13. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó

Ha egy szóban kellene összefoglalni, milyen volt a vietnami származású francia rendezőnő, Caroline Guiela Nguyen és társulata Saigon című előadása, csakis ez lehetne: szép. Alice Duchange elegáns díszlete egy vietnami étterem nagyon is realista mása, amelyet a jellegzetes spotlámpák, neonfények, izzófüzérek és persze az utcáról (a színpad mélyéről) beszűrődő „természetes” fények emelnek el a rögvalótól. A Saigon ugyanis egy költői történelmi időutazás, amelynek étterme egyszerre ad otthont egy 1956-os – lám, nemcsak nekünk történelmi évszám ez – vietnami és francia vendéglőnek. De ugyanígy szinte csak a fények – és persze a színészek – játékának köszönhetően vált ugyanez a kulissza egy 1996-os párizsi és saigoni étteremmé.

A MITEM egyik küldetése, hogy a külföldi társulatok előadásai mellett a Nemzeti Színház is megmutathassa magát és azokat a határon túli magyar teátrumokat, amelyek kulturális erőforrásként táplálják a helyi közönséget – ilyen mondatokat időről időre leírunk, és nagy öröm, amikor megtapasztaljuk, hogy egy-egy színház több jól vagy kevésbé jól működő előadásgyárnál. A MITEM tegnapi vendége, a Komáromi Jókai Színház a példa arra, mit is jelent egy közösség számára a színjátszás, az önálló társulat.

Ha valaki az epikus színházi eszmény leírásának a listájával ül be megnézni a MITEM programjában látható A gömbfejűek és csúcsfejűek című Bretcht-előadást, amely a német mester úgynevezett tandrámái közé tartozik, az lehet az érzése, hogy maradéktalanul megkapja a tézisek demonstrációját. Olyan előadást láthat tehát, amely nemcsak Brecht művét mutatja be, hanem Brecht szellemében is fogant – a kulcs, amellyel a műalkotás titkát feltárja az előadás, pontosan beleillik a zárba. Nem csikorog, nem törik bele, hanem nyitja.

Három éve a MITEM főszervezője, számára a nemzetközi fesztivál elsősorban a közösségépítésről szól. Kulcsár Edit Ágota dramaturgi tevékenységéért és a magyar színházművészet nemzetközi el- és megismertetése terén végzett munkásságáért megkapta a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központjának Hevesi Sándor-díját.

Talán V. Károly német–római császár volt az első a történelem során, aki büszkén hirdette, hogy „birodalmában sohasem nyugszik le a Nap”. A MITEM kedden mutatta be legnagyobb földrajzi kiterjedését: a portugál João Garcia Miguel Társulat és a kazak Auezov Kazah Állami Drámai Színház nemcsak messziről – egymástól mintegy kilencezer kilométerre –, hanem két teljesen eltérő kultúrkörből érkezett Budapestre.

Hogy a Michael Thalheimer által rendezett A vágy villamosa mennyire lélegzetelállító és magával ragadó, arról a magyar közönség is meggyőződhetett tegnap este. Az előadás egy éve fut Németországban, turnét azonban most először vállalt a Berliner Ensemble. A kortárs német színház egyik legkiválóbb társulatát a Nemzeti Színház közönsége hosszú percekig tartó tapssal méltatta.

A panellakássá átalakított Kaszás Attila Terem első két sorát általában ifjú (női) rajongók foglalják el, hogy testközelből láthassák a színészek kétórás önfeledt játékát. Önfeledt Woyzeck? Igen, valószínűleg éppen emiatt a különleges hangulat miatt vált kultikussá az idei POSZT-ra is beválogatott előadás. // A délutáni Woyzecket követőn a cseh Divadlo Na Zábradli Hamletek című előadását láthatta a MITEM közönsége. A Gobbi Hilda Színpad színházi öltözőnek átalakított kulisszájában játszódó előadásban nem kevesebb, mint hét Hamlet lépett fel – köztük egy Jana Plodková által alakított női színésszel.

Művészeti folyóiratunk, a Szcenárium  szerkesztői jóvoltából ismerjük meg a Korkut legendája szerzőjét, írói nevén Iran-Gajip-ot. Írásukban a művész pályaképe mellett egy versét is közlik. Iran-Gajip a kazak lírát megújító törekvései révén vált kortárs klasszikussá.  Vallomásos, személyes hangú, kísérletező lírájának eredendő ihlető forrása a kazak népköltészet, melynek elemei nála új formában jelennek meg.

Eugenio Barba a 20. századi színházművészet egyik legnagyobb hatású alkotója, megannyi társulat gondolkodását megtermékenyítette, munkássága nyomán számos csoportszínház és más dramatikus kezdeményezés szökkent szárba. A félévszázados gyakorlati és elméleti munkásság előtt a Nemzeti Színház egy rendezvénysorozattal tisztelgett.

„Nagyon vártam, hogy találkozhassak vele ismét … A színház munkatársai és társulata döbbenten fogadta tavaly a hírt, miszerint Eimuntas Nekrošius egy nappal a hatvanhatodik születésnapja előtt elhunyt” – kezdte a délutáni filmvetítéssel egybekötött pódiumbeszélgetést Kozma András dramaturg, melyet a világhírű litván rendező tiszteletére rendeztek tegnap a Kaszás Attila Teremben. A beszélgetés az esti nagyszínpadi előadás, a Saulius Šaltenis regényéből színpadra adaptált Kurafiak című dráma előtt kiváló alkalmat adott arra, hogy a MITEM közönsége méltó módon vegyen búcsút a tavaly novemberben elhunyt Nekrošiustól.