MITEM 2021

MITEM-krónika 23. rész – Valóságsűrítmény (Alarme)

Itt a vége...

A hatalom természetrajza bontakozik ki az I. Erzsébet királynő és Stuart Mária viszályából kiinduló, a színészek erős fizikai jelenlétével megvalósított Alarme című görög produkcióban, ami a MITEM második, egyben az idei találkozót immár végleg lezáró „utórengéseként” szerepelt Nemzeti Színházban. Az Attisz Színház előadását Teodórosz Terzopulosz rendezte.

 

Azt lehet mondani a találkozón látott két előadása alapján, hogy Teodórosz Terzopuloszt valamiért bizonyosan érdeklik az emberi szembenállás dimenziói. Az Aiasz, az őrület után az Alarme a mindent elsöprő harag és gyűlölködés egy másik vetületére világít rá, ezúttal két női szereplő egymásnak feszülésén keresztül: I. Erzsébet királynő és Stuart Mária szeretve gyűlölködő, vagy éppen finomabban, az egymás iránti ellenérzésekre kontrázó furcsa kölcsönös megbecsülése fényében vizsgál egy igazán ambivalens viszonyt. Teszi ezt úgy, hogy eben a darabban – hasonlóan az Aiaszhoz – azt a speciális, évtizedeken át érlelt, sajátos metodikát használja, amely jellegzetessé teszi az előadásait: végsőkig letisztított mozgásformává alakított érzelmi-indulati háttér, a szereplőket jótékonyan előtérben tartó puritán színpadkép, s a szavak (szöveg) költőien tömörített, inkább csak zeneiségében fontos akusztikai hatásai jellemzik ezt a világot. Végletekig sűrített pillanatok valóságos univerzumát építi fel a rendező ebben az előadásban, amelyben minden megszólalásnak, minden mozdulatnak, minden arcrezdülésnek mázsás súlya van, a reális időnek folytonosan fittyet hányva, arra készteti a nézőt, hogy ugyanolyan koncentrált figyelemmel fókuszáljon a láttatni kívánt gondolatra, mint amilyen elképesztő munkával, szinte sportteljesítménybe illő belefeszüléssel építik fel a színészek ezt a gondolatot a saját testükből.

 

 

Terzopulosz módszere erős fizikai alapokon nyugszik, speciális légzéstechnikájába és az ebből kibomló mozgásformákba a találkozón is kaphatott betekintést a színházkedvelő közönség, mesterkurzusán pedig a szakmabeli fiatalok is megismerkedhettek vele. Az Alarme előadásában mindebből káprázatos ízelítőt adtak a színészei (Sophia Hill, Anasztaziosz Dimasz, Aglaja Pappa), akik már a megjelenésük első pillanataiban átütő erővel tolják a néző arcába azt a „sűrítményt”, amit Terzopulosz színháza a két ismert történelmi személyiség párviadalából levont. A hatalom, a hatalmi játékok eltorzult vágya, a másikon való győzedelmeskedés perverz mámora, a megalázás, a gyűlölet, amelyben a szélsőséges düh éppúgy helyet kap, mint a másik bekebelezése, ami egyszerre jelenti a teljes uralmat és a tökéletes egyesülést – mindez rendkívül szemléletes, mondhatni kultúrától függetlenül értelmezhető archetipikus mozdulatsorokkal jelenik meg a színen. Az egyetlen fekete díszletelem ferde vájata, amelyben a „lent” és „fent” egyenlőtlenségében látjuk a két figurát, eleve csúszkáló mozgásra készteti a szereplőket, de nemcsak ez okozza, hogy a kígyószerűség azonnal az eszünkbe jut, hiszen a jelmezek is kígyóbőrre hajaznak. A két nő az előadás alatt egymásra ritmikus, verssorszerű ismétlődéssel, hol a szeretet szavait, hol szitkokat szórva, hol pedig csak halandzsa-hangokat, vagy akár a néma mimézis eszköztárát zúdítva a másikra, fokozatosan jut el a vájat közepére, ahol a bekebelezés végül megtörténik, és a kétfejű kígyó kegyetlen látványában teljesíti ki a hátborzongató kérdést: mindennek van bármi értelme? 

 

 

Végig egy Jacques Prévert verssor járt az eszemben, mert – akárhogy csűrjük-csavarjuk – végül minden ennyire egyszerű: „micsoda marhaság a háború” („Quelle connerie la guerre”) – mondja a költő a Barbara című versében, és itt is ugyanez az érzés kerített a hatalmába. Mert bárhogy nézzük is, az a beteges vágy, ami keservesen űzi az embert a hatalom birtoklása felé, az az irgalom nélküli nagyravágyás és békétlenség, ami gyalázatosabbnál gyalázatosabb tettekre kényszerít mindenkit, aki belesodródik, önmagunkkal falat föl mindannyiunkat. Csak önmagunk kígyói lehetünk. Ezt a gondolatot erősíti föl az Alarme-ban a harmadik szereplő, a két női figuránál is „lentebb” csúszkáló „kisember”, aki csak arra lehet képes, hogy mindkettejüktől szenvedjen, ezért mindkettőt szidja, és aki a végén gyakorlatilag belepusztul. Tényleg marhaság a háború.

Ungvári Judit

(2021. október 30.)


Oldal tetejére

Résztvevő országok: Algéria, Franciaország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Oroszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szerbia, Szlovénia, Ukrajna