Műsorarchívum 2023

10. MITEM

Szatirikus óda a szülőföldhöz – Petőfi Sándor: A helység kalapácsa, Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, Beregszász

Mitem krónika 14.

Talán már meg sem lepi a beregszászi társulat ismerőit, de ismét sikerült „megcsavarniuk” egy klasszikus művet, ezúttal Petőfiét. A költő jól ismert szatirikus hangvételű hőseposzából így lett egyben vallomás: a szülőföld szeretetének, a közösség erejének, s a mindent felülíró életigenlésnek a megkapó lenyomata. 

 

 

Az előadás terve már a Petőfi-évre készülve megvolt, de 2022 tavaszán, amikor elkezdték próbálni a darabot, egy merőben új helyzetben találta magát a társulat: a februárban kitört orosz-ukrán háború az ő életüket is jelentősen átrendezte. Elmesélték, hogy azon a bizonyos február végi napon, éppen egy magyarországi vendégszereplésre érkezve, az ukrán és a magyar határellenőrzés pontjai között a „senki földjén” érte őket a hír, s ott kellett eldönteniük, merre tovább. Magyarországra jöttek. Részben (a besorozható férfiak) itt is maradtak. Mindez akár a létezésük szimbóluma is lehet. Nem véletlen az, hogy ez a helyzet belefogalmazódik az előadásba is: a társulat tagjai bőrönddel a kezükben érkeznek a színpadra, hogy elmeséljenek nekünk egy történetet, ezúttal Petőfi vígeposzát. A 21. század magyar vándorszínészei ők, ennek a létezésnek minden attribútumával, amely egyszerre jó és rossz is, de abból csinálnak színházat, amiből csak akarnak. Ebben az esetben a szerzőt is megjelenítve, mintegy az ő képzeletének figuráiként elevenednek meg Fejenagy, Erzsók asszony, vagy a lágyszívű kántor alakjai. Ehhez nem használnak mást, mint néhány egyszerű eszközt (bár a 21. századiságuk a projektorban azért megjelenik), egykét lepedőszerű vásznat, jelzésértékű kosztümöt, és Petőfi szavait. 

 

Séra Dániel e.h. a költő szerepében  |  Fotók: Eöri Szabó Zsolt

 

A mindenek felett való játék önazonossága bomlik ki a társulatot jól ismerő Vidnyánszky Attila rendezése nyomán, benne van ebben a produkcióban minden, ami a beregszászi csapatot jellemzi, a jóízű közösségi szellem, a színpadon tanúsított alázat, s a míves magyar szó zsigeri szeretete. Parádés játékötletekkel mindent megmozgatnak, ami a kezük ügyébe akad, a humor eszközévé válik a néző kezébe adott szódásüveg, a hagymaevés, vagy akár az is, ahogy a borgőzös fantáziától kissé megálmosodott szerzőt pakolgatják ezek a figurák. Az ötlethalmazból azonban már az első pillanatokban sejthetjük, hogy ez nemcsak ennyi lesz, hiszen Petőfi egy fegyvert szorongat. Aztán szép lassan bekúszik az előadásba a „bőröndvalóság”, előbb csak elvétve hallunk egy-két mondatot a szerző Úti leveleiből, amelyek természetesen Kárpátaljáról szólnak. Például: „Badaló mellett, Bereg- és Szatmár-megye közt, jöttem át a Tiszán, a szép Tiszán. Úgy szeretem e folyót, talán azért, mert tetőtől talpig magyar: hazánkban születik és hazánkban hal meg, és épen az Alföldön vándorol keresztül, az én kedves Alföldemen. Badalóval csaknem szemközt fekszik innen a Tiszán (tulajdonképen túl a Tiszán) Cseke, és csekei temetőben Kölcsey Ferenc.” Ez az idézet világosan ki is jelöli azokat az értékeket, amelyek fontosak ennek a társulatnak, s benne a legfontosabb: a magyar szó iránti hűség. Ezért járnak haza ma is a csapat női tagjai, mert fontos, hogy magyar szót vigyenek a most éppen háborús helyzettől megtépázott közösségnek – ahogy ezt el is mesélik. S ezért tud katartikus lenni az a kép, amikor a színpadi vásznak hajóvá válnak, és a költő húzza őket magával. Ebben az egy pillanatban összesűrítve ott van az egész kárpátaljai magyarság sorsszimbóluma. 

 

Képfelirat

 

Mélységet kölcsönöznek a humoros műnek ezek a jelentések, de szerencsére, közben azért megkapjuk azt is, hiszen fantasztikus ügyességgel váltanak a vígjátékból a drámába és vissza. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy mindennapi csetepatéink (hiszen A helység kalapácsa voltaképpen erről szól) mennyire felértékelődnek ebben a helyzetben, mint ahogy elgondolkodtató, hogy is viszonyulunk mi, az „anyaországban” élő magyarok a saját nyelviségünkhöz. Petőfi csodaszép ürügy a beregszásziaknak, hogy beszéljenek magukról, a magyar nyelvhez való ragaszkodásól, a színházcsinálás nehéz vállalásáról egy zaklatott életű térségben. A pokoljárásokról és a csodákról, amit ezek jelentenek számukra. Tanuljunk tőlük.

 

Ungvári Judit

(2023. október 24.)


Oldal tetejére
Albánia, Belgium, Bulgária, Franciaország, Georgia, Görögország, Izrael, Japán, Kína, Lengyelország, Magyarország, Macedónia, Mexikó, Mongólia, Olaszország, Oroszország Románia, Szlovákia, Szerbia, Törökország