Az ember számtalan formáját találja meg annak, hogy hogyan ne kelljen a jelenben léteznie. A fesztivál első két napján a háborús fenyegetettséggel való szembenézést tárta elénk Svejk apropóján a szentpétervári vendégjáték, a harmadik nap pedig egy zsákutcába torkolló menekülési útvonalat villantott fel a Sztalker Csoport. Szembenézni a valósággal sohasem következmények nélküli, kényelmesebb a múltba vagy a jelenbe menekülni, vagy egyszerűen elmerülni egy pszeudo-valóságban, mint mondjuk a TV nyújtotta (házi)moziuniverzum.

Ifj. Vidnyánszky Attila Woyzeck rendezésében arra volt kíváncsi, hogyan hat ránk a világ, hogyan tehet tönkre minket – akár huszonévesen is. Georg Büchner töredék drámájáról ledobott tehát mindent, ami számára idegen, és felvállalta tizenhárom fiatal színészének médiaismeret-anyagát. A cselekmény helyszíne egy lepukkant favella, valahol Dél-Amerikában, ami meghatározza az előadás igancsak markáns zenei világát és a szereplők temperamentumát.

A Kaszás Attila Terem beépített nézőtere minden oldalról körülhatárolt „panel-doboz”, oldalán három-három ablakkal, keretes színpadnyílása pedig tekinthető egy hatalalmas 3D-s TV képernyőjének. A rendezés termékeny alapötlete a TV-sorozatok világának beemelése: A kétórás előadás tulajdonképpen egy rögzített improvizációs etüdsorozat, ami - ha a néző otthon van ebben a világban - egy grandiózus aha-élmény-dózis. (Egyértelműen lemérhető a nevetéseken, hogy mikor, kit, mi talál el.) A kivétel nélkül mindenkire vonatkotó intenzív színészi jelenlét, a zenei anyag változatossága, a sokszor meghökkentő koreografált mozgások, perercről percre meglepetésekkel szolgálnak, ebben az elejétől végig magas hőfokon izzó előadásban.

Szabó Sebestyén László tudományos fantazmagóriái alapján emberekkel kísérletező Doktorának pillanatnyi ezerarcú szerepváltásaihoz számtalan „kulturális élményanyag” előzetes ismerete szükséges. Nagy Márk végig egybentartott passzív jelenléte egyfajta szenvedő szerkezet, ahogy ő elemezte szerepét az előadás után. Woyzeckje mindent kívülállóként szemlél, önmagát mindig a mások tekintetén keresztül látja, és önétékelés híján ez fel is őrli.

Az előadás utáni beszélgetésen a próbák „ereszd-el-a-hajam” hangulatának lenyomatából kaptunk ízelítőt.  Miközben a színészek - egymás kezéből kapkodva a mikrofont - sztoriztak a próbákról, mi is kicsit részeseivé válhattunk a „sztalkeres életérzésnek”.

Ifj. Vidnyánszky Attila elmondta, hogy ő magát a Sztalker Csoport egyik csapattagjának tekinti, ezért szerepe sokkal inkább a rendcsinálóé, mintsem a rendezőé. Az ő érdeme tehát ennek a sokféleségnek a kézben tartása, a kompozíció megteremtése.

A szakmai beszélgetésen az egyik hozzászóló a számos kifejezően megjelenített pillanatból hármat emelt ki: a nőcsábász Ezreddobos-„Csicsorító” (Fehér Tibi) és Marie (Barta Ágnes) üveges csáb-táncát, Woyzek és Marie kettősei közül pedig az egymás arcát vajkrémmel kenő és a kibékülés lehetetlenségét példázó jelenetet, és a gyilkosság pillanatát az ülőkádban.

Mert az alaptörténet persze megmaradt. Az alcím pedig pontosít: Paneldráma egy igaz történet alapján. Büchner 1836-ban újsághír alapján írja meg a több változatban is ránk maradt töredék drámáját. Egy Woyzeck nevű katona féltékenységből leszúrja prostitulálódó leányanya kedvesét, Marie-t. Az elidegenedett kisember, akibe ráadásul mindenki bele is rúg, életkörülményei, hallucinációi és idegrendszere áldozata. Beszippantja és megsemmisíti a környezete, mígnem ő is beleőrül.

2018-ban ebből a majd kétszáz éves törénetből egy kétórás hírfolyam lett. Az első sorból nézve interaktív őrület, az utolsó sorból pedig két óra random szörfözés a tv távirányítójával - amit persze a rendező tart a kezében -, megidézve Orbán Ottó palimpszesztjét:

A Sztalker Csoport legújabb bemutatója az idei MITEM második előadása volt. Aki figyelemmel kíséri ennek a fiatal, energikus és teljesen új hangon megszólaló csapatnak az előadásait, az már láthatott belőlük tizet is – Magyarországon. A tizenegyediket csak azért nem, mert ahhoz Moszkvába kellene replülőjegyet váltani. Molnár Ferenc Liliom-át ugyanis tavaly ősszel a Moszkvai Meyerhold Központban vitte színre Viktor Rizsakov első végzett színészosztályával, akik együtt maradtak és Július néven színtársulatot alapítottak. ( http://meyerhold.ru/liliom/ )

1. Athéni Timon (Ódry Színpad 2015),
2. Karnyóné (A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és az SZFE közös produkciója 2015),
3. Liliomfi (Budaörsi Latinovits Színház 2015),
4. Rómeó és Júlia (Kaposvári Egyetem Színházi intézet 2016),
5. III Richárd (A Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös produkciója 2016),
6. Iván a Rettenet (Radnóti Színház 2016),
7. Kinek az ég alatt már senkije sincsen (Debreceni Csokonai Színház 2017),
8. Ahogy Tetszik (Ódry Színpad 2017),
9. Liliom (Moszkvai Meyerhold Központ 2017),  
10. Mondjad Atikám (Vígszínház 2017),
11. Félkegyelmű (Vígszínház 2018),
12. Woyzeck (Nemzeti Színház 2018)

szöveg: Kereszty Ágnes,
fotó: Eöri Szabó Zsolt

(2018. április 13.)