Műsorarchívum 2016

Németh Antal könyvbemutató

Április 22, 16–18:30, Kaszás Attila Terem

„A 20. század első felének jelentős magyar színházi rendezői között alig akad olyan, akinek teljes pályaívet sikerült bejárnia. Németh Antal sorsa annyiban tragikusabb a többiekénél, hogy két totalitárius politikai rendszerben próbált független művész maradni” – írja Balogh Géza Németh Antal színháza – Életút és pályakép történelmi keretben című kötete fülszövegében, mely a Nemzeti Színház Kiskönyvtárának második kiadványa. A filmvetítéssel egybekötött kerekasztal-beszélgetésen a könyv szerzője mellett megszólalnak neves tanítványok, pályatársak, kutatók, valamint Németh Antal szűkebb és tágabb családjának azok a tagjai, akik a szívükön viselik e kivételes szellemi hagyaték sorsát.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Balogh Géza bábrendező, a kötet szerzője; Lengyel György rendező, egyetemi tanár, Németh Antal egykori tanítványa; Kurutz Márton, a MANDA munkatársa, a 2. világháború előttről fennmaradt filmdokumentumok gondozója; Erős Péter rendező, operatőr, egyetemi oktató, Németh Antal keresztfia; moderátor; Szász Zsolt, a Szcenárium folyóirat és a könyvsorozat szerkesztője. A könyvbemutatón korabeli fotók és filmrészletek is láthatóak lesznek.

 

 

A szerzőről

Balogh Géza
1936

Jászai Mari díjas rendező, bábtörténész szakíró, fordító, dramaturg az UNIMA nemzetközi és magyar vezetőségének tagja, A Képzőművészeti Főiskola tanára.

1957-től tagja az Állami Bábszínháznak, eleinte színészként, majd 1963-tól, a prágai Művészeti Akadémia bábrendező-dramaturg szakának elvégzése után rendezője, 1975 és 1992 között az országos részleg művészeti vezetője, a Bábművészképző vezetője. 1964 és 1994 között a Színháztudományi, ill. Magyar Színházi Intézet tudományos munkatársa. 1998 és 2004 között a Képzőművészeti Egyetem meghívott előadója. 2000 és 2008 között a Nemzetközi Bábművész Szövetség elnökségének tagja, több munkabizottság vezetője. 2004 és 2008 között a szervezet Magyar Központjának elnöke, jelenleg tiszteletbeli elnöke és a szervezet Nemzetközi Tanácsának tagja.

Ötven éves pályafutása során számos bábjátékot írt, rendezett mind anyaszínházában, mind az 1992 után megalakult bábszínházakban. A nyolcvanas években több televíziós bábjátékot és bábfilmet készített. Rendszeresen publikál hazai és külföldi folyóiratokban, több színháztörténeti antológia, hazai és külföldi szaklexikon munkatársa

Fontosabb rendezései: Alfred Jarry: Übü király, Gogol: Az orr, Carlo Gozzi - Heltai Jenő: Szarvaskirály, Balogh Géza: Doktor Faust. Muszorgszkij: Egy kiállítás képei, Bartók: A kékszakállú herceg vára, Örkény István: Macskajáték, Fodor Sándor: Csipike, az óriás törpe, Kormos István: A zsiráfnyakú cica

A MITEM szakmai programjai magyar és angol szinkrontolmácsolással zajlanak. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges: szervezes@nemzetiszinhaz.hu

(2016. április 8.)


Oldal tetejére