Műsorarchívum 2021
KIÁLLÍTÁSOK A MITEM ALATT A NEMZETIBEN - Berecz András tárlatvezetése
Mikor?
Szeptember 27., hétfő, 18 óra.
Hol?
A Nemzeti Színház I. II. és II. emeleti előcsarnokában.
Találkozunk a Nemzeti Színház büfé szintjén, az első emeleten, 18 órakor.
"A BÁBOK NEM SÍRNAK"
Szász Zsolt bábkiállítása
Szász Zsoltnak, a Nemzeti Színház dramaturgjának, a Szcenárium felelős szerkesztőjének kiállítása.
A Blattner-díjas bábművész pályafutását 1978-ban, 19 évesen a debreceni Vojtina Bábegyüttesben kezdte, ahol tíz évig tervezőként, rendezőként, színészként és műhelyfőnökként tevékenykedett. 1994-ben megalapította a független Hattyúdal Színházat, de az elmúlt négy évtized során az élvonalbeli magyar bábszínházakban is korszakos jelentőségű eladásokat hozott létre. A Nemzeti Színház közönségforgalmi részének második és harmadik emeletén az idén hatvan éves alkotó bábos életművének legjava kerül bemutatásra: a mintegy hetven, általa készített báb és maszk mellett gazdag képanyag is reprezentálja ezt a maga nemében egyedülálló munkásságot.
ÁLOMKÉPEK
Közös szenvedélyünk a Színház
Eöri Szabó Zsolt fotókiállítása
Mi más? A szenvedély szülte, élteti és növeszti a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót 2014 óta. Több, mint negyven ország, százhúsz előadása és megrendítő, mulattató, megható pillanatok ezrei. Megtörténtek, és - ahogy az álmok - el is illantak. Hiszen a "Színház - az álmok színhelye" – ahogy Bertolt Brecht fogalmaz. A színház művészete mulandó, tiszavirágéletű. A fotókon, ha nem is örökre, valamiképpen mégis időtlenné tágulnak e színházi álomképek.
Eöri Szabó Zsolt (64) a Nemzeti Színház művészeti műhelyének tagja, a színház honlapjának főszerkesztője, fotósa. Korábban a Magyar Rádió (1979), majd 2001-ig a Magyar Televízió szerkesztő-riportere és műsorvezetője (ABLAK). Fotói lapokban, könyvekben, nemzetközi és hazai kiállításokon szerepelnek. Mostani kiállítására a Madách Nemzetközi Színházi Találkozókon készült képeiből válogatott.
(2021. augusztus 22.)