12. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó

Theodórosz Terzopulosz (1945), a világszerte ismert görög rendező, a Nemzetközi Színházi Olimpiai Bizottság elnöke 1985-ben alapította meg az Attis Színházat. Társulatának első előadása 1986-ban a Bacchánsnők volt.

Idén is a dokumentumfilmünk közreadásával búcsúzunk az évadtól és a Madách Nemzetközi Színházi Találkozótól.

Két rendezésével szerepelt a MITEM-en a kijevi Ivan Franko Ukrán Nemzeti Színház vezetője. Dmitro Bogomazov a kultúra hídépítő szerepéről, Shakespeare polifóniájáról és arról, miért tartja fontosnak, hogy a magyar közönség is megismerje az ukrán Maupassant-t.

A Stockholmi Királyi Színház Egy nyári éj Svédországban című előadása olyan volt, mint amikor az eső elől a fedél alá húzódó emberek között egy rendkívül bensőséges beszélgetés alakul ki. A párhuzamot erősíti, hogy Eirik Stubø rendezését is áthatotta egy nem sürgető, nem feszült, inkább meditatív várakozás. A norvég rendező a svéd Dramaten igazgatójaként alighanem érzékeny a különböző kultúrák találkozására. Az Egy nyári éj Svédországban éppen erről szól: a pályája végén járó orosz filmrendező, Andrej Tarkovszkij elhatározza, hogy egy olasz produkció, a Nosztalgia után a kortárs klasszikus, Ingmar Bergman stábjával és az ő kedvenc forgatási helyszínén, a svédországi Gotlandon forgat egy filmet. 

Május 5-én vasárnap este Az ember tragédiája előadással ért véget a VI. MITEM, a Nemzeti Színház nemzetközi színházi találkozója. Az idén négy helyszínen 13 ország 23 produkcióját láthatták a nézők április 11. és május 5. között. Orosz, ukrán, szerb, litván, német, kazah, dán, portugál, cseh, francia, svéd és határon túli magyar előadás színesítette az idei MITEM fesztivál programját. A találkozón a Nemzeti Színház több produkcióval is bemutatkozott.

Ha egy szóban kellene összefoglalni, milyen volt a vietnami származású francia rendezőnő, Caroline Guiela Nguyen és társulata Saigon című előadása, csakis ez lehetne: szép. Alice Duchange elegáns díszlete egy vietnami étterem nagyon is realista mása, amelyet a jellegzetes spotlámpák, neonfények, izzófüzérek és persze az utcáról (a színpad mélyéről) beszűrődő „természetes” fények emelnek el a rögvalótól. A Saigon ugyanis egy költői történelmi időutazás, amelynek étterme egyszerre ad otthont egy 1956-os – lám, nemcsak nekünk történelmi évszám ez – vietnami és francia vendéglőnek. De ugyanígy szinte csak a fények – és persze a színészek – játékának köszönhetően vált ugyanez a kulissza egy 1996-os párizsi és saigoni étteremmé.

A MITEM egyik küldetése, hogy a külföldi társulatok előadásai mellett a Nemzeti Színház is megmutathassa magát és azokat a határon túli magyar teátrumokat, amelyek kulturális erőforrásként táplálják a helyi közönséget – ilyen mondatokat időről időre leírunk, és nagy öröm, amikor megtapasztaljuk, hogy egy-egy színház több jól vagy kevésbé jól működő előadásgyárnál. A MITEM tegnapi vendége, a Komáromi Jókai Színház a példa arra, mit is jelent egy közösség számára a színjátszás, az önálló társulat.

Ha valaki az epikus színházi eszmény leírásának a listájával ül be megnézni a MITEM programjában látható A gömbfejűek és csúcsfejűek című Bretcht-előadást, amely a német mester úgynevezett tandrámái közé tartozik, az lehet az érzése, hogy maradéktalanul megkapja a tézisek demonstrációját. Olyan előadást láthat tehát, amely nemcsak Brecht művét mutatja be, hanem Brecht szellemében is fogant – a kulcs, amellyel a műalkotás titkát feltárja az előadás, pontosan beleillik a zárba. Nem csikorog, nem törik bele, hanem nyitja.

Három éve a MITEM főszervezője, számára a nemzetközi fesztivál elsősorban a közösségépítésről szól. Kulcsár Edit Ágota dramaturgi tevékenységéért és a magyar színházművészet nemzetközi el- és megismertetése terén végzett munkásságáért megkapta a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központjának Hevesi Sándor-díját.

Talán V. Károly német–római császár volt az első a történelem során, aki büszkén hirdette, hogy „birodalmában sohasem nyugszik le a Nap”. A MITEM kedden mutatta be legnagyobb földrajzi kiterjedését: a portugál João Garcia Miguel Társulat és a kazak Auezov Kazah Állami Drámai Színház nemcsak messziről – egymástól mintegy kilencezer kilométerre –, hanem két teljesen eltérő kultúrkörből érkezett Budapestre.