A Stockholmi Királyi Színház Egy nyári éj Svédországban című előadása olyan volt, mint amikor az eső elől a fedél alá húzódó emberek között egy rendkívül bensőséges beszélgetés alakul ki. A párhuzamot erősíti, hogy Eirik Stubø rendezését is áthatotta egy nem sürgető, nem feszült, inkább meditatív várakozás. A norvég rendező a svéd Dramaten igazgatójaként alighanem érzékeny a különböző kultúrák találkozására. Az Egy nyári éj Svédországban éppen erről szól: a pályája végén járó orosz filmrendező, Andrej Tarkovszkij elhatározza, hogy egy olasz produkció, a Nosztalgia után a kortárs klasszikus, Ingmar Bergman stábjával és az ő kedvenc forgatási helyszínén, a svédországi Gotlandon forgat egy filmet. A forgatás – többek között Bergman magyar származású asszisztense, Faragó Katinka közreműködésével – el is kezdődik, de a skandináv stábnak kisvártatva rá kell döbbennie, hogy nem találják a hangot a kifürkészhetetlen rendezővel.

E valóban megtörtént eset Tarkovszkij utolsó filmje, az Áldozathozatal forgatásán játszódik, és a svéd színdarab a film egyik főszereplője, Erland Josephson elbeszéléseire épül. A hét éve elhunyt Josephsont sem kell bemutatni a magyar közönségnek, ő alakította a Jelenetek egy házasságból című Bergman-opuszban a férjet, aki mindig gyötrő nagymonológokba bonyolódik bele – a nézők legnagyobb örömére. Fanyar humorú visszaemlékezését a rendező és dramaturgja, Ölveczky Cecília dolgozta át színpadi szöveggé úgy, hogy az előadás gyengéd humorral, könnyednek ható játékkal közelítsen a titánok – Bergman stábja és Tarkovszkij – találkozásának legizgalmasabb mozzanatára. Ez pedig nem más, mint a döntően ateista, racionális svédek és a vallásos orosz mester világnézeti ütközése, vagy talán pontosabb, ha úgy fogalmazunk: e két világnézet a derengő svéd nyári éjben (valóban) meglátja egymást. Humorral, tanácstalansággal, szembesülésekkel – szerelemmel. A darab egyik svéd sztárja – Lena Endre a valóságban is kiemelkedő színésznő – egyszerűen megittasul az orosz rendező kisugárzásától, szelíd, de talányos „instrukcióitól”. Olyan gyönyörű monológban oldja fel mindannyiuk félelmeit és bizonytalanságát, ami az addig könnyedre hangolt történetben nagy mélységeket nyit. Ez a színészi teljesítmény persze nem váratlanul mutatkozott meg. Lena Endre nemcsak a Dramaten, de a svéd színház- és filmművészet egyik fontos alakja, akit ráadásul a nemzetközi közönség is ismerhet. Színházban és filmben dolgozott együtt olyan rendezőkkel, mint Ingmar Bergman (Dúl-fúl és elnémul), Kenneth Branagh (Wallander), Bille August (Jeruzsálem), de szerepelt Paul Thomas Anderson The Master című mozijában, vagy a világsikert arató Millenium trilógiában is. (Lena Endrével a Nemzeti magazin következő számában olvashatnak interjút.)

Az előadás rendezője, a norvég Eirik Stubø nem először jár Magyarországon. Éppen magyar munkatársa, Ölveczky Cecília biztatására látogatott a Katona József Színházba ifjú rendezőként, majd 2011-ben mutatta be az oslói Nemzeti Színház társulatával Jon Fosse Valaki majd jönni fog című darabját, tavaly pedig a MITEM-en szerepelt, amikor is ugyancsak a norvég társulattal Eugene O’Neill Amerikai Elektráját játszották. S ezzel a magyar vonatkozások sorának még nincs vége: ahogy a közönségtalálkozó végén Vidnyánszky Attila elárulta, Eirik Stubø hamarosan visszatér a pesti Nemzetibe, ugyanis a következő évad egyik premierjét is ő jegyzi majd. Az Egy nyári éj Svédországban című MITEM-előadással sikert arató Eirik Stubø Médeiát rendez a 2019/20-as évadban.

