Sorozatunk címét Eugenio Barba és Nicola Savarese színházantropológiai szótárától kölcsönöztük.

A Károli Könyvműhely és a L’Harmattan Kiadó jóvoltából végre napvilágot látott gazdagon illusztrált kiadvány a szerzők sokéves kutatómunkájának gyümölcse, amely a nyugati kutatások túlnyomó részével ellentétben az előadóművészet empirikus megközelítését adja.

A könyv kapható lesz színházunkban a fesztivál ideje alatt! Megjelentetését az idei MITEM-en jelenlévő, a színész titkos művészetét mélységében kutató és feltáró mesterek, Robert Wilson, Anatolij Vasziljev és Theodórosz Terzopulosz munkásságáról készült filmekkel ünnepeljük.

„A formalizmus távolságtartást jelent attól, amit valaki mond vagy tesz. A távolból az ember jobban tiszteli a közönséget. Én a közönségre bízom, hogy tetszés szerint, magától lépjen a színpadra. A mi dolgunk, hogy javaslatokat tegyünk, de nem az, hogy ezekhez ragaszkodjunk.” - Robert Wilson

Shakespeare nagy tragédiájának e rendkívül formális, ám mégis igen személyes megközelítésében Wilson a Wolfgang Weins által készített szövegadaptációt felhasználva egy 15 jelenetben kibontakozó monológban adja elő a Hamletet.

A Hans Peter Kuhn által komponált zenével és hangkompozíciókkal, valamint Frida Parmeggiani jelmezeivel – akik mindketten Robert Wilson hosszú távú munkatársai – megtámogatva azon ritka alkalmak egyikét láthatjuk, amikor a művész előadóként jelenik meg. Nem csupán Hamlet, hanem a Shakespeare gyakran legnagyobb művének tartott dráma valamennyi szereplője életre kel általa. Kellékeket és jelmezeket húz elő egy ládából a klasszikus, történetmesélő színház stílusában; Wilson egyszer Hamlet, majd Gertrúd, Rosencrantz és Guildenstern, máskor pedig ofélia szerepét ölti fel.

Az egyszerű, mégis gyönyörű színpadképben Hamlet életének és halálának összes helyszínét mozgatható kőlapok jelenítik meg, amelyek különböző alakzatokat alkotnak a háttérben folyamatosan változó, finom fényhatásokkal együtt.

Robert Wilson elmondása alapján Hamletet játszani olyan volt, mintha az előadás egy naplóból vagy egy hírlapból került volna ki. A darabbal való azonosulás, beleértve a mozgást, a hangszínt, a szövegmondást és a szöveg keltette asszociációkat, számára nagyon személyes élmény volt. Shakespeare szövege Wilson szerint egy „lerombolhatatlan szikla”. A szöveg monológként való újragondolása alkalmat adott Wilsonnak arra, hogy Hamletet egy visszapillantás közben szólaltassa meg: „Közvetlenül a halála előtt kezdődik, és az utolsó beszédével zárul. Ebben a halál előtti pillanatban, az ember az egész darabot, az egész életet látja. Úgy szemlélhetjük ezt a helyzetet, ahogyan ő is látja azt, vagyis sokféle megnyilvánulása körvonalazódik: láthatjuk gyermekként, egy fiúként; amint szembe kerül egy idősebb emberrel, amint őt hallgatja, vagy maga válik az idősebb személlyé; láthatjuk nőként vagy férfiként...”

A négy epizódból álló film a legendás, egyedülálló utat bejáró orosz rendező és pedagógus, Anatolij Vasziljev által létrehozott színház, a „Drámai Művészet Iskolája” mintegy két évtizedének néhány fontos korszakát és előadását idézi fel az alapító művész szemszögéből. E szubjektív kordokumentumon keresztül bepillantást nyerhetünk a 20-21 század fordulójának egyik legfontosabb színházi műhelyébe, ráláthatunk a különleges alkotó sajátos módszereire, vívódásaira, küzdelmeire. Részleteket láthatunk Vasziljev több fontos rendezéséből, többek között a „Don Juan halott”, az „Iliász” illetve a Pirandello szövegeiből készült „Ma este improvizálunk” című előadásokból. A film egyúttal Anatolij Vasziljev személyes vallomása is a színházi alkotás metafizikájáról.

A világszínház történetében alighanem egyedülálló színházalapítás az, ahogy 1985-ben Theodoros Terzopoulos megalapítja az ATTIS társulatát. Így vall erről a filmben: „Augusztusban megkerestem száz görög színészt, valamint színészhallgatókat. Rendeztem nekik egy meghallgatás-sorozatot és egy workshopot. Először a Delphoi Kulturális Központban, majd fent a hegyekben. Három napig hegyet másztunk a Kithairon Hegységben. Ez alatt a három nap alatt sokan feladták. Az első nap után a százból hetvenen maradtak. A második nap után a hetvenes létszám tizenhatra csökkent. A harmadik napon egy meredek szakadékhoz értünk... Egy 200 méter magas domb húzódott az alján, ami egyfajta védőhálóként szolgált, ha valaki netán le találna esni. Neki rugaszkodtam és átugrottam. Néhányan követtek. Ezek a következők voltak: Sophia Michopoulou (aki még szinte kislány volt akkor), Kalliopi Tachtsoglou, Akis Sakellariou, Giorgos Symeonidis és Dimitris Siakaras. Ők voltak, akik követtek engem. Abban a pillanatban alakult meg az Attis Társulat.”

(2021. augusztus 22.)