Műsorarchívum 2023

Színházi Olimpia - Megnyitó

Világszenzáció, utcaszínház, koncertek: itt az olimpiai nyitórendezvény programja

A Bagossy Brothers Company koncertje koronázza a Színházi Olimpia megnyitóját

A 10. Színházi Olimpia hivatalos megnyitója április 15-én 14 órától egészen az esti órákig tart majd. Több helyszínen, számos különleges programmal várják a szervezők az érdeklődőket, most pedig fény derült az eddig csak meglepetésként emlegetett koncert fellépőjére, amely a Kárpát-medence szerte egyik legnépszerűbb magyar zenekar, a Bagossy Brothers Company.

 

Bagossy Brothers Company - forrás: Facebook
Helyszínek, események – áttekintő:

►Események a Nemzeti Színháznál 14 órától 22 óráig

zászlófelvonás, koncertek, utcaszínházi programok 

►Utcaszínházi fieszta a Duna-korzón 14 és 19 óra között

►Átmentem
– ifj. Simet László kötélen egyensúlyozva kel át a Duna felett. 15.30-tól programok, átkelés: 16.30-kor

►Ünnepélyes megnyitó a Nemzeti Színháznál 19 órától

Theodórosz Terzopulosz, a Színházi Olimpia Nemzetközi Bizottságának alapító elnöke és Vidnyánszky Attila, a rendezvénysorozat művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója részvételével. Majd koncertek: Bagossy Brothers Company, Hiperkarma.
foolpool - Die Herde der Maschinenwesen

Részletesen

Zászlót bont az Olimpia: ünnep a Nemzeti Színháznál

 ► 14 órakor zászlófelvonással kezdődik az olimpiai nyitóünnepség a Nemzeti Színháznál, ahol Vidnyánszky Attila, a rendezvénysorozat művészeti vezetője mond beszédet, majd a Pénzügyőr Zenekar, Berecz András, a kaposvári Rippl-Rónai Művészeti intézet hallgatói, a Martonvásári Szent László Huszár Egyesület és a Fehérvári Huszárok közreműködésével elkezdődnek a kulturális programok.

 ► A zászlófelvonás után közvetlenül, a Nemzeti Színház előtt felállított színpadon fellép az SZFE zenekara, DÁNIELFY és HOBO.

► A koncertek szünetében látható lesz a Cia La Tal spanyol utcaszínházi társulat Varázsdoboz című előadása, Toti Toronell Micro-Shakespeare című interaktív színházi játéka, a francia Cie Systeme Paprika kerekeken guruló járgánya, fedélzetén a Kraken Orchestra formációval, a közelben tereli mechanikus lényekből álló csordáját a német foolpool utcaszínház. A hajóorrban a Déryné Társulatának tagjai a Karzat Színház interaktív óriás társasával várják az érdeklődőket. 

 ► 18:30-tól a Somlay Artúr sétányon elindul a Nemzeti Színház felé a 10. Színházi Olimpia központi jelképének választott bárka. A 25 méter hosszú bárka-installáció, fedélzetén a fesztivál három hónapos, országos programsorozatának társszervező színházainak és fesztiváljainak képviselőivel. A bárkán a meghívott külföldi utcaszínházi produkciók mellett ott lesznek a hazai utcaszínházi társulatok, a Bab Társulat, a Langaléta Garabonciások, a Karzat Színház képviselői, Mizsei Zoltán és zenés társai, valamint a Zeneakadémia Népzene Tanszékének hallgatói.

 ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ

► 19 órától a Nemzeti Színház erkélyén ünnepélyes megnyitó keretében beszédet mond Theodórosz Terzopulosz, a Színházi Olimpia Nemzetközi Bizottságának alapító elnöke és Vidnyánszky Attila, az idei olimpia művészeti vezetője és a Nemzeti Színház vezérigazgatója.

►A megnyitón közreműködnek: Tóth Auguszta, Katona Kinga, Herczegh Péter, Berettyán Sándor, Battai Lili Lujza, Mikita Dorka Júlia, Wettstein Márk, Herczegh Péter, Zsuráfszky Zoltán vezetésével a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. 

►Koncertek kb. 19:40-től a Nemzeti Színház parkjában felállított színpadon
Szarka Tamás és zenekara, Bagossy Brothers Company és Hiperkarma Zenekar.

 

ifj. Simet László artistaművész
Világszenzáció a Duna felett

A Fővárosi Nagycirkusz szervezésében létrejövő Átmentem produkció a megnyitónap kiemelt eseménye.

► Az érdemes művész címmel kitüntetett ifj. Simet László artistaművész a Duna felett kifeszített drótkötélen egyensúlyozva sétál át a folyó egyik partjáról a másikra.

Az egyedülálló produkciót a Belgrád rakpart 18. és a vele ellentétes budai alsó rakpart közötti dunai szakaszon, az Erzsébet- és a Szabadság híd között a rakpartról és e két hídról lehet majd megtekinteni. 

► A performansz 16:30-tól indul, de a Belgrád rakparton a 18-19 pontlejáró mellett már 15:30-kor elkezdődik az esemény a Danubia Zenekar programjával, akik a cirkuszművészeti produkció alatt is játszanak majd, főként a legnagyobb magyar zeneszerzők, így Erkel, Kodály és Bartók műveiből.

 

Stelzen Art - Le Voyage Magique – Flying Traveler
Utcaszínházi fieszta a Duna-korzón

14 óra és 19 óra között fesztiválhelyszínné válik a Duna-korzó, a Shakespeare szobortól a Petőfi szoborig számos külföldi társulat utcaszínházi produkcióját láthatja a sétáló közönség. 

►A német Selzen Art extravagáns gólyalábasai békebeli léghajókon, a lengyel Teatr Gry i Ludzie nosztalgikus guruló járgányokon, a Flying Buttresses apró művészei hatalmas túrazsákokkal gyalogosan érkeznek a 10. Színházi Olimpia ünnepélyes megnyitójára.
►Az utcaszínházi felvonuláshoz nyolc magyar társulat is csatlakozik: a Langaléta Garabonciások, a Bab társulat, a Bóbita Bábszínház, a Csodamalom, a Kövér Béla Bábszínház, a Mikropódium Családi Bábszínház és az Agostones utcazenészei. Programjukban óriásbábok sokszínű arzenálja, vásári játékok és gólyalábasok szerepelnek.

 

Ars Sol Luna – Miskolci Bábszínház
 
 
A változtatás jogát a szervezők fenntartják!

(2023. április 8.)


Oldal tetejére