13. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó

A modern kori népvándorlásra adott művészi reakciókat kutatta a délután négykor kezdődő beszélgetés az arab színházról, az este héttől kezdődő két előadásban pedig a bohócok tekintetével nézhettünk az öregedésre és drámai módon megváltozott globális társadalmunkra. A két programot egy intézmény kapcsolta össze: a Theater an der Ruhr 1980-as alapítása óta keresi és támogatja a multikulturális találkozásokat.

Felajánljuk őszinte bocsánatkérésünket minden embernek a civilizált világban - olvastuk a kivetítőn a MITEM-en belül alakult arab mini-fesztivál előadásában. Délután öt órától a Kaszás Attila Teremben láthattuk a 37 éves és már tíz éve Belgiumban élő és alkotó iraki színész-rendező, Mokhallad Rasem két előadását. Este héttől pedig a nagyszínpadon a szentpétervári Tovsztonogov Nagy Dráma Színház (BDT), előadásában Andrej Mogucsij rendezésében A vihart. 

Egy anekdota szerint egyszer egy észt férfi annyira szerelmes volt a feleségébe, hogy már majdnem meg is mondta neki. Este hét órától a skót William Boyd: Vágyakozás című darabját láthattuk a Gobbi Hilda Színpadon a Tallini Városi Színháztól. - Előtte Mudar Alhaggi: Szerelmed tűz című színdarabja volt a MITEM programján. Az előadás alkotói Szíriából vándoroltak ki, jelenleg Kairóban, Párizsban, Marseille-ben, vagy éppen Németország és Franciaország között ingázva próbálják folytatni a művészi életútjukat. 

Amit a MITEM nyolcadik napján láttunk-hallhattunk este héttől a nagyszínpadon, az egyszerre regényadaptáció tomboló koncerttel, mozgókép-animáció kirobbanó szóló és tánckar-koreográfiákkal, és őrült hangerővel. De hogy mindez még egy születésnapi ajándék is, azt csak a rendezőtől tudtuk meg a közönségtalálkozón.

Oliver Reese alaposan megdolgoztatta a Kaposvári Egyetem első éves színész osztályát. Délután négytől az érdeklődök kerekasztal beszélgetésen vehettek részt a Kaszás Attila Teremben Erdmut Wizisla Brecht-szakértővel, Wilhelm Droste irodalomtörténésszel és Zsótér Sándor rendezővel, aki jelenleg is éppen egy Brecht-darabot rendez a Nemzeti Színházban. A MITEM hetedik napja este nyolctól a Gobbi Hilda Teremben A Günter Grass világhírű regényének monodráma-adaptációjával zárult.

„Harmadszorra vagyok Budapesten. 2003-ban a Vígszínházban voltam a Liliommal, 2006-ban  - ismét az Budapesti Őszi Fesztivál keretében - a Fausttal a Nemzeti Színházban, és harmadjára most, A kaukázusi krétakörrel. Nagyon köszönöm a meghívást! 

A fesztivál első hetének vasárnapja zsúfolásig megtelt programokkal, amelyek közül a legfontosabb egyértelműen a Berliner Ensemble vendégjátéka, A kaukázusi krétakör, ami szombaton és vasárnap is telt házzal és hatalmas ovációval ment a nagyszínpadon. Az érdeklődök pedig délután négytől az első emeleti előcsarnokban megismerkedhettek közelebbről a darab rendezőjével, Michael Thalheimerrel, akit Németh Ákos faggatott.

A Gobbi Hilda Színpadon délután háromkor ismét a III. Richárdot láthatta a közönség, délután az első emeleti előcsarnokban megnyitottuk a Színházi munka - Életképek a Berliner Ensemble múltjából és jelenéből című kiállítást. Este a Nagyszínpadon a Kaukázusi krátakör című előadást láttuk, amelynek közönségtalálkozója a vasárnapi, második játék után lesz, így annak beszámolójával hétfőn jelentkezik a MITEM krónikása. A mai írásban a késő esti  Csereszsznyéskertről és a Voskresinnia Teatr-ról lesz szó.

Két halhatatlan klasszikus, Szophoklész és Shakespeare adta a negyedik nap előadásait. Mindkettő egy-egy uralkodó lehetőségeit vizsgálja, de eltérő szempontból: III. Richárd kapcsán az világot szemlélhetjük, amelyben az ember gonosszá válik, Oidipus király alakjában pedig egy olyan vezetőt, aki elég erős ahhoz, hogy vállalja a büntetést saját tetteiért.

Az ember számtalan formáját találja meg annak, hogy hogyan ne kelljen a jelenben léteznie. A fesztivál első két napján a háborús fenyegetettséggel való szembenézést tárta elénk Svejk apropóján a szentpétervári vendégjáték, a harmadik nap pedig egy zsákutcába torkolló menekülési útvonalat villantott fel a Sztalker Csoport. Szembenézni a valósággal sohasem következmények nélküli, kényelmesebb a múltba vagy a jelenbe menekülni, vagy egyszerűen elmerülni egy pszeudo-valóságban, mint mondjuk a TV nyújtotta (házi)moziuniverzum.