Álpaná - szakrális festészet, követőik Indiában a házak előtt, a földre festik motívumaikat. A Szerelmes énekek téren és időn túl című előadásban a Gobbi Hilda Színpad padlójára terített szőnyegen készült az álpaná, amelyhez a nézők is hozzá adhatták, festhették saját motívumaikat. Az éktár egyhúrú hangszer. Van belőle gitárra emlékeztető is, de a baulok nem ezt, hanem az ég felé törő formájút használják - ez a hangszer egyben a baulok jelképe is. „Olyan végtelenséget találok ebben az egyetlen húrban, hogy elegendő számomra ahhoz, hogy átkeljek vele az életemen.“ – vallja hangszeréről Parvathy Baul, a 42 éves énekesnő. A művész járt már a MITEM-en. Az Odin Teatret A fa című produkciójában szerepelt, és önálló koncertet is adott. A mai estére zenész társaival és festő barátaival érkezett, hogy dalaikkal, hangszereikkel, táncaikkal megidézték Indiát, közelebbről a báulok különleges útját.

A kétórás előadás készületei már jóval hat óra előtt megkezdődtek, a közönséget már egy motívumaiban gazdagon kibontott álpaná fogadta. Közepén fehéren hagyott tánctér, szegélye téglavörös alapon fehérrel gazdagon díszített mező, a tánctér felé szabadon hagyott utakkal. Az előadás kezdetén a két festő füstölőkkel, sugárirányban égő fapálcikákat tartva körbejárt a tánctéren. Énekek és hangszeres zenei részek következtek szólóban, csoportosan, az előadás koreográfiája spontán alakult a zene és az ének hatására. A baul dalok az ISTENI utáni sóvárgás ezernyi érzelmi árnyalatát fejezték ki.

Az előadás utáni közönségtalálkozón záporoztak a kérdések. Rideg Zsófia, a Nemzeti Színház dramaturgja kétszer járt már Bengáliában, célirányosan kérdezte Parvathy Bault, többek között a Satsung-ról. Ez a kifejezés a bölcsekkel való esti együttlétet neve. A sat igazságot a sung pedig társaságot jelent, a kifejezés pedig a kimondott igazságot. Nem színpadra szánt műfajról van tehát szó, hanem egyfajta közösségben való létezésről: aki énekel, megéli az élményt, átadja annak, aki hallgatja, és idővel már nem különböznek egymástól, mert az élmény közös átélése révén eggyé válnak – próbálta szavakkal körülírni a hagyományt Parvathy. Amit tehát láthattunk, abban semmi előre rögzített koreográfia nem volt, minden akkor és ott történt.

Parvathy megosztotta velünk művészi útkeresésének történetét is: Gyermekkorában klasszikus zenét és táncot tanult. Később festészetet. A szabadságot kereste, a teljességet. Egy utazása során felszállt a vonatra egy vak baul énekes, és megpendítette éktárját. Amikor ezt Parvathy meghallotta, az volt az érzése, hogy ismeri a dalt. Látta, hogy a hangja eléri az Eget.

A Bául – egyebek között - utat jelent. Követői, a báulok, elfogadják az összes vallást, minden jót ünnepelnek, hagyományaikban megtalálhatók a muszlim és a fakír költészet dalai is. Arra törekednek, hogy minden lélegzetvételük ima legyen. A bauli éneklés spirituális gyakorlat.

A találkozó legvégén Parvathy az együttes minden tagját bemutatta. Megtudtuk, hogy az egyik dobosa, aki már negyven éve tanulja a mesterségét, életében először hagyta el faluját. A festőművész házaspár férfi tagja kilencven éves nagymamájától tanulja az álpaná fortélyait – mind a mai napig. Több zenészét bául mesterek fogadták örökbe, így a mesterük mellett nevelkedve nőttek bele a hagyományba. A leginkább állóhegedűre emlékeztető sarindán játszó zenész ritka kincs. Ezt a hangszert csak öt-hat ember tudja megszólaltatni.

Rideg Zsófia a másnapi MITEM program ajánlásával zárta az estet, filmvetítésre, beszélgetésre és közös énektanulásra hívva az érdeklődőket. A fesztivál-ajándékokat A. Szabó Magda, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója adta át, kitérve arra, hogy a két világ hagyományai között sok a közös mozzanat, a lelki rokonság. Parvathy megköszönte a Nemzeti Színháznak, az Odin Színháznak és az Indiai Nagykövetség jelenlévő képviselőinek is a meghívást és a nagylelkű támogatást.

- kereszty

(2018. április 26.)