Talán éppen az embert próbáló nehézségek tartották össze a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházat az alapítástól eltelt három évtized alatt. A színházcsinálás ügyébe vetett hit felül tudta írni a szűkös körülményeket a kezdeti időkben, vagy a háborús helyzet adta problémákat napjainkban. A Nemzeti Színházban ezekben a napokban filmvetítéssel, beszélgetésekkel, és természetesen az elmúlt harminc év legjobb előadásainak keresztmetszetével ünnepel a beregszászi társulat.

„Kétlaki életet élünk az orosz-ukrán háború kitörése óta” – mondta Sin Edina igazgató az első filmvetítés bevezetőjében, hangsúlyozva, hogy ebben a nehéz helyzetben is igyekeznek egyben tartani a társulatot, és minél többet játszani a hazai közönségnek. „A budapesti Nemzeti Színház a legerősebb támasz abban, hogy a kárpátaljai magyar nyelvű színjátszás túléljen, de a puszta túlélésen felül virágozzon is.” – fűzte hozzá. Október elején Beregszászban ünnepelték az évfordulót, és örömmel látták azt, hogy rekordszámú, egy hét alatt több mint kétezer néző volt kíváncsi a jubileumi előadásokra. Ezeken vendégül láttak Magyarországról, Marosvásárhelyről, Kolozsvárról is előadókat, de fellépett a Marjupoli Színház társulata is (utóbbi az épületük lebombázása után Beregszászban talált menedéket), és mindannyian segíteni akarták a beregszászi színház kulturális misszióját a térségben. Ennek köszönhetően nagyon színes programsorozattal tudtak otthon ünnepelni – emelte ki Sin Edina –, ez az ünnepi sorozat folytatódik most a Nemzeti Színházban is. A budapesti teátrum nagyon sokat tett azért, hogy a társulat tovább működhessen – tette hozzá az igazgató. A háborús mozgósítás miatt jelenleg a férfiak haza sem tudnak menni, mert azonnal a frontra vinnék őket, ezért a társulat egy részét a Nemzeti Színház fogadta be.

A rövid bevezető után Oláh László Olivér 2005-ben készült dokumentumfilmjét nézhették meg az érdeklődők. Ez tulajdonképpen az első bő évtizedet foglalta össze. Tanulságos volt látni azt, hogy a színészek külön-külön, de egyöntetűen arról beszéltek, számukra a beregszászi színház az otthont, a társulat a családot jelenti. Talán ezért is tudott megmaradni minden nehézség ellenére ez a csapat, amelynek erejét ez a szoros emberi kötődés adja. Az egyik alapító színész, Tóth László ezt valahogy úgy fogalmazta meg a filmben, hogy ha nem lettek volna a rossz körülmények, lehet, hogy széthullottak volna. Így viszont megmaradtak. Az első időszakban – épület nem lévén – bekérezkedtek iskolákba, tornatermekbe, ott próbáltak, aztán amikor már volt épület, azt kellett felújítani, többnyire saját erejükből. A film készültekor éppen a tetőt kellett volna megjavítani – mindig volt tennivaló, nem a készbe ültek bele. Így hoztak létre nagyszerű produkciókat, és innen, a mostoha körülmények közül jutottak el több európai fesztiválra, vagy az anyaországba, s a kapott díjakból függöny lett vagy más egyéb. Mert a színház a legfontosabb az életükben. És a közösség, amelyből jöttek – ahogy minannyian elmesélik a kamerának, egyszerűen, sallangmentesen, őszintén. Ez az a plusz, mi megtartotta a beregszászi színházat harminc évig.

A filmvetítés után pedig kiállítás nyílt két olyan fotográfus munkáiból, akik több éve követik nyomon a beregszászi társulat munkáját. Ilovszky Béla évtizedek óta fotografálja a határon túli magyar színházak előadásait és művészeit. Eöri Szabó Zsolt, a Nemzeti Színház fotósa pedig a Szarvassá vált fiú filmváltozatának forgatásakor kapcsolódott bele a társulat munkájának megörökítésébe.

A kiállítás megnyitóján Vidnyánszky Attila, a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, mostani nevén: Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház alapítója és máig művészeti vezetője arról beszélt, nagyon hálás, hogy a fotók megörökítették a kezdeti „harcos, odaadó, lelkes időszakot”, amelyet a társulat az első évtizedben megélt. Már a kezdetén volt egy nagyon erős lelki indíttatása a színháznak – hangsúlyozta a rendező, hiszen megértették, hogy elsősorban a kárpátaljai közösségnek szól ez a teátrum. Ez a lelkület viszi máig tovább az ügyüket, és ez tartja össze a társulatot, még ha az egyik része most kénytelen is Budapesten lenni.

A beregszászi színház életéből válogatott fotók a Nemzeti Színház első emeletén láthatók.

Ungvári Judit 

(2023. október 19.)