Műsorarchívum 2021

„A színház élő és mozgásban lévő művészet” Anatolij Vasziljev mesterkurzusa a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

Szeptember 22-28., Színház- és Filmművészeti Egyetem

Az idei MITEM keretén belül a megújult Színház- és Filmművészeti Egyetemmel közös szervezésben Anatolij Vasziljev 2021. szeptember 22-28. között  7 napos mesterkurzust tart rendező, dramaturg és színész hallgatók számára.

Azért, hogy a mesterkurzus résztvevői mellett az érdeklődő közönség is bepillanthasson egy mesterkurzuson folyó munkába, szeptember 27-én hétfőn 10 és 14 óra között nyitott napot tartunk. A "Nyitott mesterkurzus" helyszíne az Uránia Filmszínház nagyterme lesz.

REGISZTRÁLJON A MITEM SZAKMAI PROGRAMJAIRA
regisztracio@nemzetiszinhaz.hu

Anatolij Vasziljev nemcsak oroszország, de a világ színházi életének is meghatározó alakja, akinek iskolateremtő rendezői, pedagógiai, színházelméleti munkássága több évtizedet ölel fel. Az általa rendezett különleges színházi előadások stílusa a 80-as évek sajátos realizmusától a 90-es évek teátrális kísérletein keresztül a 2000-es évekre a letisztult metafizikai színház, egyfajta kortárs misztériumszínházig ível.

A saját társulatával létrehozott előadásait illetve a külföldön (Franciaországban, Magyarországon, Németországban, Görögországban) létrehozott egyedi atmoszférájú produkcióit mindig óriási érdeklődés övezte. Mesterkurzusain, a teatralitás lényegét kutató írásain pedig színházi alkotók egész generációi nőttek fel, és a mai napig inspiráló hatással van a kortárs színházművészetre.

(2021. augusztus 22.)


Oldal tetejére