Biztosítsa helyét a 2024-es MITEM előadásaira - vásároljon MITEM bérletet!

 

Műsorarchívum 2023

Színházi Olimpia / MITEM

Négy óra Tibetben

Mitem krónika XXII. (Nangsza Öbüm dákíni története )

Újabb egészen különleges kulturális találkozás helyszínévé válhatott a Nemzeti Színház. A Nangsza Öbüm dákíni története című tradicionális tibeti operával vendégszerepelt a Tibeti Előadóművészeti Intézet a MITEM programjában.

 

Nangsza Öbüm dákíni története  |   Fotók: Eöri Szabó Zsolt

 

A tibeti buddhizmus emblematikus épülete, a Potala palota képe látszik a színpad háttérben Az UNESCO 1994-ben a világörökség részének nyilvánította ezt a rendkívüli vallási-kulturális centrumot, amely nyilván nem véletlenül jelenik meg itt is a tibeti kultúra jelképeként. Már az előadást felvezető beszélgetésen megtudtuk, miután 1951-ben Kína megszállta Tibetet, és A 14. dalai láma, Tendzin Gyaco 1959-ben az indiai Dharamszalába menekült, akkor hozták létre az ő támogatásával a Tibeti Előadóművészeti Intézetet is, ahogyan az előadás rendezője, Shamten Dhondup megfogalmazta a felvezetőben, annak érdekében, hogy a tibeti kulturális hagyomány értékeit megőrizzék. Felismerték azt, hogy ezen keresztül nagyon is sokat tehetnek azért, hogy a világ jobban megismerje a hányatott sorsú tibetiek helyzetét.  

Maga a tibeti opera, amellyel most először találkozhatott a magyar közönség, számunkra egészen befogadhatónak bizonyult. Ez minden bizonnyal összefügg azzal is, hogy bár szakrális tematikájú, de nem annyira elvont, sokkal inkább épít az epikus történetmesélésre, mint például az idei találkozón már látott kathakáli, ezért a mai nyugati ember is könnyebben megbirkózik vele. Ugyanakkor a műfaj őrzi az ázsiai szakrális előadások fő jellegzetességeit, és – mint megtudtuk – ezt is játsszák több órán keresztül, vagy akár napokig. A rendező azt mesélte még, nem véletlenül hoztak el Budapestre egy női történetet, hiszen a nőkhöz a szeretet kapcsolódik, s ezen a szereteten keresztül akarták megismertetni velünk a tibeti kultúrát. Talán nem szentségtörés azt mondanom, hogy ráadásul az „égjáró tündér” (ahogy az előadás szövegében mondják) története több ponton hajaz Krisztuséra, kiváltképpen abban, hogy azért támad fel, hogy a szeretetet hirdesse a világban. A Belső Ösvény útjára lépő Nangsza Öbüm nem mindennapi életútját az opera rövidített változatában (ezt is több időn keresztül szokták játszani tradicionálisan) énekbeszéddel elmesélve, látványos táncjelenetekkel, gyönyörű dallamokkal körítve ismerhettük meg, felejthetetlen élményekkel gazdagodva.

 

Az előadás előtti ráhangoló beszélgetés résztvevői a Nemzeti Színház előcsarnokában

 

Egészen elképesztően izgalmas világ tárult fel ezen az estén és nemcsak a távoli kultúra kuriozitása nyomán. Sőt: sokkal inkább a távoli kultúra közelsége nyomán. Bár a tibeti nép eredetét bizonytalannak tartják az őstörténészek, az egyértelmű, hogy egy belső-ázsiai lovas nomád kultúrából érkezett mai területére, a hó országába, s ilyen értelemben rokonítható a magyarság gyökereivel is. Ők maguk szkíta örökségről beszélnek, az előadásban is volt erre utalás. A buddhizmusra való áttérés hasonlóan zajlott, mint nálunk a kereszténység felvétele, bár kissé korábban kezdődött, és hosszabb időn keresztül tartott. Hasonlítható még abban az értelemben is, hogy ahogyan a magyarok a kereszténységet vették fel nyugatra jővén, úgy náluk a buddhizmus rétegződött rá a nomád népek ősi, totemisztikus hiedelemvilágára, mindkét esetben vallási szinkretizmust eredményezve. Nálunk ennek valóságosan kevés nyoma maradt, de azért van, aki látta már valaha a szentegyházi angyalbetlehemest Székelyföldről, az tudhatja, miről beszélek. Ebben ugyanis a pogány formák és a keresztény történet tökéletes fúziójának lehetünk tanúi, s ilyen értelemben a tibetiek most látott történetének is vannak hasonló jellegzetességei. A buddhista liturgia és a valláshoz kapcsolódó szakrális mese Nangsza Öbümről, aki „a Földnek adatott, hogy sugárzása százezer érző lényt felszabadítson” gyönyörűen simul össze például a maszkos vadászok körtáncával, amely nyilvánvalóan pogány örökség, ahogy az angyalbetlehemesben a pásztorok körtánca a Kisjézus jászolánál. De érdekes párhuzamokat találhatunk abban is, ahogyan a humoros részeket kezelik, a misztériumjátékok népi humorát vélhetjük felfedezni (ahogyan az említett betlehemesben is van vicces huzakodás az „öreggel”, itt is találunk hasonlatosságot). Aztán ott vannak a számunkra is bizsergető pentaton dallamok, a magyar népéneklésre hajazó énektechnika, vagy az öltözékek izgalmas összecsengései a magyar tradíciókkal. Egyszóval sok-sok ponton érezhettük otthonosnak a számunkra ma már egzotikusan távoli kultúrát, amely így az önmagában képviselt értékén túlmenően többletet is jelentett nekünk. Érdemes volt felfedezni.

 

Ungvári Judit

(2023. június 13.)


Oldal tetejére

Baskír Köztársaság, Belgium, Bulgária, Georgia, Görögország, Izrael, Luxemburg, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia, Törökország