Ezt látni kell!
Kafka és Dosztojevszkij, Bernhard és Erdman – nagyszerű szerzők, klasszikusok. Lengyel, orosz, litván, tatár társulatok – országaik legjobb színházából. A 4. MITEM-re érkező 11 ország 23 előadásából válogattunk.
11 országból 23 előadás a nemzetközi színházi fesztiválon
Tizenegy országból huszonhárom előadást láthat a IV. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (Mitem) közönsége április 12. és 30. között Budapesten.
„Te és az elragadtatásod uralkodik az idő felett”
Krystian Lupa és Piotr Skiba, valamint a Lengyel Nemzeti Színház társulata a 2014-es Nagyszebeni Nemzetközi Színházi fesztivál vendégei voltak Thomas Bernhard Ritter, Dene, Vos című drámájával. A darabot Krystian Lupa rendezte, a főszerepet Piotr Skiba játszotta. Az alábbi beszélgetés ekkor készült.
Morbid történet – 21. századi köntösben
A III. MITEM egyik legfontosabb előadása a Alekszandrinszkij Színház vendégjátéka volt, mely Gozzi A holló című fiabája nyomán készült – Nyikolaj Roscsin rendezésében. A középgenerációs – negyvenkét éves – színész, rendező és díszlettervező feltett szándéka, hogy Gozzi mind a tíz fiabáját színre vigye. A sort 2001-ben kezdte Moszkvában A szarvaskirállyal, a színházi szakma több rangos díját is elnyerve. Ezt követte A holló, ami első nagyszínpadi bemutatkozása.
A művészet mint regresszió
Április 19-én, a III. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón adta elő Waldemar Śmigasiewicz rendezésében a radomi társulat az Áttűnés című „színházi esszét”. A rendező állította össze a színpadon elhangzó szöveget Bruno Schulz A nyugdíjas című elbeszélését és Witold Gombrowicz Ferdydurke című regényének első harmadát használva nyersanyagként.
„De ha a légynek apja, anyja van?”
Nincs telt ház, de az előadás végén felállva tapsol a nézősereg, a zúgó vastaps ötször hívja ki a színészeket. A közönségtalálkozón a magyar tolmács egyenesen jakutból és jakutra fordít. A jakutok keleti szakák, a szkíták egyik ágának leszármazottai, tudjuk meg tőle. Szomjasan hallgatjuk a 11 000 km távolságból érkezett íjfeszítő rokonokat.
Ez volt eddig a legerősebb fesztivál
Az idei volt eddig a legerősebb MITEM: a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó előadásainak átlagos látogatottsága 95 százalékos volt - mondta az MTI-nek nyilatkozva kedden Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, aki arról is beszélt, hogy már a jövő évi találkozót készítik elő.