Biztosítsa helyét a 2024-es MITEM előadásaira - vásároljon MITEM bérletet!

 

Műsorarchívum 2020

MITEM A FELHŐBEN

On-line interjúsorozat a MITEM művészeivel

Bevezető

Kedves Nézőink! A veszélyhelyzet miatt ugyan a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozót idén tavasszal nem tudtuk kőszínházi keretek között megtartani, de hogy Önök mégse maradjanak világszínház nélkül, a SZÍN-HÁZ-HOZ című online magazinműsorunk most következő tematikus hetében MITEM A FELHŐBEN címmel interjúsorozatot indítunk a MITEM művészeivel.

 

Rideg Zsófia dramaturg

A MITEM vagyis a MADÁCH NEMZETKÖZI SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2014-es létrehívása óta a „találkozást” mindig, mint a leglényegesebbet, hangsúlyoztuk ki. A jelen helyzetben épp ez nem lehetséges, hogy találkozzunk. Vagy mégis?

A MITEM-re meghívott külföldi mesterek, alkotók, társulatok részéről annyi közösségvállalás, együttérzés, a találkozás hiánya miatt érzett szomorúság jutott kifejezésre, hogy arra gondoltunk, miért is ne próbálnánk meg mégis „összejönni” valami úton-módon. Ha másképpen nem lehet, hát a felhőben. Elindítunk tehát egy olyan interjú és cikk-sorozatot, amelyben a MITEM-en eddig megjelent vagy mostanra várt rendezők, színészek vallanak arról, hogyan élik meg ők és a társulatuk ezt az elzártságot, mit várnak a jövőtől, hogyan hat ki, szerintük, e különleges világhelyzet a színházművészetre.

Az interjúkkal párhuzamosan arra is lehetőséget biztosítunk nézőinknek, hogy a MITEM-hez, valamint a résztvevő társulatokhoz kapcsolódó szakmai beszélgetésekhez, dokumentumfilmekhez, fotókhoz hozzáférhessenek.

Megszólal többek között Theodoros Terzopoulos Athénból, Eric Stubo Stockholmból, Valerij Fokin Szentpétervárról, Tiziana Barbiero Bergamóból, Omar Porras Lausanne-ból, Viktor Rizsakov Moszkvából. 

Sorozatunkat a tavalyi Találkozóról készült filmmel kezdjük, majd Eugenio Barba a koronavírus kezdetén írott ihletett levelét adjuk közre, valamint Julia Varley-val, az Odin Teatret színésznőjével készített on-line interjút, amelyben így vall:

„A színház - a Jelenlét. És ez az, ami nekem hiányzik. Épp ezért azt fogalmaztam meg magam számára, hogy ezt a mostani időt arra kell felhasználni, hogy felkészüljünk arra az időre, amikor a találkozás újra lehetséges lesz. Remélem, ez minél hamarabb eljön. Mert igazán nagy kedvem van látni és érezni az embereket magam körül.”

 

Dokumentumfilm a 2019-es Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozóról 

 
Kedves Nézőink! A veszélyhelyzet miatt ugyan a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozót idén tavasszal nem tudtuk kőszínházi keretek között megtartani, de hogy Önök mégse maradjanak világszínház nélkül, a SZÍN-HÁZ-HOZ című online magazinműsorunk most következő tematikus hetében MITEM A FELHŐBEN címmel interjúsorozatot indítunk a MITEM művészeivel. 
Tartsanak velünk május 11-től is itt a Nemzeti Színház honlapján. Az újdonságokat a szokásos időpontban 16 órakor megosztjuk Facebook oldalunkon. Ha még gazdagabb tartalomra vágynak, a korábbi MITEM-ekről készült beszámolók között is szeretnének böngészni, keresgéljenek honlapunk Magazin oldalán a MITEM KRÓNIKA rovatban, vagy a MITEM saját honlapjának híreiben. 

(2020. május 9.)


Oldal tetejére

Baskír Köztársaság, Belgium, Bulgária, Georgia, Görögország, Izrael, Luxemburg, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia, Törökország