Műsorarchívum 2017

MITEM 2017

Kapaszkodás az Ég felé - Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés

MITEM hetedik nap (2017. április 23. vasárnap)

A budapesti Nemzeti Színház és a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház igazgató-főrendezőt cserélt, hogy mindkettő a másik színházában állítson színpadra egy-egy Dosztojevszkij adaptációt. (Az idei MITEM-en mindkettő egymás utáni napokon bemutatásra kerül, a kísérő programok keretében pedig hozzá kapcsolódó filmvetítés és kerekasztal-beszélgetés is lehetőséget nyújt a minél alaposabb tájékozódásra.) Így született meg a Bűn és bűnhődés Vidnyánszky Attila rendezésében (A produkció a 10. Alekszandrinszkij Nemzetközi Fesztivál nyitóelőadása volt), és a Valerij Fokin rendezte A krokodilus című előadás.

 

 

Vidnyánszky öt és fél órás rendezése most mutatkozhatott be a budapesti közönségnek, a vasárnapot felfokozott várakozás előzte meg, annál is inkább, mert az orosz közönség lelkes fogadtatásának már Budapesten is híre ment: a "TEATRAL", azaz a Szentpétervári Nézők Társasága a 2016-os év legjobb színházi előadásának választotta.

 

 

Aki a Bűn és bűnhődést színpadra akarja állítani, azt Dosztojevszij szerint is két veszély fenyegeti: vagy a lényegre egyszerűsíti le a művet, vagy pedig a többszólamúság megtartásával elveszíti azt. Vidnyánszky Attila előadásában mindkettő plasztikusan jelenvalónak bizonyult. A műsorfüzet a darabról szólva a kortárs misztériumjáték kifejezést használja, külön kiemelve a zene, a látvány és a szöveg expresszív egységét. Az előadás a gyönyörűen komponált képeivel és zenéjével, a színészek izzó feszültségű, kiemelkedő játékával, hosszúsága ellenére is magával ragadta a közönséget. Az öt és fél óra végén a szűnni nem akaró tapsvihar csak nehezen engedte el a színészeket.

 

 

A Kozma András által vezetett közönségtalálkozón résztvevő színészek mind kiemelték, hogy milyen öröm volt számukra a közös munka. Mint elmondták, nem gyakori, hogy egy rendező megengedi, hogy színészei elmerüljenek a szövegben, átszűrjék azt magukon és újjáteremtsék a színpadon. Vidnyánszky Attila a rendezés kapcsán megmutatta a szentpétervári társulatnak A szarvassá változott fiú című filmét. Így vált az orosz színészek számára érhetővé színpadi gondolkodása és nyelve. Megértették, hogy Vidnyánszky rendezését a zeneiség szervezi, így történt ebben a sajátos dramatikus operának is nevezhető előadásban.

 

 

Dosztojevszkij műve a világirodalom része, egyetemes kérdéseket feszeget. Vidnyánszky Attila szerint az előadás "Az európai civilizáció alapproblémáira kérdez rá, elsősorban a lelkiismeret szabadsága és a hit vonatkozásában. A világ egy jelentős része ateistává, vált, de ettől mégsem lett boldogabb. Dosztojevszkij zseniális és profetikus regénye talán aktuálisabb, mint valaha”.

Fontos mű és fontos téma, mindig aktuális marad.

 

Kereszty Ágnes

(2017. április 24.)


Oldal tetejére