Előszó

IV. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) 2017. április 12 - 30.

Kedves Színházrajongók!

 

Dr. Hoppál Péter

Úgy tartják rólunk, magyarokról, hogy országunk Európa közepén, észak és dél, nyugat és kelet találkozási pontján fekszik.   Identitásunkban több mint egy évezrede erősítenek bennünket a szélrózsa minden irányából hódító szándékkal érkező birodalmak, s azok a békés együttéléseink is, melyek keleti, nyugati, északi és déli  színekkel gazdagították a magyar kulturális javakat. Azt is jól tudjuk, ha nem ragaszkodtunk volna mindvégig nemzeti sajátosságainkhoz és a függetlenségünkhöz, ma nem beszélhetnénk – a hitünk szerint a világ kulturális kínálatát gazdagító – magyar művészeti hagyományokról.

Örömmel tölt el bennünket, hogy – talán földrajzi elhelyezkedésünk, talán értékes kulturális sokszínűségünk okán – évről évre gyarapodik azon külföldiek száma, akik izgalmas kulturális tartalmak felfedezése céljából – például a jelenleg zajló Budapesti Tavaszi Fesztiválra – érkeznek Budapestre. Nagy színházi hagyományokkal rendelkező nemzetként büszkék vagyunk az immár negyedszer megrendezett, európai sikerként is számon tartott Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra, mely a nemzetközi színházművészet új és tradicionális műhelyeinek találkozási pontja.

A MITEM ereje épp az egyes résztvevők sajátos színházi nyelvén, szakmai ismeretein alapuló sokszínűségben rejlik, mely mindannyiunk számára lehetőséget teremt a további kulturális gazdagodásra. Goethe úgy fogalmazott : „A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” Őrizzék gyökereiket és adjanak szárnyakat mindannyiunknak előadásaikkal!

 

Dr. Hoppál Péter              
kultúráért felelős államtitkár    
Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

***

 

A színház, mint művészi dialógus
 

Vidnyánszky Attila

Három évvel ezelőtt, már az első MITEM szervezése és lebonyolítása során érzékeltük a magyar közönség és a színházi szakma várakozását, hiszen évente megrendezett fesztiválunk régi hiányt igyekezett pótolni. Kezdettől fogva arra törekedtünk, hogy olyan rangos eseményt helyezzünk el Európa színházi térképén, amely egyszerre mutatja fel az egyetemes emberi értékeket  valamint  a különböző népek kultúrájának sajátos látásmódját, esztétikáját,  gondolatvilágát. Célunk tehát  a világ színházi sokszínűségének  bemutatása volt, és az eddigi visszajelzések alapján úgy tűnik, hogy kezdeményezésünk rendkívül pozitív fogadtatásra talált mind a hazai, mind a külföldi nézők és színházi alkotók részéről. Számunkra és a fesztiválunkon megforduló művészek számára is a látott előadások, a szakmai programok és a kötetlen beszélgetések bebizonyították, hogy a különféle színházi nyelvek termékenyítő módon képesek hatni egymásra, erősítve a nagy közös szenvedélyünket – a „színház”, mint életforma iránti elkötelezettségünket.

Úgy gondolom, a színház az emberi lét különleges, sűrített modellje. De meggyőződésem az is, hogy a színház, mint művészi dialógus képes hidat képezni a nemzetek között. A színház közös szeretetén alapuló, magas szintű művészi dialógus révén nemcsak egymás értékeire csodálkozhatunk rá, de saját identitásunkat is mélyebben megismerhetjük, akár újra is fogalmazhatjuk.

Színházi találkozónk sikerét bizonyítja, hogy a legtöbb vendégünk szívesen tér vissza évről évre, mint ahogy  idén is Európa legjelentősebb színházi mesterei,  mások mellett Silviu Purcărete, Eimuntas Nekrošius, Rimas Tuminas, Krystian Lupa, Eugenio Barba, Valerij Fokin, Alvis Hermanis, Viktor Rizsakov által rendezett előadásokat mutathatjuk meg a magyar és a külföldi nézőknek. Reményeink szerint újra átélhetjük azokat a katartikus pillanatokat, melyeket a 20. század elejének egyik legjelentősebb magyar színházi rendezője és gondolkodója, Hevesi Sándor fogalmazott meg:

„A színpadi illúzió lehetővé teszi, hogy a jelen pillanatot, a mostan való életet úgy érezzük, hogy benne vagyunk, — s így amit látunk: valóság, — s hogy mégis kívül állunk rajta, s amit látunk: csak játék.

