Csak saját darabjait rendezi Valère Novarina, akinek már életében a Comédie Française repertoárjába került egy műve, ami ritka kivétel. Az Avignoni Fesztivál rendszeres résztvevője. A francia színház egyik megújítója. Különleges színpadi nyelvet alkotott, esszéiben költői képekben fogalmazza meg a színház, a színészet lényegét. Két előadása látható a MITEM-en. Márciusban nyílt próbán és pódiumbeszélgetésen találkozhatunk vele.

– A színházi előadás során az idő esetlegességeit éljük meg, szemben azzal az uniformizált idővel, amelyet a hétköznapi életben vagyunk kénytelenek elszenvedni. A színházi időnek teste, tere van. A színésznek pedig a nyelv az üzemanyaga, az egyetlen tápláléka. A szöveg hozza mozgásba őket. A színész olyan „állat”, aki testi kapcsolatban van a szavakkal – fogalmaz Valère Novarina.

A francia dráma- és esszéíró, rendező és képzőművész kizárólag saját darabjait rendezi. Azon ritka kivételek közé tartozik, akinek egy műve már életében a Comédie Française repertoárjába került, amit ráadásul – ez a kivétel kivétele – maga is rendezhetett.

A mai francia színház egyik legnevezetesebb és legkülönlegesebb alakja eredeti, lényegien költői életművet hozott létre, amely megújította a francia színházi nyelvet. Rendszeres vendég a világ egyik legrangosabb művészeti eseményén, az Avignoni Fesztiválon. A MITEM-re érkező Nevek erdejében című produkció bemutatója is Avignonban volt.

Magyarországhoz sok szállal kötődik: a debreceni Csokonai Színház társulatával 2009-ben hozta létre a Képzeletbeli operettet, amely 2010-ben öt előadásra kapott meghívást a párizsi Odéonba. A Képzeletbeli egyik szerepét, a Végtelen regényírót alakító Mészáros Tibor játéka különösen lenyűgözte Novarinát, ezért rendezi meg vele a MITEM-en látható Imígyen szóla Luis de Funès című monológot. A francia szerző magyar gyökerei azonban még messzebbre nyúlnak vissza.

– Gyerekkoromban édesanyám, aki színésznő volt, sokszor énekelt egy magyar dalt, amelyet hajdan egy Genfben tanuló István nevű diák írt neki… A dalszöveg aztán egyre bizonytalanabbá vált, de mindig előhívott belőlem valami meghitt idegenséget – meséli Valère Novarina, aki gyerekként hallott a pusztáról, Bánk bánról és Kolozsvárról is. Kilenc éves volt 1956-ban. Az iskolában kis papírlapokat festett piros-fehér-zöldre, és a középső sávba azt írta: Szabadság Magyarországnak! Így lett Magyarország a titkos, a második hazája, a magyar pedig az érthetetlen anyanyelve – ahogyan erről a Cselekvő szó színháza című kötet egyik esszéjében ír.

Saját művei rendezője úgy lett, hogy a 2587 szereplős Az élet drámája című darabjának színrevitelét senki sem vállalta. Néhány részletét végül ő maga rendezte meg az Avignoni Fesztivál felkérésére 1986-ban.

– A darabírás vége felé a lapokat otthon felrajzszögezem egy nagy táblára – magyarázta egy interjúban, hogy miként lát hozzá a rendezéshez a drámaíró. – A magam számára is vizualizálom a szöveget. Ekkortól már mintegy a térben alakítom ki az egyes jelenetek sorrendjét és majdani színpadi helyét. Rendezőként pedig már csak a színészekkel foglalkozom. Ők hozzák létre a teret, mégpedig a kiterjedéssel, testtel rendelkező nyelv által.

A színészek mindig nagyon megijednek a szövegtől – magyarázza Novarina, akinek drámáiban a színészek az utcai, rontott beszédtől és a gyereknyelvtől az archaizmusokon át a stílusparódiákig, végtelen felsorolásokon át a szóviccekig sok regiszteren beszélnek, énekelnek, és folyton mozgásban vannak a sokszor álomszerűen pörgő jelenetekben. Mindig ellenáll, hogy instruálja és a szerepformálásban segítse a színészeket. Debrecenben meg kellett küzdenie a szerinte erős Sztanyiszlavszkij-hatással, a színészek pszichologizáló ábrázolás iránti igényével. Novarina szerint nem szerepformálásra van ugyanis szükség, hanem darabformálásra. Nála nincsenek alakok, akiket „jellemábrázolva” végig kellene vinni egy cselekményen. A színész dolga: szabadjára engedni a nézők éber álmát.

Ahhoz pedig, hogy ez sikerüljön, Novarina elmélete és gyakorlata szerint nem kell más, csupán nagyon precíz szövegmondás. Mert a nyelv a színész üzemanyaga, mint a benzin az autóban.

– A színházban – fogalmazott egy interjúban – anatómiai műtét zajlik: kiemeljük a nyelvet. A nyelv megnyilvánul a térben, elér hozzánk, megérint, mozgásba hoz bennünket. Nem pedig kifejez minket. Nem kommunikációs eszköz, hanem valami nem emberi, rajtunk kívül álló természeti jelenség.” Máshol ugyanerről így ír: „A nyelv, amit a színész valódi testeként hordoz és ad át nekünk, úgy terül el előttünk, akár egy elbeszélt tájkép. A nyelv egy folyam, a beszéd pedig egy hullám, amely kicsap belőle. A színész a színpadon újra rálel a nyelv megszületésének energiájára, az első szavak kimondásának döbbenetére. A nyelv a színész által a földre szegeződik és testet ölt a térben, hogy itt mindannyiunk előtt végre felvegye valódi kiterjedését.”

Kornya István

Programok Novarinával

Imígyen szóla Louis de Funès

A magyarországi ősbemutató előtt a színész, Mészáros Tibor és a rendező, Valère Novarina, valamint a darab fordítója, Rideg Zsófia avatják be az érdeklődőket a próbák menetébe. (A képen a rendező és a főszereplő)

mikor? hol? 

március 17. – 16 óra  • Károli Gáspár Református Egyetem BTK

1088. Budapest, Reviczky u. 4., I. em., Buda Béla terem

Érthetetlen anyanyelv

„A magyar nyelv (ahogy a gyerek látta): olyan nyelv, melyet nem ért, de énekelve lát. A nyelv szigete, egyszemélyes, árva és magzati nyelv”, mondja Novarina a magyar nyelvről. A francia szerzővel többek között Ráckevei Anna színművész, két Novarina-fordító, Sepsi Enikő és Rideg Zsófia beszélget. Fellép még Pál Lajos harmonikás és Mészáros Tibor színművész.

mikor? hol?

március 16. – 19 óra • Budapesti Francia Intézet

1011 Budapest, Fő u. 17.

(2016. március 10.)