a szöveg is elindította bennük a bezártságból való kiszabadulás élményét. Ehhez csatlakozva több színész is megfogalmazta, hogy a Novarina-szövegek számukra felszabadító hatásúak, a kötöttségek, a keretek között is a tökéletes szabadság élményét adják. Egyszerre őrült, de örömteli játékot tesznek lehetővé – mondta az egyik színész.  

 

 

A közönségtalálkozó végén, a vendégtársulatoknak járó plasztikák átadásánál Vidnyánszky Attila elmondta, megbeszélésük alapján a francia társulatot meghívta a 2023-as Színházi Olimpiára, emellett Jean Bellorinit a Nemzeti Színházba is invitálta rendezni. Azt is felvetette, hogy – ha kapható rá – nem bánná, ha Valère Novarina a most látott szöveghez hasonlóan továbbgondolná Madáchtól Az ember tragédiáját, és valamiféle kortárs olvasatot, egy új színt vagy kiegészítést írna hozzá, amit jövőre színpadra lehetne vinni. „Tudom, hogy éppen most olvassa a művet.” – indokolta Vidnyánszky Attila. Valère Novarina pedig bólogatott...

 

Ungvári Judit

(2022. április 30.)


Oldal tetejére
Albánia, Belgium, Bulgária, Franciaország, Georgia, Görögország, Izrael, Japán, Kína, Lengyelország, Magyarország, Macedónia, Mexikó, Mongólia, Olaszország, Oroszország Románia, Szlovákia, Szerbia, Törökország