12. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó

Régen minden az utcán történt, ott lógtunk vagy húsz éven át, kiskölyökként, meg csavargóként. 1955 körül a Moszkva téren, majd - miután onnan elzavarták – a Déli pályaudvarnál, a Vérmezőn játszott egy vénember, Rexnek hívatta magát. (Akkor még nem, tudtuk, hogy ez a „Királyt” jelenti.) Büszkén énekelt és nem kalap, hanem egy I. világháborús katonasapka hevert a lába előtt. Fájdalom és szomorúság volt a szemében akkor is, amikor mosolygott. Nekem legjobban a „Snejder Fáni” tetszett, mert az utolsó strófánál mindig rám kacsintott.

Először láthatott a MITEM közönsége kortárs kínai előadást. Ráadásul éppen egy nagyon is európai történet értelmezését hozta el a pekingi Központi Színművészeti Akadémia, a Faust tragédiája Goethe klasszikusára épült. Az eredeti mű azonban jelentős átdolgozáson esett át a kínai alkotók kezei között. 

A kakaó és a tehéntej találkozásának metaforája, alapvető hitkérdések, lokális és univerzális elvágyódás, valamint a nők mindenkori terhei és modernkori törekvései. Kortárs életérzések és kortárssá tett klasszikus problémák, ismeretlen és ismerős konfliktusok keltek életre az Újvilágból érkezett produkciókban. Három előadást is hoztak a mexikói társulatok a MITEM-re. Ezek a Teatro de Babelt és a Mexikói Nemzeti Színházat képviselték, előbbitől kettő produkciót is láthatott a közönség. 

A 10. Színházi Olimpia egy grandiózus színházi előadással ajándékozza meg a közönséget pünkösd ünnepéhez igazítva: a Csíksomlyói passió a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciójaként lesz látható május 26-án 20 órakor a budapesti Szent István-bazilika előtt.

Kell-e támogatni a művészetet egy olyan országban, mint Mexikó, ahol számtalan ember elemi szükségleteiben szenved hiányt – a számos alapkérdés egyike, ami a közép-amerikai ország színházi életét foglalkoztatja. A „Dél Atillájáról”, a mágikus realizmusról, a tragédia népszerűtlenségéről is beszélgettünk Aurora Canóval, a Mexikói Nemzeti Színház igazgatójával, aki író, rendező és színész is.

Jelen írás szerzője a keleti és a nyugati színész közötti különbség világképi eredetét tárja fel. Arra mutat rá, hogy míg a keletiek a világegyetemet olyan kozmikus táncként fogták fel, amelyben a teremtés és a pusztítás vég nélkül követi egymást, addig a nyugati világ alapjául a Logosz, illetve a spirituális és az anyagi világ karteziánus szétválasztása szolgál.

Május 26-án az idei MITEM keretében A Kalatharangini Kathákali Iskola (India) és a Teatro tascabile di Bergamo (Olaszország) koprodukciójában lesz látható a Nemzeti Színház nagyszínpadán a Történetek a Mahabharatából című előadás.

A magyarországi 10. Színházi Olimpia három nevezetes könyvbemutatóról is emlékezetes lesz. Suzuki A testben élő kultúra, Terzopulosz Dionüszosz visszatérése valamint Eugenio Barba és Nicola Savarese új könyve A színház öt kontinense. A három kötetről és még sok izgalmas témáról olvashat a Nemzeti Színház művészeti folyóirata XI. évfolyamának összevont 1-es és 2-es számában.

Költői, vallomásos látomás A vihar előadása az olasz Alessandro Serra rendezésében. A Teatro Stabile di Torino és a torinoi Teatro Nazionale produkciója az alkotó sajátos víziójában gondolja újra Shakespeare utolsó művét. A MITEM-en látott előadásokat vastapssal és ovációval fogadta a közönség – méltán. A találkozón látott tavalyi Macbettu után Alessandro Serra ismét meggyőzte a budapesti közönséget különleges színházi látásmódjának erejéről.

Döbbenetes kórképet ad mai világunkról Robert Icke A doktor című műve, amit a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata hozott a MITEM-re, a világhírű román alkotó Andrei Șerban rendezésében. Az előadás az identitásbeli, faji, vallási, szexuális hovatartozási kérdések aktuális jelenségeinek tart görbe tükröt, igencsak elgondolkoztató módon, hiszen az előítéleteknek éppúgy „odamond”, mint az ezekkel szembenálló woke-kultúrának.