Műsorarchívum 2019

MITEM Krónika X.

Kik azok az ukrán titánok? – katartikus előadással búcsúzott Budapesttől a kijevi nemzeti színház

„Álmomban sem gondoltam, hogy pont Ukrajnától esek ennyire ámulatba” – nyilatkozta három éve Both Miklós zenész. És nemcsak amiatt idézzük a fiatal magyar muzsikust ehelyütt, mert hasonlót éltünk át az Ivan Franko Nemzeti Drámai Színház Morituri te salutant című előadása láttán, hanem mert Both és az ukrán színház produkciója között kapcsolat van. A közös pont neve: Susanna Karpenko. Az előadásban is szereplő, remek ukrán népdalénekestől tudjuk, hogy együtt dolgoztak Both ukrajnai zenegyűjtő projektjén. Ezért is érdemes tovább idézni a Both-interjút mert sokat elárul arról, miért is élhetett át katarzist a MITEM közönsége: „A Szovjetunió birodalmi érdeke az volt, hogy a legnyugatibb és a legkeletibb csücskében is ugyanazt énekeljék: a klasszikus alapokon megszülető szovjet zenét. Jelentős zeneoktatás indult a falvakban is a kultúrházakban, közben viszont próbálták eltüntetni a régi ukrán muzsikát, ami egyébként elképesztő: dallamai mai füllel olyan furcsák, mintha kortárs művet hallgatnánk. Azért akarták eltüntetni, mert aki ilyeneket énekel, abban regionális identitástudat alakulhat ki, és ez birodalmi szempontból veszélyes. Börtön vagy Szibéria is járhatott érte. Az emberek mégis erősen kötődtek ezekhez a dalokhoz. Ukrajna azért is izgalmas, mert ez a két zenei világ egyszerre él: ott van egy csapat asszony, szovjet dalokat énekelnek, majd csettintésre átváltanak ősi ukrán énekekre. Kettős kultúrában élnek, a szovjet dalokat is »belakták«, hiszen kiskoruk óta éneklik.” Susanna Karpenko gyönyörű zenei motívumai átszövik az egész előadást. A darab végén egybejátszott két dal, a – nyers fordításban – Vigadott a kozák és a Mozgott a fű című énekek koreográfiája pedig nem egyszerű finálévá, hanem valódi ünneppé varázsolta a zárójelenetet.

De előreszaladtunk. Merthogy ilyen bevezető után talán meglepő, de a Morituri te salutant a próza ünnepe. Az előadás ugyanis az ukrán lélektani próza mestere, Vaszilij Sztefanik (1871–1936) kilenc novellájából áll össze. Ahogy Dmitro Bogomazov rendező elmondta, az előadás szenvedélyes szabadsággal készült, a színészek kiválasztották kedvenc Sztefanik-novellájukat, majd ezeket egybefűzték. Az eredmény: egy kiváló színészi teljesítményekkel és – a kihagyásos szerkesztés ellenére is érezhetően – rendkívül igényes szépirodalmi szöveggel dolgozó előadás, amelyet áthat az olvasmányélmények szeretete. Alighanem ez a szeretet az egész produkció kötőanyaga, mert Bogomazov elmondása szerint Sztefanik novellái amúgy nem alkalmasak színpadi feldolgozásra. A kijeviek egyszerűnek tűnő, mégis minden részletre kiterjedően átgondolt színpadi nyelvezete áthidalta ezt a lehetetlen helyzetet. A színészek olyan fizikai és szellemi energiát mozgósítottak egy-egy novellányi monológ elmondása közben, hogy két és fél órán keresztül képesek voltak elbűvölni a nézőket. 

Mihajlo Zaharevics főigazgató elmondta, hogy Vaszilij Sztefanik Ivan Franko (a kijevi nemzeti színház névadója) és Taras Sevchenko mellett igazi „ukrán titán”, vagyis e három író volt talán a legnagyobb hatással az ukrán nyelvű szépirodalomra. Minderről mi, magyarok meglehetősen keveset tudunk, az utolsó Sztefanik-fordítás is közel félévszázados. 1975-ben adott ki az Európa Könyvkiadó Régidők címen Sztefanik-elbeszéléseket. Az előadásban ízelítőt kapva a Karácsony este, a Kocsma, a Nálunk minden ünnep vagy a Fiúk című novellákból, érdemes lenne újra felfedezni az ukrán szerző műveit. Egyszerű, hétköznapi univerzum Sztefaniké: a falusi élet epizódjai ezek, mégis kicsiny tükörcserepekként mutatják fel a valóság küzdelmes szépségét. A Morituri te salutant világát átjárja valami kelet-európai szomorúság, és a sok derűs pillanat ellenére a néző arra gondolhat a létezésről: jobbat érdemelnénk. Aztán ahogy az előadás halad előre, már módosítunk: érdemelhetünk ennél jobbat? Majd jön a zárójelenet, amelyben a Susanna Karpenko vezényelte, s a szereplők kórusa által előadott két dal minden számítást felülmúl. Ráérezhetünk: nem érdemeink szerint mérik ránk az örömöt.

A Morituri te salutant az ukrán társulat ráadásénekei és az előadást követő közönségtalálkozó lendülete miatt jelentősen elhúzódott, de így is megtelt az Odin Teatret Nagyvárosok a Hold alatt című előadása, majd sok érdeklődő volt kíváncsi a Regős János, a Szkéné Színház igazgatója által vezetett közönségtalálkozóra is. E beszélgetésen kiderült, az idén 55 éves holstebroi társulat először adja elő – négy napon át – Eugenio Barba trilógiáját Budapesten. A sorozat A fa című előadással kezdődött, amely részben a Nemzeti Színház produkciójaként valósult meg 2016-ban, és ma a Nagyvárosokkal folytatódott. Az előadás után a társulat 82 éves – rendkívül energikus állapotban lévő – vezetője elmondta, hogy művésztársai többször a szemére vetették, miért mindig a háborúról, tragédiákról, borzalmakról készít előadásokat, úgyhogy Barba elhatározta: egy olyan szerelmes történetet visz színre, amely boldog végkifejlettel zárul. Bár ezt hallva az értő közönség tamáskodva nevetett, Barba egy konkrétummal bizonygatta, hogy komolyak a szándékai. Mo Jen Nobel-díjas kínai író egyik regényét venné alapul készülő előadásához. Addig is, az Odin Teatret szombaton jelentkezik újra a MITEM-en.

 

Pénteken, vagyis április 26-án egy főhajtással folytatódik a MITEM. 16 órától egy dokumentumfilmmel és beszélgetéssel, 19 órától a litván Klaipeda Drámai Színház Kurafiak című előadásával tiszteleg a Nemzeti Színház Eimuntas Nekrošius rendező emléke előtt. Vidnyánszky Attila így búcsúzott pályatársától a fesztivál köszöntőjében: „Nekrošius a MITEM visszatérő művésze volt, akitől tavaly novemberben kellett végső búcsút vennünk. A Kurafiak című előadás a litván nép identitásdrámáját mutatja be – méltó lezárásaként a hosszú, kanyargós útról végül hazatérő Nekrošius pályájának. Nagy varázsló volt ő, aki látomásos színházával rendezőnemzedékeket termékenyített meg.”

 

L.Gy.

(2019. április 26.)


Oldal tetejére

Bosznia-Hercegovina, Csehország, Franciaország, Görögország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Románia, Olaszország, Ukrajna, Vietnám