11. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó

A szakmai programokra, de a fesztivál egészére is visszagondolva érdemes föltenni magunknak a kérdést: vajon a Szcenárium szerkesztőiként jól választottunk-e, amikor az Identitás – szakralitás – teatralitás fogalmaival próbáltuk meghatározni, körülírni a folyóirat által rendezett két szakmai nap tematikáját?

Miközben az idei MITEM rendezvénye zajlott, útban a Nemzeti felé naponta láthattuk, hogyan építették föl a kőfaragók a hónapok óta pőrén árválkodó betonmagra Andrássy Gyula, az osztrák–magyar monarchia első külügyminisztere lovasszobrának talapzatát. Színház volt ez is, térszínház a Parlament tőszomszédságában, még ha ez a szoborállítás már nem is keltett akkora sajtóvisszhangot, mint József Attila szobrának áthelyezése, ami – bizonyos hangadó értelmiségiek ellenállása dacára – végül is jól sikerült: a költő erről az új helyről jobban látja most azt a bizonyos, Dunán elúszó dinnyehéjat…

Ez egy valóságos színházavató volt! – bukott ki belőlem önkéntelenül a Teatro Potlach másfél órás produkciója végén. Lám-lám, egy olasz társulatnak kellett jönnie ahhoz, hogy belakjuk és megszenteljük a színházunk külső és belső tereit, azt az épületet, mely az alapkőletétel óta nemtelen támadások, viták kereszttüzében áll. Elgondolkodtató az is, hogy csak ebben az évadban került föl az épületre a Nemzeti Színház felirat.

Most, a negyedik találkozó után elmondhatjuk: bevált az a gyakorlat, hogy a koncepciózus tematizálás erőltetése helyett inkább azokra a titkos erővonalakra figyelünk, melyek a meghívott produkciók áttételén keresztül évről-évre hű képet adnak a változó világról, a színházkultúra aktuális állapotáról. S az a nyitottság is visszaigazolódott, hogy meglátásunk szerint nemcsak a leghíresebb hivatásos kőszínházak képviselhetik a színházi elitet, hanem a prosperáló független társulatok is. Az idei fesztivált a „Világhírű rendezők, ünnepelt előadások” szlogennel hirdettük meg, amelynek programjában a megaprodukciókon túl kamara- és szólóprodukciók is helyet kaptak.

2014-ben, az első MITEM-et előkészítő márcusi Szcenáriumban Eugenio Barbától két idézetet választottunk az Identitás – szakralitás – teatralitás címmel meghirdetett szakmai programunk mottójául, mindkettő az 1993‑ban megjelent Papírkenu című kötetből való. Ugyanebben a lapszámban közöltünk vele egy interjút is, mely 1985-ben, tehát még a rendszerváltozás előtt készült, abból az alkalomból, hogy azon az őszön az Odin Színház a Szkénében az Oxyrhincus evangéliumával első alkalommal mutatkozott be a magyar közönség előtt. Most, 2019-ben, a VI. MITEM produkcióit láttán érdemes elgondolkodnunk ezeken a dátumokon, az idők változásán.

Most, amikor 2022 januárját írjuk, már egyre inkább az foglalkoztatja színházunk rendezőit és dramaturgjait, mi áll majd a 2023-ban Magyarországon rendezendő Színházi Olimpia fókuszában. Mi az a hívó szó, mellyel egyszerre ragadható meg globalizált világunk jelen állapota? Melyek azok az univerzális fogalmak, melyekkel napjaink színházának küldetését újra definiálhatjuk? A tavaly szeptember 14-étől október 9-éig lezajlott VII. MITEM-en a Silviu Purcărete által rendezett Tragédia akár már e Színházi Olimpia előhangjának is tekinthető, hiszen 2023-ban fogjuk ünnepelni Madách Imre születésének bicentenáriumát is. Kezdjük hát aktuális gyorsjelentésünket ezzel az előadással!

Európai Egyesült Államok vagy egyenrangú európai nemzetállamok szövetsége? Sorsdöntő kérdés a kulturális életben is, merre mozdul Európa, hiszen ennek hatására a nemzeti színházak szerepe, küldetése is (át)értékelődik. Közösség, nemzet, kulturális identitás – mit jelentenek ezek a fogalmak a mai globalizálódó világban? Mitől válhat nemzetivé egy régi vagy új nemzetállam színháza, egy autonómiával bíró, de önálló állammal nem rendelkező etnikum nemzeti színháza, és milyen színháza lehet annak a közös nyelvvel bíró népnek, mely több országban él, nincs se országa, se autonómiája, van viszont saját archaikus kultúrája? – A Szcenárium szervezésében ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresték a választ a MITEM szakmai beszélgetésének résztvevői 2018. április 21-én. A moderátor Balkányi Magdolna és Szász Zsolt, a folyóirat felelős szerkesztője volt.

A nehéz időkben a hiányzók éppúgy jellemzik egy fesztivál műsorát, mint azok a társulatok, amelyek el tudtak jönni a nyolcadik Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra. A szomszédunkban zajló háború kulturális hatásairól, hiányérzetekről és maradandó élmenyekről ad körképet Osztovits Ágnes, aki a kezdetektől, 2014 óta nyomon követi Magyarország legnagyobb nemzetközi színházi seregszemléjének a kínálatát.

Az emlékezés a közös gondolat – mondja a 2023-as magyarországi Színházi Olimpia sokszínű programjáról Theodórosz Terzopulosz görög rendező, a Nemzetközi Színházi Olimpia egyik alapítója. Szerinte emlékezetes, színháztörténeti előadások, egymás iránti nyitottság és az olimpia szellemiségéhez hű „békekötés” jellemzi majd a jövő évi játékokat, amely a tizedik lesz az 1995-ös alapítása óta.

A 2023-ban Magyarországon rendezendő Színházi Olimpia egyik kiemelt eseménye lesz a Madách-bicentenárium megünneplése. Ennek középpontjában Az ember tragédiája kortárs színrevitele áll, amellyel a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila a világ minden tájáról idesereglő művészjelölteket kívánja megszólítani, egy-egy történelmi szín új szempontú megformálására kérve fel őket.