MITEM 2021

MITEM-krónika 1. rész – Összművészet (Oidipusz)

Összművészet. Ezt a szót kezdtem ízlelgetni a MITEM első napján. A „trendivé” vált kifejezést igen gyakran használják mindenféle műsorkészítők, hiszen olyan jól hangzik, ha azt mondjuk: ez egy összművészeti produkció. Csakhogy kezd kissé megkopni a szó, mert sokszor azt is összművészeti produkcióként adják el, ami nem több mint egy jól szerkesztett műsor, ha van benne zene vagy tánc, máris összművészetről beszélnek a készítők. Arról, hogy mi is lehet ennek a szónak a valódi tartalma, nagyszerűen tanúskodott az idei MITEM első előadása, Robert Wilson Oidipusza, és igazán hitelesen beszélt az előadás egyik kitűnő színésze, a görög Lydia Koniordou, úgyhogy erre még visszatérek.

Az Oidipusz előadásának végén a művészek megköszönték a közönség, ahogy fogalmaztak, odaadó, értő, feszült figyelmét és szeretetét

Rövid megnyitóval kezdődött a huszonkét napos műsorfolyam, amelyben a színházi előadások mellett számos izgalmas kísérőprogram is várja a színházbarátokat és a szakmai érdeklődőket. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója a megnyitójában hangsúlyozta, azért lehetett sikeres a MITEM, és azért került föl az európai színházi térképre, mert azok az alapelvek, amelyek mentén szerveződik, igazak, hitelesek, erősek és a lényeget érintik. Az egyik ilyen alapelv a nyitottság, amiben töretlenül hisznek azok, akik életre hívták ezt a találkozót. „Azért lehet sikeres, mert hiszünk a nyitottságban, hiszünk a kíváncsiságban, hiszünk abban, hogy érdekesek lehetünk egymásnak. Hiszünk abban, hogy gondolhatunk sokfélét, sokféleképpen a világról, nem lehet nem találkozni, nem lehet nem folytatni párbeszédet, nem zárhatunk ki senkit, ezért a MITEM színházi szempontból végtelenül sokszínű, mindenféle színházi nyelven születtek itt előadások, mert úgy döntöttünk, hogy ne egyféleképpen szólaljanak meg az előadások, ezért gondolatiság szempontjából sokszínű és nyitott.” – mondta Vidnyánszky Attila. Arra is felhívta a figyelmet, különösen a fiatalokét, hogy korszakunk nagy színházi mestereivel lehet találkozni a programban, vetítések, mesterkurzusok színesítik a MITEM-et.

Vidnyánszky Attila a MITEM megnyitóján

A legutolsó szakmai kísérőprogram pedig a 2023-as Színházi Olimpiához kapcsolódik majd, ahol az olimpia egyik alapítója, Teodórosz Terzopulosz is jelen lesz. A 10. Színházi Olimpiát éppen Madách Imre születésének 200. évfordulóján rendezheti meg a teátrum – utalt rá Vidnyánszky Attila.

A találkozó első előadása Robert Wilson Oidipusz című összművészeti produkciója volt. A 80. életévét taposó amerikai mester gyakorlatilag leckét adott a közönségnek abból, mit is értsünk e szó alatt. A rendkívül alaposan kidolgozott koreográfia mozdulatsorai alapján megjelenő tánc, a dallamok és effektek bravúros kevercséből kicsendülő zene, az expresszív látványvilágból kinövő képzőművészet és a különböző nyelveken ritmikusan ismétlődő mondatok nyomán megszülető költészet világa egyesült az előadásban, amelyben magától értetődő természetességgel voltak jelen az archaikus formák. Ez az „Arkhé” nem más, mint ami miatt szeretünk történeteket mesélni és hallgatni ősidők óta, és tesszük is, közösségben, folyamatosan, még ha ezek a történetek koronként más és más megvilágításba is kerülnek. Mint például Oidipuszé. Sorsszerűség és emberi akarat összecsapása, a látás metaforájának mélységesen sokrétegű kibontása jelenik meg hangsúlyosan ebben az elmesélt történetben, amelynek vizuális „tálalása” tökéletesen időtlen, minden koron átívelő. Biztosan szédületes élmény lehetett (ahogy az előadás közreműködői is beszámoltak róla), amikor Epidaurosz ókori színházában játszották el a produkciót, mintha időutazásra hívták volna a közönséget. A sötétség-világosság konkrét és elvont értelmű kettősségét középpontba helyező előadás közben sokszor eszembe jutott, milyen érdekes, hogy az első ismert magyar nyelvű versben, az Ómagyar Mária-siralomban is ez a költői kép jön elő: „világnak világa”, vagyis világ világossága. A világegész és a fény összekapcsolódásának képe ily módon valami nagyon ősi tudattartalom lehet, és bizonyosan egyformán hat mindannyiunkra ezen a bolygón, kultúráktól függetlenül. Wilson színháza hemzseg az ilyesfajta asszociációkra késztető elemektől.

