MITEM 2022

MITEM-krónika 6. rész - Mandala és körforgás - OKT/ Városi Színház: Delhi tánc

A világszerte ismert orosz kortárs szerző, Ivan Viripajev darabját, a Delhi táncot hozta el a MITEM-re az egyik legjelentősebb európai rendezőnek tartott Oskaras Koršunovas és társulata. A litván színház előadását két nap is láthatta a fesztiválközönség, mindkétszer ugyanúgy, a magyaroknak szóló politikai üzenettel a végén. Éppen ezért ennek az előadásnak a közönségtalálkozója is inkább az aktualitásokról, mint a színházi produktumról szólt.

 

A közönségtalálkozó végén ::  Fotó: Eöri Szabó Zsolt

 

Viripajev darabja izgalmas „körtáncot” kínál a nézőnek: csupán néhány szereplő forog benne, hol az egyik, hol a másik távozik az élők sorából, amihez kapcsolódva, mindig mások viszonyulását láthatjuk az adott szereplőhöz. Változnak az emberek, mindig más éli át a hasonló élethelyzeteket, de egy tényező nagyjából ugyanaz marad: a címszereplő, vagyis a különleges delhi tánc. Ennek élménye köti össze spirituálisan és valóságosan is a figurákat. Az előadás visszafogott háttérrel operál, egy kórházi folyosón történik minden, a hangsúlyozott egyszerűség része a rendezői koncepciónak, így több figyelem irányul a színészi játékra és a szövegre. Oskaras Koršunovas társulatának tagjai szintén visszafogott eszközökkel, de jó alakításokkal társulnak a szöveghez, az előadással a tapsrendig (vagyis a vége-performanszig) a közönség is együtt haladt.

 

Jelenet a Delhi táncból  ::  fotó: Eöri Szabó Zsolt (további fotók a galériában)

 

Az előadást követő beszélgetés nagyjából az előző napi forgatókönyv szerint zajlott. Vidnyánszky Attila köszöntötte a társulatot és a rendezőt, majd arról beszélt, végtelenül büszke a hazájára és a fesztiválra, ahol mindenki elmondhatja a véleményét, és amihez hasonló szabad hely szerinte nem sok van a világon. Ismét föltette a kérdést, vajon ő megtehetné-e ezt a litván színházban? „Nyugaton nem lenne erre lehetőségem” – mondta többek között a direktor, hozzátéve: „Thomas Ostermeier pár éve azt üzente, hogy ne építsünk kerítést, azóta a fél Európai Unió kerítést épített, tudomásom szerint a litvánok is… Most a litvánok is üzentek nekünk, ezzel együtt szeretettel fogadjuk őket. Katonáink, akik ott ülnek önök felett (Május eleje óta a magyar légierő őrzi Észtország, Lettország és Litvánia légterét – a szerk.), legyenek nyugodtak, annak ellenére, hogy „érzéketlenek” vagyunk, védik magukat és az életüket is odaadják önökért, ha kell.” – tette hozzá. „Én nem lennék ilyen gőgös, hogy így merjek beszélni.” – fejezte be Vidnyánszky Attila.

 „Nagyon örülök, hogy itt lehetünk, és arról beszélünk, amiről szerintem kell.” – mondta Oskaras Koršunovas, a színház vezetője, az előadás rendezője. „Háború zajlik Európában, egy független országot támadtak meg… Egy csónakban evezünk, hiszen az unió tagjai vagyunk, egy állásponton kell, hogy legyünk. Oroszország most már nyíltan azt mondja, hogy a Nyugattal háborúzik. Mi csak a színházon keresztül mondhatjuk el, amit szeretnénk. Eddig lehetett metaforákban beszélnünk - most már ez nem elég.” Hozzátette: az előadás végi performansz is ebből fakad, szerinte ugyanis a művészetnek ma sokkal világosabban kell fogalmaznia, ezt követeli a helyzet. Viripajevvel kapcsolatban felidézte, hogy az író 2000-ben járt az általa szervezett litván nemzetközi fesztiválon, amikor sokat beszélgettek a szerzőre nagy hatást gyakorló, sok drámájában megjelenő indiai buddhizmusról is. A Delhi tánc-ban a buddhista jeleneteket iróniával használják, mondta Koršunovas, akinek a tanítványai ajánlották a darabot. Viripajev a ma élő szerzők közül az egyik legjelentősebb, vélekedett Koršunovas, különösen hazájában, ám most levették az orosz színpadokról, mert nyílt levélben vádolta Putyint a háború miatt. Mint mondta, ezért is eleget tesznek Viripajev kérésének, és a műveinek előadásaiból befolyt bevételből Ukrajnát támogatják.

 

Az előadás végi performansz  ::  fotó: Eöri Szabó Zsolt

A beszélgetés moderátora, Kozma András arra is rákérdezett, hogy volt-e olyan nyomás, hogy ne jöjjenek el Magyarországra ezzel a darabbal. Oskaras Koršunovas azt válaszolta, hogy voltak erről viták, és ő örül, hogy ilyen viták vannak náluk. Litvániában senki sem gondolja, hogy ez a háború nem az övék, és ez aktivizálja a társadalmukat. Azért jöttek el – mondta, mert nekik a színház a harcterük, ott fejezhetik ki a véleményüket, és örülnek annak, hogy nagy visszhangja van az előadásuknak Magyarországon és Litvániában is.

 

Ungvári Judit

(2022. április 28.)


Oldal tetejére

Bosznia-Hercegovina, Csehország, Franciaország, Görögország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Románia, Olaszország, Ukrajna, Vietnám