MITEM 2021

MITEM-krónika 8. rész – Mediterrán poétika (Énekek éneke)

A szerelem költészetének korokon átívelő, magával sodró gyönyörűsége szólalt meg a MITEM 8. napján. Ezen a napon két előadás is szerepelt a találkozó programjában, újra láthatta a közönség a szentpétervári Prijut Komedianta Színház Bűn és bűnhődését, utána pedig a spanyol Énekek éneke című produkció varázsolta el a nézőket különleges költőiségével. Az előző krónikánk az orosz előadásról számolt be, most pedig a spanyol bemutatóról szólunk.

Jelenet az Énekek éneke című előadásból. ::  Fotók: Eöri Szabó Zsolt

A varázslatos vitalitás vidéke a Földközi-tenger melléke, a Mediterráneum, Jeruzsálemtől Gibraltárig, az európai kultúra bölcsője, ahová sanyarúbb sorsú európaiként legfeljebb nyaranta járunk belekóstolni a napfény-ízű gyümölcsökbe, a tengerillatú éjszakákba. Ennek a vidéknek a költészete is varázslatos, lédús és érzéki, mint a gyümölcsei. Ebből a poézisből kaphattak lenyűgöző ízelítőt a nézők egy olyan előadásnak köszönhetően, amely nemcsak földrajzi értelemben kapcsolja össze a mediterrán tájakat, hanem az idő hatalmas távlatán át is, szellemi utazásunk a Krisztus előtt körülbelül 300 évvel keletkezett Énekek énekét a 16. századi spanyol költő, Fray Luis de León érintésével köti össze a mával. Mindezeken felül még a különböző művészetek is bámulatosan fonódnak egybe a Navarrai Egyetemi Múzeum támogatásával létrejött produkcióban, a fotográfia, az ének és a versek találkoznak itt  egymással, s merítenek egymásból erőt. Az archaikus szépséget Rita Barber csodálatos, improvizatív énekei erősítik, az itt és most érzetét pedig a szerelmespár alakítói, Ana Cris és Julián Ortega teremtik meg, nemcsak játékuk frissességével, hanem mobiltelefonos live-videóikkal is, amelyek segítségével belakják-végigfutják a színház és környéke tereit. Egy hét után, íme, visszatértünk az összművészethez a találkozón: az Énekek éneke előadása mágikus erővel ötvözi a költészet ősi, mirha-illatú szépségét, a mintegy száz évvel ezelőtti festői fotográfiák hangulatával és a zene zsigeri, felszabadító erejével. Aki valaha átélte már az igazi szerelmet, az boldogan enged annak sodrásnak, amit a spanyol előadás alkotói a nyelv, a zene és a képek segítségével megteremtenek.

Érdemes néhány szót szentelni a „közreműködőknek” is. Fray Luis de León egyike volt a 16. század legműveltebb íróinak, teológusként bírta a héber, a latin és a görög nyelvet is. Rengeteget fordított, Pindarosz, Vergilius, Horatius, Tibullus, Petrarca és Pietro Bembo művei szerepelnek a listáján, neki köszönhetik a spanyolok Jób könyvének több fejezetét és az Énekek énekét is. Az Ágoston-rendi szerzetes mintegy öt évet töltött az inkvizíció börtönében, később rendje fővikáriusa lett. A spanyol késő reneszánsz egyik legfontosabb költőjeként tartják számon. Érdekes, hogy éppen ő, a főként spirituális és morális kérdésekkel foglalkozó poéta doctus fordította le spanyolra az erotikát sem nélkülöző ószövetségi verseket.

