Biztosítsa helyét a 2024-es MITEM előadásaira - vásároljon MITEM bérletet!

 

Műsorarchívum 2023

Színházi Olimpia / MITEM

Esőcsinálók

Mitem krónika XXIV. (A homok hangja)

Észak-Afrika számunkra egzotikus, ám mindenképpen sokszínű kultúrájába kalauzolta el a MITEM nézőit A homok hangja című algériai előadás. A Théâtre Sindjab/Sindjab Theatre Company produkciójában a sivatagi népek számára oly fontos, esővel, vízzel kapcsolatos rítusok elevenednek meg, színpadi formába átdolgozva. 

 

Egy harcos jelenet az előadásból | fotók: Eöri Szabó Zsolt

 

A társulat az elmúlt években már látható volt a MITEM programjában, szintén Omar Fetmouche rendezésében érkezett Budapestre a Bravó a művésznek című produkció, amelyben a rendező részben saját életélményeit dolgozta fel. Ezúttal mélyebbre merészkedett: térségéhez, hazájához kötődő rítusokat dolgozott bele az előadásba. A gondolat fogantatásához – ahogy a rendező elmesélte – van köze Budapestnek, hiszen a 2021-ben itt elkezdődött, színházról szóló párbeszéd inspirálta az alkotót arra, hogy megfogalmazza régiójának színházi üzenetét. A közönségtalálkozón Omar Fetmouche elmondta azt is, hogy annak idején, az 1920-as években jelent meg Algériában az a fajta színház, amit Európában is jól ismerünk, azonban ez szerinte idegen volt attól a kultúrától, amit Algériában megélnek. Azt emelte ki ezzel kapcsolatban, hogy Algéria belső vidékén, a Szahara térségében már 30 ezer éves kőbe vésett rajzokat is találtak, amelyek táncmozdulatokat örökítettek meg. Ezek a sziklarajzok is bizonyítják, hogy nagyon ősi kultúrája, sok ősi rítusa van ennek a régiónak, amihez forrásként hozzá lehet nyúlni – fogalmazott Omar Fetmouche. Így indult el az erről a produkcióról való gondolkodás. Meg akarta mutatni, hogy Észak-Afrikának igenis van színházi kultúrája, amely, még ha más is, mint az európai, igenis mély és ősi kultúraként értelmezhető. 

Ezt a gondolatot lényegében az előadásba is belefogalmazta az alkotó, mindamellett, hogy felmutatni igyekezett egy-egy cseppet abból a gazdag hagyományvilágból, amely Algériában (és kicsit tágabb környezetében is) a vízzel kapcsolatos rítusokhoz kötődik. Az előadás első felében egy mitikus történetet láthattunk, a berber mitológiában létező eső- és vízistenről, Anzarról, akit visszautasít egy kiszemelt lány, és ezért aszállyal bünteti az embereket. A víz minden élő forrása, és különösen fontos elem a szaharai népeknél, ezért ezeknek a rítusoknek is kiemelt jelentőségük van – emelte ki az előadás kapcsán a rendező. A második részben a tuaregek törzsi harcát, illetve a Sebiba (Sebeïba) nevű rítust jelenítették meg, utóbbinak érdekessége, hogy egyfajta művészi párbajt jelent, a törzsi harcnak egy elvont változata, amely Fetmouche elmondása szerint száz éve változatlanul ugyanabban a formában van jelen Algéria déli vidékén. A leírások alapján ennek az eredete igen ősi időkbe nyúlhat vissza, úgy tartják, hogy amikor Mózes győzött a fáraóval szemben, akkor békélt meg a Tassili n'Ajjer két törzse, és innen ered maga a szokás, amit a délkelet-algériai Djanet tartományban évente megtartanak. A kör alakú térben végzett szertartás igen költőinek mondható, hiszen része az is, hogy énekben, táncban, öltözékben mérik össze erejüket a résztvevők, és így, a fegyvereket letéve, a művészetekben versenyeznek egymással, akárcsak az ókori görög olimpiák idején. Ez a tíz napig tartó ceremónia egyúttal a békét is hirdeti – ahogy erre az előadás alkotói is felhívták a figyelmet. Érdekesség, hogy a rítus 2014 óta szerepel az UNESCO szellemi örökségvédelmi listáján. Megtudhattuk azt is az előadás közreműködőitől, hogy Djanet neve a ’Paradicsom’ arab elnevezéséből származik, illetve bepillantást kaphattunk Algéria igen gazdag multikulturális világába. Maguk az előadók is többféle etnikumot és nyelvet képviseltek, a tuaregek, a kabil és a berber népcsoportok egy-egy tagja is jelen volt a játszók között, és megismerkedhettünk a tamazight nyelvváltozataival is.

 

 

Tanulságosnak volt mondható ez az előadás abból a szempontból is, hogy (bár színpadtechnikai értelemben nem bizonyult tökéletesnek ez a produkció) immár sokadjára igazolódik be a MITEM-en, mennyire érvényes tud lenni, ha a kortárs alkotók a saját kultúrájukban merítkeznek meg. Ez az algériai előadás is, azt mindenképpen bebizonyította, hogy érdemes visszanyúlni a hagyományokhoz, értelmezni és megmutatni azokat a mai nemzedékeknek, vagy azoknak, akik ezeket kevéssé ismerik. És ez nem feltétlenül csak ismeretterjesztő célzatú lehet, hanem akár hasonló mechanizmusokra, hasonló mintázatokra is rádöbbentheti a közönséget, éljen bár Budapesten, Ázsiában, vagy bárhol a világon. Izgalmas akció volt, ahogy magát a közönséget is bevonták az esőcsináló rítusba, ezáltal is kicsit közelítve hozzánk ezt a számunkra egzotikusnak tűnő világot. Mindenesetre nagyon szimpatikus és dicséretes törekvése a Sindjab társulatának, hogy nem valamiféle „posztkoloniális traumától” vezérelt, a korábbi gyarmatosító kultúrát utánzó vagy épp túlszárnyalni igyekvő „modernséget” akar megteremteni, hanem bátran markol bele a saját, nagyon is izgalmas észak-afrikai világába, és abból építkezve akarja létrehozni a maga modernségét. Reméljük, ezen az úton mennek tovább, és az újabb produktumokat mi is láthatjuk majd.

(2023. június 19.)


Oldal tetejére

Baskír Köztársaság, Belgium, Bulgária, Georgia, Görögország, Izrael, Luxemburg, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia, Törökország