Két halhatatlan klasszikus, Szophoklész és Shakespeare adta a negyedik nap előadásait. Mindkettő egy-egy uralkodó lehetőségeit vizsgálja, de eltérő szempontból: III. Richárd kapcsán az világot szemlélhetjük, amelyben az ember gonosszá válik, Oidipus király alakjában pedig egy olyan vezetőt, aki elég erős ahhoz, hogy vállalja a büntetést saját tetteiért.

Ifj. Vidnyánszky Attila sodró lendületű rendezését 2016 nyarán, Gyulán mutatták be, azóta számos díjat nyert. A várudvar minden előadáshoz hozzátesz valami különleges vizualitást, ennek a bemutatónak a képei is megtekinthetők a Nemzeti Színház honlapján az előadás címszavánál a részletes tudnivalókkal, leírásokkal, interjúkkel együtt,  hiszen 2017 januárjától az előadás a Nemzeti Színház repertoárján szerepel, egyeztetése nem egyszerű, így sajnos keveset. 

A Madách Imre Színházi Találkozó nézői egy házi ünnepnek is részesei lehettek, a tapsrendben egyszer csak egy torta érkezett, Trill Zsolt születésnapját ünnepelték a kollégák.

Rimas Tuminas a MITEM visszatérő vendége. Az Álarcosbál és az Anyegin után idén a litván-orosz-görög kooprodukció, Szophoklész: Oidipusz király című előadását láthattuk. Habár a nézők között számos orosz anyanyelvű is volt, ezen az estén mindenkinek szüksége volt a tolmácskészülékre, hiszen a kart görög színészek alakították - görögül. Az előadás bemutatóját ugyanis Epidauroszban, a két és félezer éves ókori görög színházban tartották, majd pedig a vezetőség úgy döntött, hogy a Vahtangov Színházban is megtartják az eredeti szereposztást, havonta egyszer lehetővé téve a nyolctagú kórus moszkvai vendégszereplését. A színdarab két zeneszerzője, a litván Faustas Latenas és a görög Theodore Abazis is úgy működött közre, hogy a kar megszólalásait a görög, az aláfestő zenét pedig a litván művész komponálta.

Izgalmas akusztikus világot teremtett ez az ihletett karének-rekonstrukció: a megzenésített szövegek sokfélesége érzelmi hevületében is kísérte a cselekmény fokozatos kibontakozását. Uniszónó, szóló és kíséret, dúdolás, vagy szöveg éneklése, szótagok repetitív skandálása váltakozott, s mindeközben egy bonyolult koreografikus mozgássor, olykor a fő kellék-díszletelemmel.

Az előadás egyetlen, meghatározó díszleteleme ugyanis egy a színpadnyílást majdnem teljesen betöltő, 2-3 méter átmérőjű henger, amibe apró kapaszkodó-lyukakat terveztek. Ez a mindent letaglózó és kérlelhetetlen sors-szimbólum indult meg olykor a közönség felé, és erre kapaszkodtak fel a szereplők is.

A megrázó erejű és elgondolkodtató záró-képében Oidipusz két tizenévesforma leánygyermeke, Antigoné és Iszméné menekülnek a minduntalan előregördülő hatalmas és ekkor már füstölgő henger elől.

Az előadást követő szűnni nem akaró tapsvihar sokszor visszahívta meghajolni az alkotókat.

Tuminas gyönyörű szimbolikus képeket komponál. Az idei MITEM fesztiválplakátján látható fénykép is egy ilyen pillanat az Oidipusz király előadásából. A színen majdhogynem mindvégig látható fekete angyalszárnyas nőalak szárnyait az immár talpig fehérbe öltözött Iokaszté mögé állva fehérre váltja. Oroszország ünnepelt színésznője, Ljudmilla Makszakova így kíséri végig idén a huszonhét vendégjátékot.

A múltban elkövetett bűn ismertté válik: azt maga az uralkodó követte el, igaz - tudtán kívül. Oidipusz király dönt, és vállalja tettének következményeit, lemond a trónról, és megvakítja önmagát. Először hitte magát látónak, és vak volt, majd pedig amikor látóvá lett, megvakította önmagát. A fizikai és a lelki vakság különböző állapotain megy keresztül, ám csak húsz percnyi látás jut neki osztályrészül. Meg– és elismerte bűnét, és meg is büntette saját magát. A mai hatalmasok erre nem képesek – elemezte Oidipusz király alakját Rimans Tuminas az előadás utáni beszélgetésen.

A közönségtalálkozón Kozma András a fesztivál Szophokésztől származó mottóját idézte: „Szeretetre születtem, és nem gyűlöletre”, amikor a főszereplőt kérdezte. Viktor Dobronravov – akit az előző MITEM-en Anyeginként láthattunk – így summázta az előadás fő gondolatát: „Így vagy úgy, minden a szeretetről szól, de mi a felelősségről beszéltünk, arról, hogy felvállaljuk, ám erre ma nem mindenki képes.”

A beszélgetés végén Rimas Tuminas megjegyezte, hogy ha létezne olyan díj, amit a budapesti közönségnek lehet adni a szívélyes fogadtatásért, akkor ő is adna egyet.

Vidnyánszky Attila köszöntőbeszédjében kiemelte, hogy a MITEM előadásainak legcsodálatosabb estéi közé tartoznak Tuminas előadásai, és a jövőben is várja őket szeretettel.

szöveg: Kereszty Ágnes

(2018. április 14.)