A svéd előadás után sokan még pihentek egy keveset, hogy aztán kisvártatva elfoglalják helyeiket a nagyterem arénaszerűen kialakított játékterében. A VI. MITEM ugyanis Madách Imre emberiségkölteményének Vidnyánszky Attila-féle rendezésével ért véget. A több mint három és fél órás előadás után Verebes Ernő dramaturg faggatta Madáchhoz fűződő viszonyáról a rendezőt és a színészeket. Vidnyánszky elmondta, hogy pályafutása során ötödik alkalommal rendezi meg Az ember tragédiáját. Az idő múlásával természetesen változik benne Madách művének megközelítési módja. Éva szerepe például egyre hangsúlyosabbá válik számára. Ahogy a rendező, úgy a szerepet játszó Ács Eszter cáfolta azt a népszerű irodalmi vélekedést, miszerint Madách elnagyolta Éva karakterét. Ahogy a színésznő a közönségtalálkozón elmondta, Az ember tragédiája minden női szerepet felajánl az Évát megformáló színésznek: az ártatlan nőtől a csalfa asszonyon át az igazság hordozójának alakjáig. Ezért szinte példátlan feladat Éva szerepének megformálása.

A kihívás nagyságát hangsúlyozta Vidnyánszky Attila is, aki szerint az előadásban szereplő kaposvári színihallgatók ennél összetettebb színpadi feladatot nem fognak kapni egész pályafutásuk során. „Nagyobbat lehet, de nehezebbet, összetettebbet biztosan nem.” Vidnyánszky rendezése ugyanis nemcsak hosszával teszi próbára a színészeket, hanem különleges szcenikai megoldásaival is. Az arénaszerű színpad miatt gyakorlatilag nincs takarás az előadásban, vagyis a színészek szinte mindig ki vannak téve a nézői tekinteteknek. Emellett olyan koreográfiát mutatnak be a színészek (a mozgásrend Bozsik Yvette munkáját dicséri, a táncművész kaposvári egyetemi osztálya játszik az előadásban), ami nem egyszerűen bonyolult, hanem rendkívüli pontosságot igényel. A Nemzeti Színház híres szinte mindenre képes színpadtechnikájáról, amelynek tudásáról Az ember tragédiája nézői meg is bizonyosodhatnak. Nem öncélú játékról van szó. Vidnyánszky Attila elárulta: mivel a nézők körbeülik a játékteret, így a szereplők csak egyetlen irányba menekülhetnek az előadás, vagyis a madáchi történelemszemlélet sodrásából: fölfelé. A színpadi süllyedő a párizsi színben éri el mélypontját, és akkor emelkedik ki a színpad egy-egy része, amikor ez az emelkedés dramaturgiailag indokolt. A késő estébe nyúló közönségtalálkozó egyik legszebb megnyilvánulása Szalma Tamás színművészé volt, aki vendégművészként vesz részt a nemzeti Tragédiájában. Szerinte a nagy írók munkái megerősítik az irodalmi anyaggal küzdő színészeket, és azt látja a fiatalabb kollégáin – Lucifert például több, huszas éveiben járó színművész játssza Vidnyánszky rendezésében –, hogy beleerősödnek ebbe az előadásba. „Madáchtól megerősödve nőnek fel a szemünk láttára, ezt végignézni: ennél nagyobb öröm kevés lehet a színjátszásban” – mondta Szalma Tamás.

A közönségtalálkozó végén Vidnyánszky Attila megköszönte a nézőknek, hogy a VI. MITEM ideje alatt figyelemmel kísérték nemcsak az előadásokat, hanem a közönségtalálkozókat és a szakmai rendezvényeket is. Számokba fojtva: az idén négy helyszínen 13 ország 23 produkcióját láthatták a nézők április 11. és május 5. között, összesen több mint tízezer néző volt kíváncsi a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó előadásaira. A Nemzeti Színház vezérigazgatója megköszönte munkatársainak a fesztivál sikeres lebonyolításáért végzett erőfeszítéseiket, majd a vasárnap este és a közel egy hónapos MITEM zárásaképpen elmondta: „büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt hat évben 35 országból 96 társulat több mint 100 előadása volt látható. Ezzel a MITEM beírta magát a nagy európai színházi fesztiválok közé”.

L.Gy.

(2019. május 6.)