Műsorarchívum 2024

11.MITEM - Képes krónika III.

Energiamezők – A megváltásra várva

Kurázsi mama és gyermekei, Nemzeti Színház; Godot-ra várva, Emilia Romagna Teatro Fondazione - Teatro Nazionale, Modena, Olaszország, Sirály, Zero Point Theatre, Athén

Folytatva a MITEM „görög minifesztiválját” három modern mű olvasatát láthattuk Theodórosz Terzopulosz és egykori tanítványa, Szavvasz Sztrumposz rendezésében. A görög mester sajátos formanyelve átütő erővel gazdagította Brecht, illetve Beckett jól ismert darabjait, ahogy Szavvasz Sztrumposz hasonló eszközökkel színre vitt Sirály-adaptációja is rendkívül izgalmasnak bizonyult.

A Nemzeti Színház a Bakkhánsnők után újabb előadást mutatott be ebben az évadban Theodórosz Terzopulosz rendezésében, amely ráadásul Szűcs Nelli jutalomjátékaként is értelmezhető. A közönség talán már avatottabban fogadta a görög mester használta formákat, hiszen nagy sikerrel játssza ezt az előadást a teátrum, amit az is bizonyít, hogy a fesztiválprogramba illesztett produkciót is nagy érdeklődés kísérte. Terzopulosz formanyelve különösen jól passzol a brechti mű világához – döbbenünk újra rá, a nézőtéren ülve. Az ősi rítusokon alapuló formák, a (korábbi írásainkban már taglalt) különleges légzés- és mozgástechnika, a puritán, sőt, sokszor direkt üzenetek rendkívül bravúrosan emelik meg Brecht stilizált univerzumát, mindehhez számos nagyhatású effektus társul a háttérben megjelenő késektől a Kurázsi mama vonszolta rongyokkal teli koporsón át a véres könyvekig.

 

 

Szűcs Nelli elképesztő tragikai erővel tölti meg a görög mester által szabott kereteket, ahogy a Halál/Mesélőként aposztrofált Bordás Roland is nagyszerűen formál meg egy furcsa, démonikus kabaré-konferansziét. Terzopulosz világában tényleg minden jellé válik, a háború vámszedőinek katasztrófájaként látható tőzsdekrachot véres (piros) pénzdobálással mutatja meg, a katonakabátokból keresztet formáz. De, hogy ne legyen kétségünk afelől, hogy az egész a mának szól, a katonák Kurázsi mama drogot és szexet árul, és modern fegyverek hangját halljuk „aláfestésként”. Alapvetően komor hangvételű ez az előadás, ám furcsamód mégsem sugall pesszimizmust, inkább a tudatunkat böködi amolyan brechti módon (nyilván nem véletlen a szerző ilyenfajta mély megértése, hiszen Terzopulosz pályáját Brecht legendás színházában, a Berliner Ensemble-ben kezdte). Fontos jelképként jelenik meg nála a kereszt, ebben a produkcióban többször is láthatjuk, de ez is inkább a disztópia részeként: hol a katonakabátok adják ki, hol például háborús áldozatok portréi, jelezve, mit tettünk mi, emberek a morális javainkkal. Az az érdekes, hogy pontosan ugyanezek az alapvető szimbólumok jönnek elő az olaszországi Godot-előadásában is, de ott más a kontextus.

