Megkezdődött a 12. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó
A Mongol Nemzeti Dráma Színház Az Ég fia című előadásával megkezdődött pénteken a 12. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) Budapesten.
A Mongol Nemzeti Dráma Színház Az Ég fia című előadásával megkezdődött pénteken a 12. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) Budapesten.
A Temesvári Állami Német Színház és a bukaresti Állami Zsidó Színház koprodukciója, a Sidy Thal egy megtörtént, tragikus eseményből indul ki: egy 1938-as antiszemita merénylet a temesvári színházban. Az előadás jiddis, német és román nyelven, magyar és angol felirattal szólal meg.
Budapest, 2025. április 25. – A Nemzeti Színház és a Mongol Nemzeti Dráma Színház hosszú távú kulturális együttműködést indít, amelynek célja a két ország színházi kultúrájának kölcsönös gazdagítása, közös előadások létrehozása, valamint a szakmai és oktatási kapcsolatok elmélyítése.
Az idei MITEM több mint egy fesztivál – ünnep, ahol húsz ország, huszonhét társulatának harminc előadása tárja fel kultúrák sokszínűségét, a színház örök érvényű erejét. Albániától Japánig, Franciaországtól Mongóliáig érkeznek művészek, hogy egyetlen hónap alatt behálózzák a világot a színpad varázsával. A művészet nem ismer határokat – a színház univerzális nyelv, amelyet mindannyian értünk, bárhol is születtünk.
„Mongólia történelmét jó kétezer évre visszatekintve azért vizsgáljuk és állítjuk színpadra, hogy ezt a múltat a korszak társadalmi és kulturális sajátosságainak a bemutatásával hozzuk közelebb a közönséghez.” – mondja Naranbaatar Namnan Az Ég fia című előadás rendezője és az ulánbátori Mongol Nemzeti Dráma Színház igazgatója.
Ködös, párás ég. Az égen megjelenik Modun alakja. Az ég alatt egy regös ül, pengetős hangszeren játszik, eposzt regöl arról, hogy az emberiség története keleten, a mongolokkal kezdődik.
A Mongol Nemzeti Színház az idei MITEM-en 2025. április 24-én és 25-én mutatkozik be Az Ég fia (Тэнгрийн хүү) című előadással, amelyet Naranbaatar Namnan rendezett.
Jó hangulatú, a közös múlt kapcsolódási pontjait is kereső, emlékezetes kirándulásra vitték a MITEM szervezői a Mongol Nemzeti Dráma Színház társulatának tagjait, akik már ezen a héten Budapesten tartózkodtak, hiszen ők nyitják a fesztivált Az Ég fia című előadással, április 25-én. Kassai Lajos világhírű lovasíjászunk kaposmérői tanyájára látogattak el a mongol színészek és a színházi stáb tagjai.
Friss párizsi premier, keleti színházak, európai nagy rendezők előadásai – gazdag műsort kínál a 12. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM. Húsz országból érkeznek produkciók Mexikótól Ulánbátorig, Kolozsvártól Isztambulig. Kulcsár Edittel, a fesztivál főszervezőjével a válogatás menetéről és érdekességekről is beszélgettünk.
Még több előadást láthatnak az idei MITEM nézői, a korábban meghirdetett műsor ugyanis kibővült: időpontot kapott a Comédie-Française új előadása, valamint bekerültek a programba nemzetiségi színházak produkciói is. Emellett a Nemzeti Színházban már ismert Jan Fabre is elhozza két előadását a fesztiválra, amelyen a Nemzeti Színház néhány saját produkcióját is bemutatja majd.