Mit szólt volna Madách, ha láthatja azt az előadást, amelyben tizenegy nemzet fiataljai adták elő Az ember tragédiáját, sok nyelven szólva és különbözőképpen, mégis egy nagy egészet alkotva? A Színházi Olimpia Madách Projektjéről írt személyes hangú beszámolójában Praznovszky Mihály irodalomtörténész, Madách-kutató meg is adja a választ.
 

Vajon Madách mit szólna ehhez? Mellettem ült a nézőtéren, bal 8. sor., 9-10. szék. Úgy hat és fél óra után kérdeztem ezt magamtól, de valójában már hónapokkal előre tudtam a választ magamban. Azóta, mióta elterjedt, hogy a Színházi Olimpia fő attrakciója Az ember tragédiája „világpremierje” lesz – valami olyan, ami még nem volt. A művet tizenegy ország leendő színészei, színművészeti egyetemek hallgatói adják elő. Az egyiptomiak, a görögök, az angolok, a franciák a „saját” színüket játsszák, az egyes történetek azon a nyelven hangzanak fel, ahol a cselekménysor játszódik (kivéve a két prágai színt, mert a csehek nem jöttek el, amit váltig sajnálok), a többit románok, olaszok, törökök, grúzok, kanadaiak, lengyelek és magyarok adják elő. 

Madách (...) végtelenül boldog lett volna! Erre vágyott mindig: az emberiség elé tárni az emberiség költeményt. Arra, hogy szerte a világban, a világ nyelvein elhangozzék létünk ma igazán aktuális kérdése: és hát, mi végre az egész teremtés? És a kérdésein keresztül mintha Vörösmarty üzenne: vajon megy-e előbbre a világ? S mindezt fiatalok jelenítik meg. Akik ifjú művészként maguk is ezzel szembesülnek majd színházi próbatételeik során: ki leszek, s mit tehetek hozzá a létezés csodálatos teljességéhez?

A teljes írást a szinhaz.org-on olvashatja el. Kattintson a sorra!

(2023. október 9.)