11. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó

Ön a 20. század második felének egyik legmeghatározóbb magyar színésznője, aki szinte minden jelentős rendezővel dolgozott, és azon ritka művészek közé tartozik, akiknek lehetősége volt a világ leghíresebb alkotóival is közvetlen kapcsolatba kerülnie. Talán az orosz színházművészettel jött létre a legintenzívebb, legmélyebb kapcsolata. Hogyan alakult ki ez a különleges kötődés?

Mi a színház? Mi az élet? Erre a határvonalra állítja, illetve ezen csúsztatja-lépteti ide-oda Vasziljev a színészt, aki aztán lába nyomával kijelöli, illetve eltapossa e vonalat. Mindez persze csak utólagos elmélkedés, a színpadon mindig konkrét helyzet van. A színész nem elméletet játszik, hanem egyszerűen létezik egy helyzetben. A színházi előadások nagy részében ez a létezés csak imitálás, ő úgy csinál, mintha, és mi, nézők is úgy csinálunk, mintha… sőt ezt várjuk el. A nagybácsi álmában más történik.

Dosztojevszkij regényei – eltérően a 19. századi nyugat-európai modelltől – nem karrier-regények. Az író nem azt mutatja be, mint Standhal vagy Balzac (pl. a Vörös és fekete Julian Soreljének vagy a Goriot apó Rastignac-jának történetében), hogy a romantikus, álmodozó fiatalemberek hogyan válnak józan, számító karrieristává. E különbség magyarázata Oroszország történelmi megkésettségében rejlik.

A Godot-ra várva előadásában egy Tom Waits-től kölcsönzött szaxofon-melódia ismétlődik, hangsúlyozva Samuel Beckett darabjának körkörös jellegét. A lejtős színpadon, „a szakadék szélén és a szemétdomb közepén” az emberiség hanyatló történelme. A játék két felvonása, azaz két napja során a párosok révén tanúi lehetünk „az emberi természet minden elképzelhető megnyilvánulásának”.

Akad még néhány helyszín, mely csendes vagy üres: a nagybetűs színház maga, mely semmi mást nem kíván a nézőtől, csak azt, hogy jelen legyen benne, hogy megmerítkezzen szent és tökéletes terében, az emberi alkotás igazi csúcsteljesítményében, s hogy fejet hajtson Melpomené és Thália ezredéves művészete előtt. A XVI. század végén Andrea Palladio ilyennek álmodta a vicenzai Teatro Olympicót, mesterien alkotva meg a teret egy régi börtön ősi falai között.

Az első hang a bizakodásé. Két év aggodalom, pótcselekvés és útkeresés után a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM ismét az lehet, aminek eredetileg is szántuk: társulatok és nézők szabad találkozója, egymás megismerésének, a másik kultúra legszebb arcának megpillantása. Nem fesztivál, nem verseny, hanem találkozás. Ez az egyszerű, de talán most jobban értékelt társas alkalom engedi átélnünk, micsoda ünnep is a színház.

Két kiállítást láthatnak a Nemzeti Színház épületében a MITEM ideje alatt. Az épület első és második emeleti előcsarnokában a színházi találkozó elmúlt évadainak pillanatait a színház fotósa, Eöri Szabó Zsolt optikáján keresztül, a harmadik emeleten pedig Szász Zsolt Blattner-díjas bábművész munkáit. A két kiállításon Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó tart tárlatvezetést szeptember 27-én, hétfőn, 18 órától.

A neves orosz színházi rendező, Anatolij Vasziljev ASINO (szamár – olaszul) című filmje egy epikus hangvételű óda az európai kultúrkörben fontos szerepet betöltő és sokféleképpen ábrázolt négylábú állatról. A szamár kultúrtörténeti múltja visszanyúlik egészen a görög mitológiáig és a bibliai időkig: ismert Szilénosz szamarának legendája, az Újszövetség megörökítette, ahogy Jézus egy szamáron vonul be Jeruzsálembe, Sancho Panza a saját szamarán lovagolt, Shakespeare Szentivánéji álmában Zuboly, a takács szamárrá változik, hogy aztán Titánia istennővel szerelembe essen. Ugyanakkor a szamarat gyakran azonosítják a butasággal, a makacssággal, de az alázatossággal is.

A legendás orosz rendező, Anatolij Vasziljev mintegy két évtizedes munkakapcsolata és közeli barátsága Törőcsik Marival köztudott a magyar színházi élet ismerői között. A Vasziljev társulatával eltöltött időszakot, az ott zajló elmélyült műhelymunkát örökítette meg ebben a dokumentumfilmben Maár Gyula, bepillantást nyújtva egy különleges színház működésének kulisszatitkaiba.

A színész titkos művészete - Sorozatunk címét Eugenio Barba és Nicola Savarese színházantropológiai szótárától kölcsönöztük. A Károli Könyvműhely és a L’Harmattan Kiadó jóvoltából végre napvilágot látott gazdagon illusztrált kiadvány a szerzők sokéves kutatómunkájának gyümölcse, amely a nyugati kutatások túlnyomó részével ellentétben az előadóművészet empirikus megközelítését adja. A könyv kapható lesz színházunkban a fesztivál ideje alatt! Megjelentetését az idei MITEM-en jelenlévő, a színész titkos művészetét mélységében kutató és feltáró mesterek, Robert Wilson, Anatolij Vasziljev és Theodórosz Terzopulosz munkásságáról készült filmekkel ünnepeljük.