Az ötödik nap délutánján Roberta Carreri tartott két órás műhelybemutatót a Balett Teremben, utána pedig Julia Varley Ave Maria című előadását láthattuk a Kaszás Attila Teremben.

Előadásszerű műhelybemutatót hirdettünk és kaptunk Roberta Carreritől. Különleges művészi önéletrajzot. Megtudhattuk belőle, mikor és hogyan került az Odin Teatret tagjai közé, mit és hogyan tanult Eugenio Barba műhelyében, milyen munkamódszerrel dolgozik a mai napig, hogyan tartotta, tartja magát formában, hogyan lett a színházról semmit sem tudó tanulóból színészeket oktató tréner, és a társulat egyik legmarkánsabb színész egyénisége. Az ő útja ugyanaz, mint színházi műhelyéé.

Az Odinnál mindennek az alapja az improvizáció, a kulcsa pedig a színpadi jelenlét. Utóbbin a test és a szellem együttes jelenlétét értjük, amit kimondani könnyű, sőt, magától értetődő, ám teljesíteni nehéz. Idézzék csak fel saját, mindennapos élményüket, hogy főzés, tévézés, séta, beszélgetés, munka, vagy akár egy színházi előadás közben is hányfelé kalandoznak gondolataik. A színész sem mentes ettől, de ha a színpadon a gyerek születésnapi zsúrját szervezi gondolatban, vagy a másnapi próba jár a fejében, az régen rossz. Carreri olyan technikákat mutatott, amelyek a koncentrált állapot létrejöttét és, ha kell, órákon át való fenntartását segítik. A gyakorlatok improvizált mozdulatsorok. Mint szabad asszociációk születnek egymásból, és építenek fel - később akár a színpadon is használható - jeleneteket. Ha például egy bottal dolgozik, az első kérdése soha nem az, hogy mi legyen a botból - mozgásba hozza, játszik vele, és megfigyeli, mi mindenné válik a kellék.

Ugyanannak a mozdulatsornak a ritmusán, dinamikáján, vagy az irányain változtatva a lehetőségek milliói nyílnak meg: ha innen nézzük tréning, ha amonnan, jelenet. A gyakorlatok fegyelmezett ismétlése nap, mint nap - és most itt hónapokra, évekre gondoljanak – vezetik el a művészt az önismeretnek arra a szintjére, amikor gesztusai tudatossá és hajszálpontossá, a nézők számára pedig félreérthetetlenné válnak. Ezzel a tudással a színész képes a néző figyelmét is irányítani, mindig a lényegre. Roberta Carreri tréningje kettős: egyszerre fizikai és mentális.

A fizikai akciók után a hanggal való munka demonstrálása következett, ugyanilyen alaposan, a hang képzésének helye és iránya szerinti változtatásokkal.

A bemutató lezárásként az ószövetségi Judit története elevenedett meg egy monológ formájában. A jelenet technikai eszköztárát – mozgás, kellékhasználat, hangzásvilág – már külön-külön is felismertük, és egészen más szemmel tekintettünk rá így, hogy bepillanthattuk a színfalak mögé.

Pilinszky János

Mi marad egy nagyformátumú színésznőből a halála után? Hogyan lehet megidézni, és főként hogyan lehet átadni az emlékét? María Cánepa Chile híres színésznője volt, akit 1999-ben országa Nemzeti Művészeti Díjjal tüntetett ki. Karizmatikus lényének méltatására álljon itt egy történet, amit Julia Valrey az előadást követő közönségtalálkozón osztott meg velünk: María Cánepa egyszer egy fesztiválon spanyolul szavalt verseket olyan szuggesztív önátadással, hogy az őt néző fiatal ausztráliai színésznő – aki egy szót nem beszélt spanyolul, így nem érthette María szavait – azt mondta: „Most értettem meg, hogy a nagymamám miért tette vasárnaponként mindig a legszebb fehér terítőt az asztalra. Ezután csak a legjobb minőségű színházat fogom művelni.” Julia Valrey saját bevallása szerint, amikor ezt az előadást játssza, María Cánepa hangját hallja.  

Úgy tesz kísérletet a megidézésre, hogy maga a Halál jött ünnepelni az alkotót, aki maradandó nyomot tudott hagyni művészetével a világban. Az Ave Maria című előadás több szempontból is rendhagyó. Szereplője a Halál.  Amit látunk, jelmez. Torz alak, hatalmas testen egy gyerek méretű koponya. A színész a ruha alá bújik, a koponyát tartó szerkezetet a fején viseli. Tulajdonképpen bábszínház ez, a művész belülről animálja a figurát. Saját arcát mindvégig takarja a jelmez. A Halálnak nincs arca. Vagy ha mégis, akkor egy koponya. Vagy mégsem, mert a Halál itt otthonkába bújik, és megválik koponya arcától is. A Halál dudorászik, táncol, újságot olvas (The Killing Times), csontvázas pelenkába bugyolálja kisbabáját (a halál fia?), aki picike koporsóban szendereg.

Az előadás előtt a nézőknek kiosztották az elhangzó szöveget és verset (Pablo Neruda 15. szerelmes szonettjét), amit hangfelvételről María Cánepa szaval spanyolul az előadás végén. (Itt olvasható spanyolul és magyarul.)

Az előadás utáni közönségtalálkozón Eugenio Barba és Julia Varley elmesélték a chilei színésznővel való megismerkedésüket, és barátságuk történetét. Az este a MITEM hivatalos programján túl is folytatódott, a Fonóban. Az Odin Színház művészei csodálattal nézték a táncházi forgatagot. Eugénio Barba elragadtatásában az elegáns és arisztokratikus jelzőket használta a magyar néptáncra, amely – mint tudjuk - az Ég és a Föld összekötésének „liturgiája”.

María Cánepa

Kereszty Ágnes

(2017. április 22.)