Műsorarchívum 2021

MITEM-krónika 14. rész – Kortárs klasszikus (Médeia)

Hazai produkcióval, a Nemzeti Színház Médeiájával folytatódott a MITEM programja. Bár azt is mondhatnánk, vérbeli MITEM-produkciót láthattunk, mert a rendező, Eirik Stubø éppen a találkozónak, a korábban itt látható előadásainak köszönhetően kapott lehetőséget arra, hogy színre vigye ezt a darabot a budapesti teátrumban. 

Eirik Stubø és tolmácsa a MITEM közönségtalálkozóján   ::   Fotó: Schumy Csaba

 

Visszafogottság, elmélyültség és minimalista eszköztár jellemzi a norvég születésű, ám Svédországban dolgozó rendező munkáit, ezt a MITEM nézői is többször megtapasztalhatták már. Eirik Stubø először 2003-ban, Jon Fosse: Valaki jönni fog című darabjával vendégszerepelt a találkozón, 2017-ben az Amerikai Elektra, 2019 májusában pedig az Egy nyári éj Svédországban című előadását láthatta a budapesti közönség. Mindegyik rendezésében egyfajta letisztultság, a belső mozgatórugók keresése és valamiféle filmszerűség volt megfigyelhető, a legutóbbi esetében még a téma is a filmből jött: az egyik legjobb Bergman-színész, Erland Josephson darabját vitte színre, amelyben a svéd színész Tarkovszkij Áldozathozatal című filmjének forgatásán szerzett élményeit és az orosz rendezővel folytatott vitáit dolgozza fel. Ekkor egy interjúban Eirik Stubø arról beszélt, hogy egy észak-norvégiai kisvárosban felnőve, neki a film jelentette az egyetlen kapcsot a művészethez, és Bergman-filmjeiből kapott először impulzusokat, Tarkovszkijnak viszont azt köszönhette, hogy a rendezői pályát választotta. Ezek a kötődések talán fémjelzik is rendezői látásmódját. Budapesten, a Nemzeti Színházban rendezett Médeiája az előbbiekhez hasonló stílusban fogant: a szereplők közötti lélektani történések kidolgozására koncentrál, minimális, jelzésszerű díszlettel, mai, hétköznapi öltözékekkel, az atmoszférateremtéshez csak zenét (ami szintén modern) és a vetítést használja az előadás kulcspontjaiban. Mindehhez Euripidész műve jó táptalajt kínál, ő a legmodernebb klasszikus görög szerző, ezt a darabot ráadásul Rakovszky Zsuzsa fordításában játsszák, ami ugyancsak egy modernebb szövegváltozat. Ebben a Médeia-előadásban a legmeghatározóbb élmény a letisztultság és a kortársság érzete. Igaz, hogy az eskük talán manapság nem annyira fizetőképesek, mint az antikvitásban, de azért az árulás az árulás, a megcsalatás ugyanolyan, a bosszú az ugyanúgy bosszú. Ezt a fajta kortárs érzetet erősíti az is, hogy a kart három különböző szereplővé alakítja a rendező, ők valójában „átlagemberek”, akik a főszereplők környezetében végigkísérik és hol elítélően, hol együttérzően kommentálják a történetet.

 

A kar: Söptei Andrea, Ligeti-Kovács Juit és Ács Eszter    ::    Fotó: Eöri Szabó Zsolt

 

Szűcs Nelli Médeiája elementáris erővel mutatja meg a becsapott asszony fájdalmát, de azt is, hogy bosszúja leginkább végelszámolás, ő nem a pillanatnyi vágytól elbódult férfin áll bosszút, hanem az esküszegőn. Azon, aki miatt mindent feláldozva hazátlanná vált, aki az életétől fosztotta meg. Trill Zsolt Iaszónja a saját gyengeségével is megalkuvó férfi, aki önmagát is becsapva képzeli, hogy valójában ő jó és jót cselekszik. Ébredése ebből az állapotból több mint keserű. Azt hiszem, leginkább tényleg a megalkuvás a kulcsszó, amire ez a Médeia-előadás épül, ez pedig korfüggetlen: mire vagyunk képesek a céljaink elérése érdekében, milyen kompromisszumokat kötünk meg és mi az, amit már semmiképp.

 

Trill Zsolt és Szűcs Nelli a Médeia című előadásban   ::   Fotó: Eöri Szabó Zsolt

 

Az előadás utáni közönségtalálkozón Eirik Stubø először arról beszélt, hogy szereti a görög drámákat, amelyek kicsit misztikusan ábrázolják az emberi létet, nem lehet leegyszerűsíteni, és pusztán pszichológiai alapon megmagyarázni azokat. A rendező hozzátette, nagyon izgalmas kérdés számára, vajon hogyan játszhatták ezeket a színdarabokat a keletkezésükkor. Az viszont biztosan nem véletlen, hogy sokan úgy gondolják, Euripidész után már nincs új a nap alatt. Ez igaz lehet – vélte Eirik Stubø. A címszerepet alakító Szűcs Nelli arról beszélt, neki az árulás volt a kulcsmozzanat, amit kérdéses, hogy meg lehet-e bocsátani. Ehhez kapcsolódik az áldozat, hiszen „amíg nincs vér, nincs szentség” – idézte a színésznő a Gyilkosság a székesegyházban egy mondatát. Mindig kell valami – mondta –, aminek hatására egy pillanatra feltekintünk az ég felé, és ez a véráldozattal jön el. Szűcs Nelli szerint is azok a kérdések válnak fontossá, meddig lehet elmennie valakinek egy másik emberrel szemben, el kell gondolkodnunk azon, mikor milyen határokat lépünk át. A kórussal kapcsolatban hozzátette, az is megfontolandó, vajon mennyire hibás, vagy mennyire felelős a közeg abban, hogy mit tesz meg végül Médeia, és ezt a kérdést is lehet általánossá tenni, mi lehet a mindenkori kívülállók felelőssége? Arról is beszélt, hogy minden embert lehet valamiért szeretni, és neki ebben a figurában az ő igazságát kellett megtalálnia. Van, aki egyenesen női Hamletként emlegeti Médeiát, annyira összetettnek tartja, ugyanakkor egyenesnek abban, ahogyan a határait meghúzza. A Iászónt alakító Trill Zsolt szerint egy „igazi férfi” valahogy így viselkedik, megéli a pillanatot és menekül minden probléma elől. Nagyon rólunk szól ez a darab, hangsúlyozta a színész, és hozzátette, ha csak egy kicsit elgondolkodik a néző azon, hogy a saját életében milyen hasonlót követett el, már megérte ezt előadni.  De mindenkinek magában kell a válaszokat megtalálni – mondta Trill Zsolt.

A beszélgetés tanulsága is ez volt, és valóban így is van: az előadásban letisztultan megmutatott alapvető emberi-erkölcsi kérdésfelvetések egyértelműen azt igazolják, hogy a legerősebb kortársaink ma a klasszikusok, érdemes hozzájuk visszanyúlni úgy, ahogyan azt Eirik Stubø tette.

 

Ungvári Judit

(2021. október 2.)


Oldal tetejére
Albánia, Belgium, Bulgária, Franciaország, Georgia, Görögország, Izrael, Japán, Kína, Lengyelország, Magyarország, Macedónia, Mexikó, Mongólia, Olaszország, Oroszország Románia, Szlovákia, Szerbia, Törökország