2023. május 25., 18 óra, Kaszás Attila Terem


Raja Kottarakkara - felvezető program a Történetek a Mahábharátából című előadáshoz

Ismeretterjesztő előadás

 
Ismeretterjesztő előadás a Kathakali táncszínház mítoszáról és költészetéről Tiziana Barbiero, a Teatro tascabile di Bergamo alapító tagja a Kathakali műfaját mutatja be a főszereplők, Kalamandalam John és Sadanam Krishnankutty részvételével, valamint a zenészek közreműködésével.

Tovább olvasom
Színházi Olimpia / MITEM

Életjáték

Mitem krónika V. (Háború és béke)

Katartikus előadással szerepelt a Belgrádi Nemzeti Színház a MITEM-en. Tolsztoj Háború és béke című gigantikus művéből készült adaptációjuk zajos tetszésnyilvánítást és állótapsot is kiváltva mutatkozott be a találkozó programjában. Rá kellett ébrednünk, az író gondolatai aktuálisabbak, mint valaha, persze ez korántsem meglepő, hiszen az emberi lét alapkérdéseit teszi föl.

Tovább olvasom
Színházi Olimpia / MITEM

Visszakapni az ünnepet

Mitem krónika IV. (A trójai nők, Szuzuki szimpózium)

Intenzív bepillantást nyerhettek a nézők a MITEM elmúlt néhány napjában a világhírű alkotó, Szuzuki Tadasi színházi világába, és az érdeklődők részletesen megismerhették azt a módszert is, amely a Suzuki Company of Toga (SCOT) egyedülálló sajátossága. A japán mester két emblematikus előadását, A trójai nőket és az Elektrát hozta el a találkozóra, az utóbbi még ezután (április 25-én és 26-án) látható majd a programban.

Tovább olvasom

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A Színházi Olimpia Nemzetközi Bizottsága, Theodórosz Terzopulosz elnök-alapító és Tadashi Suzuki társalapító valamint Valerij Fokin nemzetközi bizottsági tag jelenlétében, 2023. április 19-én hivatalosan tagjai közé választotta Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját.

Tovább olvasom
Színházi Olimpia / MITEM

Közösség és színház

Mitem krónika III. (Ifjú barbárok, Jelentés az Akadémiának)

Két teljesen különböző úton is el lehet jutni ugyanoda – ezt példázta számomra a legutóbbi két MITEM-elődás, a Jelentés az Akadémiának és az Ifjú barbárok. Előbbi az athéni Zero Point Theatre, utóbbi a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának produkciója. Az mindkettőre jellemző, hogy fittyet hányva a tradicionális, vagy az elvárható megközelítéseknek, az alkotók igyekeztek valami lényegi erőt megragadni a két, gyökeresen más alapanyagban.

Tovább olvasom
Színházi Olimpia / MITEM

Macbeth - műsorváltozás!

Értesítjük közönségünket, hogy az indiai Chorus Repertory Theatre Macbeth című előadását későbbi időpontban tartjuk meg. A manipuri régióban pusztító árvizek nem kímélték a színház székhelyét sem, ezért a társulat nem tudta időben előkészíteni európai utazását. A május 3-ra meghirdetett előadást június 6-án, a május 4-re meghirdetett előadást június 7-én tudjuk megtartani. A megváltott jegyek az új időpontokra érvényesek, vagy a jegypénztárban május 15-ig visszaválthatók. Megértésüket köszönjük!

Tovább olvasom
Színházi Olimpia / MITEM

Múzsák között...

Mitem krónika II. (Theodórosz Terzopulosz és Szuzuki Tadasi beszélgetése, Rex)

A béke és a párbeszéd ideje volt az ókori olimpiák időszaka, és a Színházi Olimpia is ilyen gondolatok mentén fogant – hallhattuk azon a színháztörténeti jelentőségű beszélgetésen, ahol az olimpia két alapítója, a világszínház két emblematikus alkotója, a japán Szuzuki Tadasi* és a görög Theodórosz Terzopulosz beszélgetett egymással. A Szuzuki Társulat a következő napokban két előadást is játszik az olimpiai MITEM programjában: április 21-én és 22-én a Trójai nők, 25-én és 26-án pedig az Elektra lesz látható. A beszélgetés ezekhez is megadta az alapgondolatokat.

Tovább olvasom
Kiállítás

Kaotikus alagút

Madách200, az OSZMI installációja a MITEM ideje alatt - Dr. Bodolay Géza megnyitója

Madách Imre kétszázadik születésnapja kapcsán az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet – saját gyűjteményeinek felvételeiből, dokumentumaiból és fényképeiből — tizenöt monitoron kínál összeállítást. Formaként pedig Mira János Jászai-díjas díszlettervező látványterve ad színházi keretet – mint önálló installáció – a Nemzeti Színház első emeleti előcsarnokában. A cikkben Bodolay Géza megnyitón elhangzott szövegét olvashatják.

Tovább olvasom
Oldal tetejére

Baskír Köztársaság, Belgium, Bulgária, Georgia, Görögország, Izrael, Luxemburg, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia, Törökország