Az Oidipusz közönségtalálkozóján

Nem véletlenül mondta az előadás utáni közönségtalálkozón Ann Christin Rommen, a produkció társrendezője, hogy Wilson igazi reneszánsz ember, korunk da Vincije, akinél a zene, a tánc és mostanában a szöveg is egybeforr. Az alkotó, aki Robert Wilson szinte állandó munkatársának számít, többek között arról is beszélt, hogy Wilson irtózik a realizmustól, mert azt hihetetlenül hamisnak tartja. A mester azt szereti, ha az ebben az előadásban is megfigyelhető formanyelven beszélik el a valóságot, mert szerinte ez a költészet, és ezért az a fajta struktúra, ami a rendező előadásaiból kilátszik, a legnagyobb költők és zeneszerzők építkezéséhez hasonlítható – fogalmazta meg a társrendező.

A nemzetközi szereplőgárdát felvonultató produkció egyik kiemelkedő színésznője, a görög Lydia Koniordou arról beszélt, hogy ez a harmadik alkalom, amikor Wilsonnal együtt dolgozik, és neki leginkább a partitúra érzetét kelti a szöveganyag, ami szinte csak a zene részeként jelenik meg az előadásban. A fény, a sötétség, a díszlet, mind-mind egy nagyobb univerzum része, olyan, mintha az egész hullámzana. Amikor Athénban játszották az Odüsszeuszt – számolt be a színésznő – volt egy revelációja. Az Odüsszeusz egy három órás, gigantikus produkció volt, nagyon sok szereplővel, és technikai munkatárssal. A színésznő végig ott ült oldalt a takarásban, még az öltözőbe sem ment ki, mert azt érezte, hogy így válik részesévé az előadásnak. Olyan érzése volt, mintha különböző bolygók keringtek volna meghatározott rend szerint egy univerzumban, pontosan leírható módon. Minden egyszerre volt kiszámolt és megtervezett, ugyanakkor szabad és harmonikus. Ahogy mozdulatlanul ott állt, akkor jött rá, hogy valójában a mozdulatlanság is látszat, hiszen belső mozgás van, és minden folyamatosan mozog, ennek a mozgásnak a határa csak az ég, vagy a Föld középpontja lehet. Lydia Koniordou hozzátette, ezért szeret Wilsonal dolgozni, mert soha nem érezte még magát ennyire szabadnak.

 

Kiálítás a korábbi találkozók képeiből

 

Az összművészet motoszkált kulcsszóként a fejemben mindjárt az első napon, amire még az is nagyszerűen rímel, hogy a találkozó ideje alatt két kiállítás látható a Nemzeti Színház közönség-tereiben: a teátrumban jelenleg dramaturgként és lapszerkesztőként „működő” Szász Zsolt bábművész bábos évtizedeinek összefoglalója, és a „pillanat művészetét” megörökítő pillanat művészetét bemutató tárlat, vagyis Eöri Szabó Zsolt fotókiállítása, az elmúlt MITEM-ek illékony emlékképeinek megörökítője. Mindkét kiállítás ékesen bizonyítja, mennyire zsigerien összekapcsolhatók a különböző művészeti területek.

Végül mindig rá kell jönni: a legősibb összművészet maga a színház. Ebből kaphattunk kiváló ízelítőt rögtön a találkozó elején.

 

Ungvári Judit

(2021. szeptember 18.)


Oldal tetejére

Résztvevő országok: Algéria, Franciaország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Oroszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szerbia, Szlovénia, Ukrajna