A magyar közönség előtt már nem ismeretlen Akekszandar Popovszki rendezésében szerepelt a MITEM programjában a budapesti Nemzeti Színház produkciója Bulgakov A Mester és Margarita című regényéből. A macedón rendező színpadi adaptációja erős vizualitással támasztotta meg az alapvető filozófiai kérdéseket is boncolgató mű misztikumát.

A „hálózatos” színpadkép nemcsak lenyűgöző látványt nyújtott a nézőnek, hanem egy sor szerencsés színpadi megoldást is lehetővé tett a regény cselekményének átültetésében. Ezek közé tartozik, hogy a kifeszített vonalaknak köszönhetően remekül lehet tagolni a teret, s viszonylag könnyen ugrálhatunk az elmegyógyintézetből az utcára, vagy a színházba. Ezen túlmenően, az időugrások is sokkal egyszerűbbé válnak, ami nem elhanyagolható egy ilyen bonyolult cselekményszövetű alapanyag színrevitelében. Ráadásul rendkívül impozáns a látványa a villódzó vonalak és hálózati kockák szinte a digitális adatok „futtatását” idéző fénymozgásának. A színpadi megoldások tekintetében bravúros megoldás egyúttal a filozofikus ráhangolódást is elősegíti: a világ bonyolultságának, mindennapjaink „mátrixának” efféle leképezése a rendszer és rendszertelenség párhuzamába állítja a mű bonyolult hitbéli kérdéseket firtató problémahalmazát.

Mintha Barabási Albert László hálózati dimenzióira fordítaná le a regény gondolatait. Az előadás végén a pókhálószerűvé alakuló kockaszálak összekuszálódása azt bizonyítja, a látvány egyértelműen az egyik legerősebb pontja az előadásnak. (A díszlet készítője egy, a konceptuális művészet, a szcenográfia, az ipari és a térbeli tervezés területén dolgozó kollektíva, a zágrábi dizájniskolához kötődő, 1998 óta működő Numen for Use, amely jelentős színpadi munkákat alkotott az elmúlt évtizedekben, Athéntól Oslóig, Madridtól Berlinig.) Annak ellenére, hogy maga a regény súlyos gondolatokat feszeget, és nagyon nehezen kezelhető színpadi történetként, Alekszandar Popovszki rendezése a könnyedség benyomását kelti. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy nem „narrálja túl” az adaptációt, tehát lehántja a regény történetmesélős elemeit, és sokkal inkább a párbeszédekre fókuszál. A dramaturgiai munkát Verebes Ernő végezte, de neki köszönhető az előadás zenei remeklése is, amely a látvánnyal azonos értékű. A színészek – ha lehet így fogalmazni – jól érzik magukat ebben a sajátos, misztikus világban, különösen kiemelkedő Bordás Roland Wolandja, érződik az alakításán, hogy gondolatban is felnőtt a nem éppen könnyű figurához.

A közönségtalálkozón a koronavírus miatt távol maradó rendező „magyar hangjaként” Verebes Ernő arról beszélt, nagyon merész vállalkozás volt ezt a művet színre vinni, nagy bizalmat igényelt mind a rendezőtől, mind a színháztól Popovszki iránt, de megvolt ez a bizalom. A szövegkönyv egy szlovén dramaturg fordítása alapján készült a munka első szakaszában, később a dramaturg által csiszolt változatot finomították a próbák idején, így alakult ki a végleges változat. Egy ilyen nagy, egyetemes művet elképesztően nehéz színpadra tenni, nagy kihívást jelentett – mondta a Nemzeti Színház dramaturgja, aki hozzátette: Bulgakov tíz évig írta ezt a regényt, amit csak 60-as években adtak ki először. Az akkori szovjet irodalomban nagyon furcsa misztikumot képviselt, a hit és a hitetlenség kérdéseivel foglalkozó mű. Bulgakov, aki egyébként orvos volt, főművének tekintette ezt a regényt. A színpadi adaptáció nehézségét az is okozza, hogy három szál elegyedik benne, a Mester és Margarita szerelmi szála, a Pilátus-szál, de Woland is külön vonalat képvisel. Maga Woland is összetett figura, amit a színpadkép is megpróbál követni ezzel a bonyolult koordináta rendszerrel, ami a végén összekuszálódik. „Egy gazdag rendből, gazdag rendetlenség jön létre, ami megfellebbezhetetlen” – tette hozzá Verebes Ernő. A dramaturg úgy vélte, a regény etikai kérdései sem egyértelműek, például nem tudjuk pontosan ki is Jesua, ezért van az, hogy minden adaptáció megküzd a megjelenítésével, ahogy Woland szerepével is. Popovszki feldolgozásában is megfigyelhető szerinte, hogy egybemosódik a jó és rossz, nincsenek egyértelmű szétválasztások. Az igazság is kérdéses, mint ahogy tudjuk az evangéliumból is, hogy Pilátus utolsó kérdése az volt Jézushoz, hogy mi az igazság. Ennek az igazság-problematikának a megfogalmazásával próbálkozott a rendező – mondta el Verebes Ernő. Nagyregényből azonban nagyon nehéz azt a teljességet kibontani, ami az eredeti műben benne van, így ez az olvasat egy pillanatnyi álláspontot tükröz, amiben ez az igazságkeresés a központi gondolat. Ennek érdekében nem ijedtek meg az alkotók attól sem, hogy a szentséget profanizálják.

A munkafolyamat nehézkes volt, hiszen a pandémia miatt nagyon sokszor a zoomon keresztül próbáltak, ugyanakkor az elemzések még így is segítették a munkát – fogalmazták meg a színészek. Kozma András, a Nemzeti Színház dramaturgja hozzászólásában szintén arról beszélt, hogy az orosz kultuszregényt nagyon nehéz színpadra tenni, mégis sokan megpróbálták, a városi legendák szerint azonban mindenféle misztikus történések kísérték ezeket a próbálkozásokat. Ezektől eltekintve is fontos szerepe van transzcendenciának a regényben, hiszen a fő motívum a hit kérdése, a materiális világ ütköztetése az ideák világával. Arról faggatta az előadás készítőit, hogy ez hogyan merült fel a próbafolyamatban. A Wolandot alakító Bordás Roland elmondta, mindenképpen hisz abban, hogy vannak ilyen mozgatórugók, és valahogy kódolva van az emberekben is, hogy létezik jó és rossz, fehér és fekete. A gyávaság az egyik legrútabb bűn a világon, idézte a regény szövegét a színész, aki hozzátette, számára a legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy egy ilyen misztikus szereplőt nem lehet a megszokott színészi eszközökkel megformálni, mert nincsenek konkrét kiindulópontok, hogy például a Faustot sem egyszerű.

Alekszandar Popovszki munkáira úgy látszik továbbra is vevő a magyar közönség, a pár éve bemutatott Borisz Davidovics síremléke című, POSzT-díjnyertes produkció sikere után ez az előadás is elnyerte a nézők tetszését. A Nemzeti Színház frissen bemutatott Mester és Margaritája a következő hónapokban is szerepel a teátrum repertoárján.

Ungvári Judit

(2021. október 5.)