Ifjabb Vidnyánszky Attila Woyzeck-rendezésének nagyon jellegzetes kísérőjelenségei vannak. A Nemzeti Színházban a 2018. április 11-as bemutatója óta zajos sikert arató előadás nemcsak – mint arra a színlapon is felhívják a figyelmet – erőteljes hang- és fényeffektusokat használ, hanem más jelei is vannak a Woyzecknek: a kezdés előtt a pénztárnál rendre külön sor áll a bebocsátásban reménykedőkből, a közönség is fiatalabb, „zajosabb” egy átlagos színházi produkció nézőinél.

A panellakássá átalakított Kaszás Attila Terem első két sorát általában ifjú (női) rajongók foglalják el, hogy testközelből láthassák a színészek kétórás önfeledt játékát. Önfeledt Woyzeck? Igen, valószínűleg éppen emiatt a különleges hangulat miatt vált kultikussá az idei POSZT-ra is beválogatott előadás. A Woyzecket ugyanis komor hangvételben szokták színre és filmre vinni, de akad a nemzetis előadásnak egy életkori sajátossága is. A híres Woyzeck-adaptációk készítői közül Werner Herzog 37, Szász János 36, Robert Wilson (Tom Waits-cel) 59 évesen dolgozta fel Georg Büchner 19. századi német szerző szövegtöredékeit az ifjú német borbélyról, aki eldönthetetlenül egyensúlyoz érzékenység és skizofrénia határán. Ezen középkorú alkotókkal szemben ifjabb Vidnyánszky Attila, ahogyan az előadás minden színésze, még csak a huszas éveiben jár.

Maga az előadás is ezt a frissességet árasztja: ahogyan a tegnapi közönségtalálkozón a rendező elmondta, egy klipszerűen építkező produkciót szerettek volna létrehozni, mert – tette hozzá az orvost alakító Szabó Sebestyén László színművész – az ő nemzedékük már nem (elsősorban) a valóságélményből kiindulva éli életét, hanem az átmediatizált világ (internet, tévé, rádió) nyomait tekinti „valóságnak”. Ebben hatalmas veszély rejlik: mert miközben a popkultúra, a szuperhősmozik, a tévésorozatok áthatják az életünket, tanácstalanul állunk a valóság előtt. Ez a tanácstalanság Woyzeck valódi drámája az előadás alkotói szerint. Hogyan maradhat ki valaki a minket körülvevő ingeráradatból? – így fordították le a maguk tapasztalataira Büchner marcangoló dilemmáját: hogyan lesz valakiből a környezet hatására gyilkos? A nemzetis előadás során Woyzeck megkülönböztető jegye, hogy a többi szereplővel szemben nem vonódik bele a tévévalóságba, hanem szomorúan és frusztráltan ücsörög, és féltékenyen szemléli felesége, a Barta Ágnes által alakított Marie hűtlenkedéseit. Ahogy Nagy Márk a közönségtalálkozón elmondta, Woyzeckként megpróbál kimaradni az előadás minden nézőt magával ragadó sodrásából. Nincs könnyű dolga, de valóban kibillenthetetlen.

Ifjabb Vidnyánszky Attila személyes élményét is megosztotta az előadás után nagy számban megjelenő nézőkkel: a kárpátaljai származású színész-rendező több olyan fiatalt ismer, aki megjárta a kelet-ukrajnai frontot. Szerinte ijesztő, hogy miközben mi – az előadás szereplőihez hasonlóan – elszórakozunk, és egy súlytalan (média)valóságot élünk meg, addig a háború, a kiszolgáltatottság, ami Büchner Woyzeckjének is kijut, karnyújtásnyira van tőlünk. Aki pedig túl fiatalosnak tartja a Nemzeti Színház dél-amerikai panellakásba átültetett Woyzeckjét, azon nézők számára egy érdekes adalék az írás keletkezéséhez: lehet, hogy a felsorolt rendezők mind középkorúak voltak, amikor Büchner töredékeihez nyúltak, de maga a német író szintén a húszas éveiben járt, amikor papírra vetette a lipcsei borbély történetét, aki 1824-ben féltékenységből megölte a feleségét. A megtörtént esetet szépirodalomban feldolgozó Georg Büchner tehát éppen olyan korban járt, mint a Nemzeti – vendégszínészekkel és Vecsei H. Miklós dramaturggal kiegészített – alkotógárdája. Fiatalon a Woyzeckkel foglalkozni tehát csak a fiatalon elhunyt Büchner óta szokatlan gesztus.

***

A délutáni Woyzecket követőn a cseh Divadlo Na Zábradli Hamletek című előadását láthatta a MITEM közönsége. A Gobbi Hilda Színpad színházi öltözőnek átalakított kulisszájában játszódó előadásban nem kevesebb, mint hét Hamlet lépett fel – köztük egy Jana Plodková által alakított női színésszel. A címmel szemben az előadásnak csak érintőlegesen volt köze Shakespeare hőséhez, a prágai társulat előadása sokkal inkább magáról a színészmesterségről, még pontosabban: a hivatásról szólt.

Persze a groteszk és abszurd színjátszás egyik fellegvárának számító Divadlo Na Zábradlitól senki sem várhatott fátyolos szemű, ünnepélyeskedő előadást. A Hamletek abszurd humora, szomorúsága inkább a cseh(szlovák) újhullám kedélyére emlékeztetett. A színészethez tapadó közhelyek, hiedelmek, illúziók hadseregével szállt szembe ez a szelíd előadás. Ahogy a cseh vendégek produkcióját megköszönő Vidnyánszky Attila elmondta: „A Hamletek azáltal, hogy megfosztotta a színjátszást a mítoszaitól, bebizonyította, hogy a színművészetnek igenis van mítosza, titka: a színház él.” Merthogy a Hamletek hét színésze valóban a saját szakmájáról vall ebben az előadásban. Ők maguk is részt vettek a szövegkönyv megformálásában, amelyet a közönségtalálkozótól magánéleti okok miatt távol maradó alkotópáros, Dora Viceníková dramaturg és Jan Mikulášek rendező írt meg. Ez a módszer, a work in progress egyébként sem idegen a Divadlo Na Zábradlitól.

Ahogy Petr Štědroň igazgató tegnap elmondta, az 1958-ben alapított színház kezdettől a kortárs darabok bemutatását tartotta legfőbb feladatának. Itt mutatta be több művét Václav Havel, de ez volt az otthona a csehszlovák újhullám egyik jeles képviselőjének, Evald Schormnak is. Az 1968-as prágai tavasz után mindkettejüket félreállították, a rendszerváltást Schorm nem élhette meg, Havel pedig író, majd köztársasági elnök lett. Ahogy Havel, az óvárosi teátrum is igazán 1990 után kapott ismét lendületet, mára a cseh színjátszás egyik meghatározó műhelye lett, és amint arról a MITEM közönsége is megbizonyosodhatott, remek színészgárdából áll. Az ő játékuknak köszönhető, hogy a Hamletek túlmutat az olyan dilemmákon, mint amit a színészi hírnév, a siker, a be nem teljesült (szerep)álmok jelentenek. A Hamletek több kiszólása is megengedi a nézőnek, hogy ne csak a színészi hivatásról, hanem általában az emberi küldetésről is elgondozzon.

A MITEM hétfőn egy izgalmasnak ígérkező kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik, amely a kazak Korkut legendája című, keddi produkciót készíti elő, majd este érkezik a Berliner Ensemble színház várva várt, A vágy villamosa című előadása – Michael Thalheimer rendezésében.

L.Gy.

(2019. április 29.)