Műsorarchívum 2021

MITEM 2021

A JELENLÉT ÉRINTÉSE

Az első hang a bizakodásé. Két év aggodalom, pótcselekvés és útkeresés után a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM ismét az lehet, aminek eredetileg is szántuk: társulatok és nézők szabad találkozója, egymás megismerésének, a másik kultúra legszebb arcának megpillantása. Nem fesztivál, nem verseny, hanem találkozás. Ez az egyszerű, de talán most jobban értékelt társas alkalom engedi átélnünk, micsoda ünnep is a színház.

A koronavírus-járvány miatti kényszerű leállás és a pótkávéízű online jelenlét során megannyi – remélhetőleg végleg hamisnak bizonyuló – prófécia látott napvilágot. Voltak szakértők, akik szerint az emberiségnek el kell felejtenie a kézfogás, vagyis az érintéssel való bemutatkozás és közeledés ősi rítusát. Most úgy tűnik, ez a jövendölés hazugnak bizonyult. Egy másik pandémiás tünet a színház világában a streamelt előadásokra való átszokás volt. Üres, bekamerázott nézőtér előtt élőben, vagy késleltetve játszani… Ez abszurd. Nem hallani a közönség sóhaját, nevetését, visszafojtott lélegzetét. Ez talán a legnagyobb büntetés a színész számára. Mindkét tünet: a kézfogás tilalma és az üres nézőtér egy irányba mutatott. Ha az ipari környezet, a nagyvárosi terek és a posztmodern élet nem idegenített volna el bennünket eléggé egymástól, a járvány bevégzi ezt a gonosz munkát. Ezt prófétálták nekünk, ezt éltük meg a sötétség óráiban.

De most újra itt vagyunk. Vendégül láthatjuk majdnem minden külföldi vendégünket, bízunk benne, hogy az általunk még a járvány előtt meghívott vietnami és indiai társulatok is ideérnek minél előbb, talán már tavasszal. Várjuk őket is szeretettel! Akik pedig velünk lehetnek, a nemzetközi színházi élet meghatározó társulatai és művészei – velük kezdjük újraépíteni a nézők bizalmát. A MITEM történetéhez méltó, rendkívül rangos társaságban vághatunk bele ebbe a heroikus küzdelembe. Robert Wilson, Teodoros Thersopoulos, Silviu Purcărete, Eirik Stubø, Alekszandar Popovszki, Ivan Uryvski, Tompa Gábor rendezők, portói, athéni, szentpétervári, maribori, szatmárnémeti, temesvári, magyarkanizsai színművészek társaságában szinte minden lehetségesnek tűnik. Megtisztelnek minket a jelenlétükkel, és megerősítenek bennünket abban az elképzelésünkben, hogy bizalmat, színházat csakis minőségből lehet építeni. A színház jelenlét és találkozás – az elmúlt időszak hiányérzetéből tanultuk meg újra ezt a korábban természetesnek hitt igazságot. Voltak hónapok, amikor arra szólítottak fel bennünket világszerte, hogy tartsunk színházi próbát, de a színészek ne érjenek egymáshoz. Mi pedig megtapasztaltuk, hogy nincs színház érintés nélkül. A MITEM ennek az ünnepe lesz: a jelenlét érintését élhetjük át közösen. Ez a mi barátságos kéznyújtásunk a világszínház számára.

 

Vidnyánszky Attila
a Nemzeti Színház vezérigazgatója,
a MITEM művészeti vezetője

 

(2021. augusztus 23.)


Oldal tetejére

Baskír Köztársaság, Belgium, Bulgária, Georgia, Görögország, Izrael, Luxemburg, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia, Törökország