Kurázsi nem nyer megváltást, az előadás végén befekszik a koporsóba, ám más a helyzet a Godot-ra várva figuráival. Az előadás utáni közönségtalálkozón Kozma András, a Nemzeti Színház dramaturgra találóan megjegyezte, hogy olyan érzete támadt, mintha ezek a szereplők már halottak volnának, valamiféle apokalipszis után, és a feltámadásra várnak. Ha ebből a gondolatból indulok ki, a Kurázsi mama egyenes folytatásaként értelmezhető a modenaiak Godot-ja, az előbbiben figyelmeztet a katasztrófára, ebben pedig megvizsgálja, hogy mi, emberek, megértünk-e a feltámadás lehetőségére. Természetesen, Beckett darabjában ezek az értelmezések kódolva vannak, csak Terzopulosz valahogyan olyan furfangosan, szinte pimaszul egyszerűsít és bont ki gondolatokat, hogy pofonegyszerű megérteni. A kereszt itt is nagyon fontos motívum, sőt, mondhatni, térszervező, hiszen maga a díszlet is úgy épül föl, hogy a négyszögletű alakzatból minduntalan a kereszt bukkan elő. Olyannyira, hogy még a szereplőkből is előállítja. Nagyon sokfelé lehet ugyanakkor asszociálni ebből a színpadképből, nekem, személy szerint még a bábszínházi paraván is eszembe jutott, főképpen, hogy van olyan, amikor a szereplőknek csak a feje látszik. Felbukkannak ebben az előadásban is a kések, a véres könyvek, és a háborús szirénát, a fegyverropogást is hallhatjuk, de itt már kevésbé érezhető az a komorság, ami a Kurázsi mamánál megvolt. A színészi játékban is valamiféle gyengédség, kedvesség érhető tetten, különösen a Vladimirt és Estragont játszók (Stefano Randisi, Enzo Vetrano) esetében. A szokatlan megoldások ellenére többünknek volt az a benyomása, hogy ilyen pontos és adekvát Godot-feldolgozást még nem láttunk színpadon.

 

Képfelirat

 

Theodórosz Terzopulosz módszerének továbbgondolása adott kulcsot a Szavvasz Sztrumposz rendezte Sirály-előadáshoz, amelyről biztosan kijelenthető, hogy ilyen formakészlettel még nem láthattuk ezt a Csehov-művet színpadon. És mégis mozog a föld… teljesen érvényes, működőképes feldolgozás született, olyannyira, hogy a közönég is nagyon „vette”. Szinte a dionüszoszi metamorfózisra is rímelően láthattuk a jól ismert szereplők átalakulását (Jannisz Karababasz - Trepljov, Elpiniki Marapidi - Nyina, Rosy Monaki - Arkagyina, Szavvasz Sztrumposz – Trigorin), hiszen, ahogy a rendező ki is emelte a közönségtalálkozón, Csehov darabjának középpontjában a korszakváltás áll. Nagyon izgalmas eleme volt az előadásnak, hogy megjelent benne egy „új” szereplő: a színlapon Pierrot-ként megnevezett figura (Anna Marka Bonisel), aki gyakorlatilag érzelmi alapú mozgásokkal, mintegy pantomimjátékos, lekövette a történéseket. Ez azért is bizonyult érdekes megoldásnak, mert azt az érzetet kelthette a nézőben, hogy szinte a vásári komédiákra emlékeztető, stilizált alakokat lát, jellegzetes, tipizáló mozdulatsorokkal. Szavvasz Sztrumposz Terzopulosz köpönyegéből kibújva saját világot képes teremteni, de hasonlóan tiszta, puritán eszközökkel és színészi technikákal dolgozik: a respiráció-alapú színésztréningre építkezik, maszkszerű mimikai eszközöket használ, és a színpadi teret is lecsupaszított megoldásokkal alakítja ki. A görög rendező sajátos adaptációja a Csehov-darabnak egészen újszerűen ható rétegeit tárja fel, és valamiféle örökérvényűséget sugall. Bravúros előadás.

 

 

A MITEM folytatásában görög alkotók már nem, de antik görög témák még több ízben is lesznek: pénteken AIA (AZ ARANYGYAPJÚ MÍTOSZA ALAPJÁN) címmel látható egy Tbilisziből érkező produkció, szombaton Jan Fabre MÍTIKASZ-CSÚCS (AZ OLÜMPOSZ TETEJÉN) című nyolcórás előadását nézheti meg a fesztiválközönség, és már nagyon várjuk Alessandro Serra TRAGÉDIA | OIDIPUSZ ÉNEKE világpremierjét is, amely az idei találkozó fináléja lesz.

 

Ungvári Judit

(2024. április 12.)


Oldal tetejére
Albánia, Belgium, Bulgária, Franciaország, Georgia, Görögország, Izrael, Japán, Kína, Lengyelország, Magyarország, Macedónia, Mexikó, Mongólia, Olaszország, Oroszország Románia, Szlovákia, Szerbia, Törökország