Fekete színpad, fekete padok, fekete asztal, fekete falak, köztük középen keskeny járás, ahol az ember elvész a sötétben. A színészek feketében vagy szürkében. A helyszín a börtön cellája, beszélője, vagy kihallgató szobája. A világítás sokszor felülről, a nézők szemébe irányul. Párbeszédfoszlányokból történetek elevenednek meg egymás után, egymást átértelmezve és összefüggés-rendszerbe helyezve. Kihallgatók és kihallgatottak, fogva tartók és fogvatartottak, rabok és látogatóik, rabok egymás között - egymás ellen. A tuniszi előadásban megelevenedő erőszakos történetfolyam rátelepedett a nézők lelkére.

Fadhel Jaïbi új formákat és új tartalmakat kereső rendező, színház- és társulatalapító. A hetvenes években a kulturális miniszter kérte fel társulat alapítására. A színházat mindig a szabad találkozások, alkotás, kísérletezés, teremtés helyének tartotta, ám szembesülnie kellett a cenzúra és a hatalom nyomásgyakorlásával, ezért a kilépett a biztonságot adó intézményes keretek közül, és az alternatív megoldást, a magánszínházi működést választotta. 

Mikor szembesült azzal is, hogy az európai színházi repertoár nem használható Tunéziában - más a befogadó közeg, a mindennapi valóság, az álmok, az ellentmondások, a hagyományok, és a társadalmat átjáró feszültségek -, elhatározták, hogy nem Moliere-t és Shakespeare-t fognak játszani, hanem saját szövegeket. Feleségével, Jalila Baccarral elkezdtek olyan darabokat írni, amik a tunéziai színházi hagyományokból indulnak ki, és közvetlenebbül szólnak a jelenkor nézőihez.

A Violence(s) című előadásban azt kutatja, hogyan tör be az erőszak minden emberi viszonyrendszerbe, megmérgezve a társadalmat a legkisebb emberi egység, a család megtámadásával. Házastársak egymás ellen, szülők a gyerekeik ellen, szomszédok egymás ellen, diákok tanárok ellen, és a sor egyre csak tovább gyűrűzik. A Szcenárium márciusi számában Mohamed Moumen így fogalmaz: „Jaïbi színházi képzeletét valójában a káosz álomképei mozgatják.” Az előadást Jalila Baccar állandó szerző- és munkatársa, színésznője és dramaturgja írta, a társulat közös improvizációi alapján. Így dolgoznak: ötletek halmazából születik a szinopszis, a próbák során a végleges szöveg. 

A szörnyűségek sorozatos megjelenítésével nem reprodukáljuk-e ugyanazt? – merült fel a kérdés Rideg Zsófiában, a Nemzeti Színház dramaturgjában, aki kérdésébe fogalmazott egy lehetséges választ is, a darab egyik szereplőjét idézve: „Eladtam a lelkemet az ördögnek, mégis ellenállhatatlanul vonz az Ég.” A fiatal színész, akinek improvizációja nyomán került a mondat az előadásba, maga válaszolt. Olyan rózsa képe jelent meg előtte, amelynek gyökerei a földbe nyúlnak, de az ég felé vágyódik, mert elege van mindenből. Élet és halál mezsgyéjén két világ között él. Jalila Baccar színésznő-író hozzátette: ha a fiatalok számára nem vonzó a holnap, az félelmet és erőszakot szül. Ezt akarták megmutatni.

A Violence(s) című darabot 2015 óta játsszák. Hogy milyen volt a fogadtatása a saját közegében? Felért egy elektro-sokkal - hangzott  Fadhel Jaïbi  válasza -, megdöbbentő volt, nem akarták elfogadni, nem akarták olyannak látni magukat, amilyenek.

Shakespeare Hamlettel mondja el nekünk, hogy mit tart a színjáték céljának: ”föladata most és eleitől fogva az volt és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek; hogy felmutassa az erénynek ön ábrázatát, a gúnynak önön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát.”

Szorongva és aggodalommal telve szemléltük ma este ebben a tükörben jelen világunkat.

Kereszty Ágnes

Bóta Gábor: Nincs kegyelem
Népszava|2018. ápr 28.

Brutális előadás, gyomrosokat húz be, üt, vág, nagyon fáj a Tunéziai Nemzeti Színház Violence(s) című produkciója, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón, a Nemzetiben. De hát mit vártunk, a cím maga erőszakoskodást, tettlegességet, durvaságot, akár fenyegetést jelent, és ezzel nagyjából el is árulja, mi van a produkcióban. Az, ami miatt Tunéziából sokan menekülőre fogták. Vagy öngyilkosok lettek, másokat, netán saját családtagjaikat megölték, csonkítottak, roncsoltak, másokat vagy magukat letargiába hajszolták, depresszióba süllyedtek, magukat a tengerbe vetve igyekeztek elinalni az országból.

Tovább a teljes írásra...

(2018. április 24.)