13. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó

Ez egy valóságos színházavató volt! – bukott ki belőlem önkéntelenül a Teatro Potlach másfél órás produkciója végén. Lám-lám, egy olasz társulatnak kellett jönnie ahhoz, hogy belakjuk és megszenteljük a színházunk külső és belső tereit, azt az épületet, mely az alapkőletétel óta nemtelen támadások, viták kereszttüzében áll. Elgondolkodtató az is, hogy csak ebben az évadban került föl az épületre a Nemzeti Színház felirat.

Most, a negyedik találkozó után elmondhatjuk: bevált az a gyakorlat, hogy a koncepciózus tematizálás erőltetése helyett inkább azokra a titkos erővonalakra figyelünk, melyek a meghívott produkciók áttételén keresztül évről-évre hű képet adnak a változó világról, a színházkultúra aktuális állapotáról. S az a nyitottság is visszaigazolódott, hogy meglátásunk szerint nemcsak a leghíresebb hivatásos kőszínházak képviselhetik a színházi elitet, hanem a prosperáló független társulatok is. Az idei fesztivált a „Világhírű rendezők, ünnepelt előadások” szlogennel hirdettük meg, amelynek programjában a megaprodukciókon túl kamara- és szólóprodukciók is helyet kaptak.

2014-ben, az első MITEM-et előkészítő márcusi Szcenáriumban Eugenio Barbától két idézetet választottunk az Identitás – szakralitás – teatralitás címmel meghirdetett szakmai programunk mottójául, mindkettő az 1993‑ban megjelent Papírkenu című kötetből való. Ugyanebben a lapszámban közöltünk vele egy interjút is, mely 1985-ben, tehát még a rendszerváltozás előtt készült, abból az alkalomból, hogy azon az őszön az Odin Színház a Szkénében az Oxyrhincus evangéliumával első alkalommal mutatkozott be a magyar közönség előtt. Most, 2019-ben, a VI. MITEM produkcióit láttán érdemes elgondolkodnunk ezeken a dátumokon, az idők változásán.

Most, amikor 2022 januárját írjuk, már egyre inkább az foglalkoztatja színházunk rendezőit és dramaturgjait, mi áll majd a 2023-ban Magyarországon rendezendő Színházi Olimpia fókuszában. Mi az a hívó szó, mellyel egyszerre ragadható meg globalizált világunk jelen állapota? Melyek azok az univerzális fogalmak, melyekkel napjaink színházának küldetését újra definiálhatjuk? A tavaly szeptember 14-étől október 9-éig lezajlott VII. MITEM-en a Silviu Purcărete által rendezett Tragédia akár már e Színházi Olimpia előhangjának is tekinthető, hiszen 2023-ban fogjuk ünnepelni Madách Imre születésének bicentenáriumát is. Kezdjük hát aktuális gyorsjelentésünket ezzel az előadással!

Európai Egyesült Államok vagy egyenrangú európai nemzetállamok szövetsége? Sorsdöntő kérdés a kulturális életben is, merre mozdul Európa, hiszen ennek hatására a nemzeti színházak szerepe, küldetése is (át)értékelődik. Közösség, nemzet, kulturális identitás – mit jelentenek ezek a fogalmak a mai globalizálódó világban? Mitől válhat nemzetivé egy régi vagy új nemzetállam színháza, egy autonómiával bíró, de önálló állammal nem rendelkező etnikum nemzeti színháza, és milyen színháza lehet annak a közös nyelvvel bíró népnek, mely több országban él, nincs se országa, se autonómiája, van viszont saját archaikus kultúrája? – A Szcenárium szervezésében ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresték a választ a MITEM szakmai beszélgetésének résztvevői 2018. április 21-én. A moderátor Balkányi Magdolna és Szász Zsolt, a folyóirat felelős szerkesztője volt.

A nehéz időkben a hiányzók éppúgy jellemzik egy fesztivál műsorát, mint azok a társulatok, amelyek el tudtak jönni a nyolcadik Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra. A szomszédunkban zajló háború kulturális hatásairól, hiányérzetekről és maradandó élmenyekről ad körképet Osztovits Ágnes, aki a kezdetektől, 2014 óta nyomon követi Magyarország legnagyobb nemzetközi színházi seregszemléjének a kínálatát.

Az emlékezés a közös gondolat – mondja a 2023-as magyarországi Színházi Olimpia sokszínű programjáról Theodórosz Terzopulosz görög rendező, a Nemzetközi Színházi Olimpia egyik alapítója. Szerinte emlékezetes, színháztörténeti előadások, egymás iránti nyitottság és az olimpia szellemiségéhez hű „békekötés” jellemzi majd a jövő évi játékokat, amely a tizedik lesz az 1995-ös alapítása óta.

A 2023-ban Magyarországon rendezendő Színházi Olimpia egyik kiemelt eseménye lesz a Madách-bicentenárium megünneplése. Ennek középpontjában Az ember tragédiája kortárs színrevitele áll, amellyel a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila a világ minden tájáról idesereglő művészjelölteket kívánja megszólítani, egy-egy történelmi szín új szempontú megformálására kérve fel őket.

Madách Tragédiájának idegen nyelvre való átültetéseiben, ahogyan ez végigkövethető a Madách Színről színre című kiadványban megjelentetett és Praznovszky Mihály által összeállított fordítások bibliográfiájában, alapjában véve három variációval találkozunk a cím fordítását illetően: „az emberiség tragédiája” (angol, lengyel, orosz, román, dán), „az emberi tragédiája” (norvég, olasz, orosz) vagy az „emberi szomorújáték” (finn); „emberi szomorú ének” (örmény), „az ember végzete” (japán); és az „Ádám látomása” (héber). Ezt azért fontos figyelembe venni a külföldi színpadi interpretációk értékelése során, mert sok esetben eleve eldönti Madách költeményének filozófiai („fausti”) színműként vagy (kozmikus) misztériumjátékként való olvasatát.

Madách drámai költeményét minden diktatúra veszedelmesnek ítélte. Amikor Németh Antal 1937-ben a hamburgi Staatliches Schauspielhausban rendezte, az elfogadó bizottság be akarta tiltani az előadást, mert a falanszter-képet nyílt támadásnak tekintette a nemzetiszocializmus eszméje ellen. Hosszú vita után azzal a feltétellel álltak el szándékuktól, ha az ominózus XII. színben cirill betűs feliratok utalnak a Szovjetunióra. A kommunista pártállam még ennyit sem teketóriázott. Egyszerűen leparancsolta a színpadról.