Közönség és színész egybeforrása az illúzió jegyében az a nagy közös élmény, amely a színháznak a templommal és a kultusszal való ősi rokonságát tanúsítja a legmaibb időkben.”


Vidnyánszky Attila          
a Nemzeti Színház főigazgatója,
a MITEM művészeti vezetője   

 

***

 

Kultúrákon átívelő horizontok

 

Nagy József

A 2006-os Avignoni Fesztivál úgynevezett társművészeként (artiste associé) megélhettem a fesztiválszervezésben rejlő lehetőségeket. Rendkívüli alkalmat teremtett ez számomra, hogy művészi világomat, territóriumomat ne csak saját műveimen, hanem hozzám közel álló alkotókon keresztül is bemutathassam. Meghívattam az általam mesterként tisztelt Peter Brookot és Anatolij Vasziljevet, valamint Tolnai Ottó vajdasági költőt, Hollán Sándor képzőművészt és Szabados György zeneszerzőt. Az ő jelenléte különösképp megható volt számomra, mert igazán szabad zenéje elementárisan hatott rám budapesti diákéveimben. Nagy élmény volt ezeket az embereket találkoztatni egy fesztiválon belül.

         Ahogy végig nézek a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó programján, látom, hogy rendkívüli mesterek fesztiválja lesz az idei. Az alapításától kezdve követem a MITEM-et, és habár művészeti credonk természetszerűen különbözik, hasonló szándékot fedezek fel Vidnyánszky Attila fesztiváligazgatói tevékenységében, mint amit fentebb megfogalmaztam magammal kapcsolatban. Ő is egy hozzá közelálló művészi univerzumot akar bemutatni, a színházon belül egy olyan költői vonalat, amely az ő látásmódjára is jellemző. A számára fontos mesterek sorra jelennek meg előadásaikkal Budapesten, ugyanakkor teret biztosít felfedezésekre is. Az egymás iránti kíváncsiság tehet csak nyitottá bennünket, nevezhetnénk ezt „kultúrákon átívelő horizontnak” is, éppen ezért, mesterek és remek előadások csak egyet jelenthetnek: az egyetemesbe vetett hitet.

 

Nagy József
koreográfus

 

***

 

A megfejthetetlen titok nyomában
 

Kulcsár Edit

Az előző korokban egy egységes forma, irányzat mentén működtek a színházak. A XX. században a változás, többszólamúság, kísérletezés lett a jellemző.  Korunk színházművészete folyamatos megújulásban van, mindenben az új nézőpontot, az egyedit keresi.  Voltak korok, amikor a színész művészete volt előtérben, aztán a drámaszerző vált meghatározóvá. Korunk állandóan megújulásra törekvő színházában a rendezőé a központi szerep.  A rendező, aki nem csupán karmesterként hangolja össze a színpadi varázslat összes alkotóelemét, hanem aki egyedi látásmódjával új művet hoz létre. Nem véletlen, hogy a XIX. század végén jelent meg először a művész színház elnevezés és lett korunk színházi origója Sztanyiszlavszkij moszkvai Művész Színháza, ahol először mutatták be Csehov műveit. Giorgio Strehler, az egyik emblematikus művész színház, a Piccolo Teatro megalapítója utolsó nyilvános fellépésén mondta: „Csak sohase légy elégedett, sohase állj meg.”  Szerinte a művész színház folyamatosan mozgásban van, mindig újabb titkok feltárására törekszik, és ha valamit elért újabb utak nyílnak előtte, ami továbblépésre buzdítja.  Goethe Faustjából idézte a 317. sort: „Tévelyg az ember, míg remél.” Goethe itt arra utal, hogy az ember szünet nélkül, magát elemésztve törekszik valami felé, amit még nem ismer. Mintha a madáchi szózat visszhangozna benne: „Küzdj és bízva bízzál!”

A Madáchról elnevezett színházi találkozón a Nemzeti Színházban idén sajátos világot teremtő rendezők előadásai láthatók, akik a világirodalom nagy mítoszait faggatva kalauzolják közönségüket ismeretlen tájakra.

 

Kulcsár Edit       
A MITEM szervezője


Oldal tetejére

Résztvevő országok: Dánia, Lengyelország, Litvánia, Lettország, Macedónia, Magyarország, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Románia, Svédország