Ha nem tört volna ki a koronavírus-járvány, Theodórosz Terzopulosz a társulatával, az athéni Attis Színház művészeivel az Amor című előadást mutatta volna be a Nemzeti Színházban a MITEM keretében. De - mint ismert - a pandémiás helyzet miatt sajnos el kellett halasztani a találkozót. Így nem csak az előadás maradt el, de a mester "Dionüszosz visszatérése" címen meghirdetett, nagyon várt workshopja is. Reméljük, és azon dolgozunk, hogy mindkettőt pótolni tudjuk a jövőben.

Amikor Theodórosz Terzopulosz januárban a Színházi Olimpia alapítójaként a Nemzeti Színházban járt, egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a 2023-as Színházi Olimpiának Magyarország ad otthont. Ezen a sajtótájékoztatón az emberi érintés erejét hangsúlyozta a színházművészetben. Immár két hónapja nem érhetünk egymáshoz. Ezért is izgalmas, hogy Theodórosz Terzopulosz szerint hogyan hat a színházra ez az extrém helyzet.

A nemzetközi színházi élet egyik kiemelkedő alakját arról kérdeztük, hogyan szervezi újjá a járvány után a társulatát, hogyan hat szerinte a bezárkózás a színházi nyelvre, és miként hat egész gondolkodásmódunkra, civilizációnkra az elmúlt két hónap.

Interjúnkban a járvány által kiváltott helyzetet a gyakorlati következmények mellett a szellem- és drámatörténet felől is megközelítette: „Szophoklész hatalmas művében, az Oidipusz királyban is ott van a járvány, a dögvész, ami egy sor emberi hübrisz, a gőg és az elbizakodottság miatt jelenik meg. Az a járvány az emberiséget hübrisze miatt bünteti. Ilyen értelemben mi is bűnhődünk elbizakodottságunk, az Istennel szembeni tiszteletlenségünk, istentelenségünk miatt. Nem tiszteljük a természetet, rosszul működik a társadalom, az ember elszigetelődik a természettől. Ebben az értelemben magától az Istentől »szigetelődünk el«, másként kifejezve attól az erőtől, ami felettünk áll, és amit Istennek hívunk. Elveszett az az egység, ami egykor létezett a város, az ember, a polgár, a természet és a felettünk álló erő, az Isten között. És abban a pillanatban, amikor hatalmas zavar támad és megpróbáltatásoknak vagyunk kitéve, valóban elkezdünk arról beszélni, hogy ez valamiféle büntetés.” S hogy Theodórosz Terzopulosz szerint miként tér vissza az élet a világ színházaiba, az a Színház Olimpia alapítójával készült videóinterjúnkból kiderül.

Terzopulosz előadásai a suttogás, a csend előadásai. Fények, de inkább árnyékok, és mégis erőteljes kijelentések a mi jelenlegi hangos és gyors világunkban. Amikor minden száguld és ordít, Terzopulosz szünetet alkot. És erre a szünetre hívja meg a nézőket, hogy gondolkozzanak olyan nagy, és jelentős egzisztenciális dolgokról, mint a magány, a halál, vagy a betegség.

„Ha az akadémia, amin 3 éve dolgozom - vallja a filmben Terzopulosz -, létrejön, össze fogja gyűjteni a legfontosabb görög művészeket. És akkor a nagy hagyományokat fogjuk tanulni, és képesek leszünk megkülönböztetni a modern utánzatát a moderntől, az expresszionizmust a groteszktől, az impresszionizmust a bensőségességtől. Addig nem tudjuk megkülönböztetni a dolgokat, amíg a görög művészet továbbra is a múló irányzatokat követi, ahol időnként felbukkan egy-egy művész, majd gyorsan el is tűnik. Mert a művészet és a színháztörténet tudja, hogy kiket fogadjon be, azokat, akik a művészetet tisztelik és nem a szót. Azokat, akik tisztelik a művészet lényegét, a struktúráját. Ez megköveteli a tanulást, a kemény munkát, hogy mélyre ássunk magunkban… /…/ Egyszer nézd meg a társadalmat, és tízszer tekints magadba. Suzukira és Brookra már, mint történelmi személyekre tekintünk… mert ők szisztematikusan követték ezt az utat. Mint ahogy Grotowski és Pina Bausch is. Vagy Barba az antropológiai színházával. Szisztematikusan kell dolgoznod egy vonalon. Kitartóan és makacsul. Nem szolgálhatsz ki múló igényeket… mint egy spekuláns, vagy egy celeb. /…/ Ami a legjobban hatott rám, az a hihetetlen erő, ami a színészektől a nézők felé árad. A szünetekkel és az idővel való bánásmód. Ez egy különleges kapoccsá válik színész és néző között.”

(Murányi Annamária fordítása)

(2020. május 14.)