KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓK

A MITEM-előadásokat követően találkozhatnak a produkciók alkotóival, mely által mélyebb bepillantást nyerhetnek egy-egy előadás születésébe, és egyúttal lehetőség adódik, hogy megoszthassuk egymással és az alkotókkal a gondolatainkat, élményeinket, valamint föltegyük a látottakkal kapcsolatos kérdéseinket.

 

Biztosítsa helyét a 2024-es MITEM előadásaira - vásároljon MITEM bérletet! 

MITEM 2021

Találkozásaim az orosz színházzal

Kozma András interjúja Törőcsik Marival

Ön a 20. század második felének egyik legmeghatározóbb magyar színésznője, aki szinte minden jelentős rendezővel dolgozott, és azon ritka művészek közé tartozik, akiknek lehetősége volt a világ leghíresebb alkotóival is közvetlen kapcsolatba kerülnie. Talán az orosz színházművészettel jött létre a legintenzívebb, legmélyebb kapcsolata. Hogyan alakult ki ez a különleges kötődés?

Tovább olvasom
Bérczes László

Tisztelet a tehetségnek

Törőcsik Mari a Nagybácsi álmában

Mi a színház? Mi az élet? Erre a határvonalra állítja, illetve ezen csúsztatja-lépteti ide-oda Vasziljev a színészt, aki aztán lába nyomával kijelöli, illetve eltapossa e vonalat. Mindez persze csak utólagos elmélkedés, a színpadon mindig konkrét helyzet van. A színész nem elméletet játszik, hanem egyszerűen létezik egy helyzetben. A színházi előadások nagy részében ez a létezés csak imitálás, ő úgy csinál, mintha, és mi, nézők is úgy csinálunk, mintha… sőt ezt várjuk el. A nagybácsi álmában más történik.

Tovább olvasom
Pálfi Ágnes

„Hát ismerhetem én az isteni gondviselés útját?”

Hamlet vs. Raszkolnyikov

Dosztojevszkij regényei – eltérően a 19. századi nyugat-európai modelltől – nem karrier-regények. Az író nem azt mutatja be, mint Standhal vagy Balzac (pl. a Vörös és fekete Julian Soreljének vagy a Goriot apó Rastignac-jának történetében), hogy a romantikus, álmodozó fiatalemberek hogyan válnak józan, számító karrieristává. E különbség magyarázata Oroszország történelmi megkésettségében rejlik.

Tovább olvasom
MITEM 2021

„A kétségbeesés a remény legfelső foka”

Tompa Gábor és Both András beszélgetése a Godotra várva bemutatója előtt

A Godot-ra várva előadásában egy Tom Waits-től kölcsönzött szaxofon-melódia ismétlődik, hangsúlyozva Samuel Beckett darabjának körkörös jellegét. A lejtős színpadon, „a szakadék szélén és a szemétdomb közepén” az emberiség hanyatló történelme. A játék két felvonása, azaz két napja során a párosok révén tanúi lehetünk „az emberi természet minden elképzelhető megnyilvánulásának”.

Tovább olvasom
Roger Salas

Robert Wilson új megvilágításba helyezi Szophoklész Oidipuszát

Akad még néhány helyszín, mely csendes vagy üres: a nagybetűs színház maga, mely semmi mást nem kíván a nézőtől, csak azt, hogy jelen legyen benne, hogy megmerítkezzen szent és tökéletes terében, az emberi alkotás igazi csúcsteljesítményében, s hogy fejet hajtson Melpomené és Thália ezredéves művészete előtt. A XVI. század végén Andrea Palladio ilyennek álmodta a vicenzai Teatro Olympicót, mesterien alkotva meg a teret egy régi börtön ősi falai között.

Tovább olvasom
MITEM 2021

A JELENLÉT ÉRINTÉSE

Az első hang a bizakodásé. Két év aggodalom, pótcselekvés és útkeresés után a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM ismét az lehet, aminek eredetileg is szántuk: társulatok és nézők szabad találkozója, egymás megismerésének, a másik kultúra legszebb arcának megpillantása. Nem fesztivál, nem verseny, hanem találkozás. Ez az egyszerű, de talán most jobban értékelt társas alkalom engedi átélnünk, micsoda ünnep is a színház.

Tovább olvasom

KIÁLLÍTÁSOK A MITEM ALATT A NEMZETIBEN - Berecz András tárlatvezetése

A BÁBOK NEM SÍRNAK - Szász Zsolt / ÁLOMKÉPEK - Eöri Szabó Zsolt

Két kiállítást láthatnak a Nemzeti Színház épületében a MITEM ideje alatt. Az épület első és második emeleti előcsarnokában a színházi találkozó elmúlt évadainak pillanatait a színház fotósa, Eöri Szabó Zsolt optikáján keresztül, a harmadik emeleten pedig Szász Zsolt Blattner-díjas bábművész munkáit. A két kiállításon Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó tart tárlatvezetést szeptember 27-én, hétfőn, 18 órától.

 

Tovább olvasom
Szeptember 22., 14:00 – Uránia Nemzeti Filmszínház nagyterme

ASINO (Szamár) - film

A neves orosz színházi rendező, Anatolij Vasziljev ASINO (szamár – olaszul) című filmje egy epikus hangvételű óda az európai kultúrkörben fontos szerepet betöltő és sokféleképpen ábrázolt négylábú állatról. A szamár kultúrtörténeti múltja visszanyúlik egészen a görög mitológiáig és a bibliai időkig: ismert Szilénosz szamarának legendája, az Újszövetség megörökítette, ahogy Jézus egy szamáron vonul be Jeruzsálembe, Sancho Panza a saját szamarán lovagolt, Shakespeare Szentivánéji álmában Zuboly, a takács szamárrá változik, hogy aztán Titánia istennővel szerelembe essen. Ugyanakkor a szamarat gyakran azonosítják a butasággal, a makacssággal, de az alázatossággal is.

Tovább olvasom
Szeptember 21., 15:00 – Uránia Nemzeti Filmszínház nagyterme

TÖRŐCSIK MARI MOSZKVÁBAN - dokumentumfilm

A legendás orosz rendező, Anatolij Vasziljev mintegy két évtizedes munkakapcsolata és közeli barátsága Törőcsik Marival köztudott a magyar színházi élet ismerői között. A Vasziljev társulatával eltöltött időszakot, az ott zajló elmélyült műhelymunkát örökítette meg ebben a dokumentumfilmben Maár Gyula, bepillantást nyújtva egy különleges színház működésének kulisszatitkaiba.

Tovább olvasom

MITEM FILMKLUB

A színész titkos művészete

A színész titkos művészete - Sorozatunk címét Eugenio Barba és Nicola Savarese színházantropológiai szótárától kölcsönöztük. A Károli Könyvműhely és a L’Harmattan Kiadó jóvoltából végre napvilágot látott gazdagon illusztrált kiadvány a szerzők sokéves kutatómunkájának gyümölcse, amely a nyugati kutatások túlnyomó részével ellentétben az előadóművészet empirikus megközelítését adja. A könyv kapható lesz színházunkban a fesztivál ideje alatt! Megjelentetését az idei MITEM-en jelenlévő, a színész titkos művészetét mélységében kutató és feltáró mesterek, Robert Wilson, Anatolij Vasziljev és Theodórosz Terzopulosz munkásságáról készült filmekkel ünnepeljük.

Tovább olvasom
Oldal tetejére

Baskír Köztársaság, Belgium, Bulgária, Georgia, Görögország, Izrael, Luxemburg, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia, Törökország