Új színekkel gazdagította a Nemzeti Színház fesztiválpalettáját az első „befogadott” Synergy Fesztivál, amely október 2-a és 10-e között zajlott, a 10. MITEM részeként. A kisebbségi színházak fesztiválja vélhetően megtalálja új otthonát a budapesti teátrumban és a jövőben is láthatjuk majd itt a hasonló helyzetű színházak előadásait.

A jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó fontos része volt a Synergy Fesztivál, amelyen kisebbségben működő színházak mutatták be produkcióikat. Az október elején megrendezett programban több izgalmas előadás is szerepelt, láthattunk Bukarestben működő zsidó színházat, csehországi lengyel társulatot, Németországban dolgozó délszláv és roma alkotók színházát, grúziai orosz nyelvű előadást, illetve egy egészen izgalmas baskír színházat is. A program rész volt egy Szomszédságban az otthonnal című kerekasztal-beszélgetés is, amelyen Venczel Valentin színművész, a Synergy World Theatre Festival alapítója, Irena Urbič, szlovén író, publicista, kisebbségi kutató, a macedóniai Atilla Klinçe, színművész, egyetemi tanár, a Szkopjei Török Nemzeti Színház korábbi igazgatója, Nada Kokotović rendező, a kölni Theater Kokotović-Osman alapítója, valamint a házigazda, Vidnyánszky Attila cserélték ki gondolataikat.

Az alapító, Venczel Valentin itt először arról beszélt, hogy ő a 80-as évek multikulturális és soknemzetiségű Jugoszláviájában ismerte fel, hogy igazából ez az interkulturális vagy multikulturális koncepció nem megy, és valahogy vissza kell kanyarodni a nemzeti kultúra sajátosságaihoz, mert a további úthoz a nemzeti kultúra adhat fogódzót. „Az interkulturalizmus eszményéből tehát visszatértem a magyar színházi kultúra tartós értékeihez.” – fogalmazott a fesztiválalapító színész, aki sokáig az Újvidéki Színház vezetője is volt. Elmondta, hogy 2017-ben rendezték meg az első ilyen fesztivált, amely most, a beszélgetést moderáló Pataki András rendező közvetítésével került a Nemzeti Színházba, ahol vélhetően tartós otthonra talál majd.

Atilla Klinçe arról beszélt, bár török kisebbségként él Macedóniában, de igazából nem érezte magát sohasem kisebbséginek, mert a kultúráját megélhette. Ugyanakkor időről-időre politikai okokból másodrendű állampolgárként próbálják feltüntetni őket a hazájukban, de ők igyekszenek őrizni a számukra fontos értékeket. „Legalább négy nyelven beszélek makedónul, magyarul, albánul és angolul. Így mi, amikor castingolunk egy filmhez, akkor alapvetően négy nyelven is meg tudunk szólalni. Ez is egyféle gazdagság. Olyan, mintha egy lépéssel előrébb lennénk, a mi kultúránk előre visz minket, gazdaggá tesz minket. Macedóniában nagy múltja van a török színháznak – tette hozzá a színész.

Irena Urbič úgy fogalmazott, nem szereti a kisebbség szót, inkább a közösség szót használja, mert a történelem a mediterrán és közép-európai térségben már többször is megtréfálta az itt élőket, és bizony, előfordul, hogy valaki, aki tegnap még többségi volt, ma kisebbségként ébred. „Olyan városban élek, amelyik öt kilométerre van az olasz Triesztől, és tizenöt kilométerre Horvátországtól, illetve Ausztriától.” – tette hozzá, megemlítve, hogy ebben a közegben jellemző az asszimiláció. Éppen ezért a szlovén kutató úgy véli, új modellekre van szükség. Nem jó út, ha egy közösség bezárkózik és csak a folklórt ápolja, ahogy az sem, ha teljesen felszívódik a többségi kultúrában. Szerinte a modern frázisokon túlmenően új gondolkodásra van szükség a multikulturalitásról, a megtűrés az nem elegendő. „Ki kell találni egyéb modelleket és képleteket, hogyan éljünk túl. Mert nem vagyunk szigetek. A mi országaink, a mi nemzeteink nem szigetek.” – fogalmazott.

Nedjo Osman, a kölni Theater Kokotović-Osman alapítója, aki szintén a rendszerváltás előtti Jugoszláviából ment el Németországba, arról beszélt, ő sem érzi magát „kisebbnek” kisebbségiként, mivel a művészet gazdaggá tesz és felemel. Méltatta ugyanakkor a Synergy Fesztivált, amely teret ad a művészet gazdagságának megélésére.

Vidnyánszky Attila házigazdaként először ismertette, hogy éppen harminc évvel ezelőtt kisebbségi helyzetben alapított magyar nyelvű színházat Beregszászon, Ukrajnában. színházat, magyar nyelvűt. Eleinte az volt a célja, hogy külföldi, nagy fesztiválokon mutatkozzon be a társulat, és így is lett, hiszen Párizstól Moszkváig bejárták Európát. Aztán rájött arra, hogy a legfontosabb annak a közösségnek a szolgálata, amelyikben működnek. Ezért volt olyan év, amikor 165 tájelőadást valósítottak meg a kárpátaljai kisvárosokban és falvakban, és arra kellett rádöbbennie, hogy az ott élő nézőiknek rettenetesen fontos a színházuk, megtartó erővé vált Kárpátalján. Ebből következett az is, hogy a Nemzeti Színház vezetőjeként szinte az első évben rögtön (és azóta is folyamatosan) megrendezték a Jelenlét Fesztivált, amely a magyarországi tizennégy nemzetiségi színházat vonultatja fel. „Rettenetesen fontosnak tartom az első számú magyar színház igazgatójaként, hogy folyamatosan párbeszédet folytassak, mert én is úgy gondolom, hogy egyformák vagyunk. Én is úgy gondolom, hogy van egymástól mit tanulnunk, tehát meg kell egymást ismerni. Ezért szerveztük meg a Színházi Olimpiát is. Nagyon büszke vagyok, 58 országból itt volt 400 társulat. És arra jöttünk rá, hogy mindnyájan egyformák vagyunk, szenvedélyesen szeretjük a színházat, szeretjük a kultúránkat.”  Az igazgató kitért arra is, Kárpátalján a jelenlegi helyzet plusz feladatokat hárít a kisebbségi színházra. „A kárpátaljai magyarság ott tart, hogy meg akarják szüntetni a nyelvét. Meg akarják szüntetni az iskolákat.” Beszélt arról is, hogy a beregszászi társulat férfi tagjai, mivel nem voltak hajlandóak beállni az ukrán hadseregbe, itt vannak Magyarországon. A beregszászi színház a megmaradásért harcol, és harcol a magyar nyelvért – mondta Vidnyánszky Attila.

Venczel Valentin mindehhez hozzátette, az a színház, amelyiknek helyben nem sikeres, az sehol nem lesz sikeres. Szerinte a kisebbségi színházak őrtornyok, amelyeknek az egyik fő funkciójuk a közösségteremtés és a közösség megtartása. „Alapvető célkitűzés lehet tehát az, hogy ennek a közösségnek az identifikációs jegyeit magunkon hordozván, a közösségünkön kívüli, tágabb közösségeknek is tudjunk mondani valamit, de a saját nyelvünkön. Fontos ugyanakkor, hogy ez a nyelvezet az érthető legyen a másik kulturális környezetnek is.” – összegezte a Synergy Fesztivál alapítója.

(2023. október 18.)