Galileo Galilei, a meg(nem)alkuvó

Hogyan játszik együtt a fiatal pályakezdő, a már befutott és a rangidős tőkesúlyos - a MITEM negyedik napján láthatta a közönség Brecht: Galilei élete című darabját Zsótér Sándor rendezésében. Megkapó szemlélni, ahogyan egységbe rendeződek színészgenerációk pontosan egy olyan darabban, ahol a tanítás és tanulás maga az egyik központ.

A Zsótér-Trill-Törőcsik triász útja a tavalyi Brand után nem áll meg. De talán pontosabb azt mondani, hogy a Brand-csapat fele kiegészült a Körhinta ifjú szerelmespárjával (Kiss Andrea eh. és ifj. Vidnyánszky Attila) valamint Uray Péter harmadikos kaposvári színészosztályának négy tagjával. Zsótér tizennégy év elteltével ismét Brecht Galileijét veszi elő. Az elmúlt időszak alatt maga is tanítani kezdett a Színművészetin, és ez megváltoztatta annyira, hogy megint érdemes legyen megfogalmazni valamit a lényegről. Galilei fölfedez, visszavon, tovább él, de mindenek előtt és folyamatosan továbbadja a tudását. Gyönyörűen rímel egymásra itt szereposztás és előadás. A fiatal (középkorú) Galilei Trill Zsolt, az idős Galilei Törőcsik Mari, akinek majd másfél órát kell várnia arra, hogy vele és érte befejeződjön és folytatódjon a történet. Zsótér az utolsó két jelentbe és a lezárásba egyszerre komponálja bele a titkot, a stafétabot átadást és a halhatatlanságot.

A hatalom köntöse

Urbán András szerint az előadás nem arról szól, hogy a szerbek mit gondolnak a magyarokról, vagy önmagukról, hanem egy politikai-társadalmi akció archetipikus viselkedésformájáról. Csütörtök este nyolctól magyar rendező szerb nyelvű Hazafiak című darabját láthatta a teltházas közönség a belgrádi Szerb Nemzeti Színházból. Jovan Sterija Popović 1850-ben írta művét, és rögtön ötven évre be is tiltatta - egyáltalán nem véletlenül.

A kontextus is kényes: az 1848-49-es szabadságharc idején a szerbek fellázadnak a Monarchia és a magyarok ellen. Urbán András saját bevallása szerint is csatát vívott saját magával, hiszen magyarként került bele ebbe a történetbe. A társadalmi viszonyokra koncentrálva próbálta megmutatni, hogyan éljük meg folymatosan az újból és újból ismétlődő ismerős történeteket. A színészek elmondása szerint nem egy vidám előadás jött létre. A forradalmi elit pozícióba kerülése után ismét vesztes helyzetben találja magát, majd pedig egy állandó körforgás látszik megvalósulni. Erős csapatmunka, szinte folyamatos jelenlét és így a szerepek és szereplők jelentőségének kiegyenlítődése jellemezte az előadást. A rendező által „véres, nyers buli”-nak nevezett előadás felpezsdítette a társulatot. Közönségként megrázó a látottakkal való szembesülés, ám a másik fél meghallgatása, egy probléma többszempontú felmutatása mindenképp a mélyebb megértés irányába indít. Ki-ki elgondolkodhatott hazafelé a „rendezni végre közös dolgainkat”-felelősségén.

Kereszty Ágnes

(2016. április 15.)