A másik fontos forrása ennek az előadásnak José Ortiz Echagüe, a 20. század fordulóján élt „hobbifotós”, akit máig az egyik, ha nem a legnagyobb fotográfusként emlegetnek Spanyolországban, és külföldön is. Azért mondtam, hogy hobbifotós, mert „polgári” foglalkozását tekintve hadimérnök és pilóta volt, aki a művészeti pálya helyett, családja akaratának megfelelően, a mérnökit választotta, ám emellett folyamatosan készítette a spanyol fotózás történetének talán máig legnagyobb hatású alkotásait. 1909 és 1916 között a spanyol Marokkói Protektorátusban élt és dolgozott, ehhez az időszakhoz olyan bravúrok is kötődnek, minthogy 1914-ben másodmagával elsőként repült át a Gibraltári-szoros felett. Marokkói tartózkodása közben pedig megörökítette a tájakat, az épületeket, az arcokat, az ott élők életét, szokásait. Ezt a munkát aztán Spanyolországba visszatérve is folytatta. Ortiz Echagüe egyfelől erősen hitt Spanyolország modernizációjában, másfelől viszont tisztában volt azzal, hogy ez a hagyományos viseletek eltűnéséhez, a falvak megváltozásához, sőt a táj átalakulásához is vezethet, ezért ezt a kulturális örökséget szerette volna megörökíteni fényképezőgépével.

Dokumentarista céljait „mise-en-scène” (manapság divatos kifejezéssel élve stage-fotó) módszerrel érte el, rábeszélve a falusiakat, hogy vegyék föl a hagyományos viseletet és tegyenek úgy, mintha fesztiválon lennének. (Erről a módszerről is olvashatunk az El País összefoglalójában, ami a Navarrai Egyetemi Múzeum Ortiz Echagüe-termének megnyitása után jelent meg 2017-ben.) Különleges, festői hatásokkal dolgozó képeiből a Museo de la Universidad de Navarra egyedülálló gyűjteménnyel rendelkezik, amely mintegy ezer fotót és 20 ezer negatívot tartalmaz. Ennek a kollekciónak az értékeire egy programmal is megpróbálják felhívni a figyelmet, és különböző művészeket bátorítanak arra, használják inspirációs forrásként a képeket. Így született meg az Énekek éneke című előadás is, amit Ignacio García rendezett.

Az előadás rendezője a közönségtalálkozón

A közönségtalálkozón a rendező először erről a programról beszélt, ami nélkül nem jött volna létre az előadás. Persze kérdés, hogy mi is ez valójában, talán színpadi költeménynek, vagy verses performansznak inkább lehet nevezni – hangsúlyozta Ignacio García. A rendező szerint ez egy, Ortiz Echagüe fotóinak ihletéséből merítkező misztikus élmény, ami bemutatja a szerelem mélységeit és ellentmondásait, de nem valamiféle romantikus megközelítésben, hanem annak ősi lényegét feltárva. Ezt próbálták a mai korban is érthetően megjeleníteni. Ahogyan a szövegben is szerepel: a szerelem olyan, mint a halál, minden rációt és minden értelmezési lehetőséget meghaladó – tette hozzá Ignacio García. Fray Luis de León költőisége ugyanakkor megmutatja a szerelemnek az egyszerre éteri és érzéki mivoltát is, fogalmazta meg a rendező.

Az előadás zenei anyagát Rita Barber adja, aki a beszélgetésen elmondta azt is, hogy a produkcióban hallható énekek gyakorlatilag improvizatív módon kötődnek az éppen aktuális előadáshoz, ahhoz a dinamikához alkalmazkodva, amit a játszók felkínálnak neki. A dalokban hol a líraiság, hol az elkeseredés, hol a szenvedély, a vágy erősödik fel, a helyzetnek megfelelően. Van egy alapja a zenének, de mivel a játszók a helyhez, a térhez alkalmazkodva futnak, amit egy mobiltelefonon közvetítenek is, ez soha nem kiszámítható, így minden helyszínen másként kell énekelni, és szükség van az improvizációra is. Olyan ez, mint egy művészi jam session – mondta a színész-énekesnő. 

 

Ungvári Judit

 

(2021. szeptember 25.)


Oldal tetejére

Résztvevő országok: Algéria, Franciaország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Oroszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szerbia, Szlovénia, Ukrajna