Küzdelem a felejtés ellen

Idén is kapcsolódott a MITEM-hez könyvbemutató. A Nemzeti Színház Kiskönyvtárának második köteteként jelent meg Balogh Géza könyve Németh Antal Színháza címmel. A kötet megvásárolható a Nemzeti Színázban. A XX. századi magyar színházművészet jelentős alakjáról vallottak a kerekasztal beszélgetés résztvevői: szerző, rendező, tanítvány, kutató és keresztfiú.

A meghívott vendégek: a könyv szerzője, Balogh Géza bábrendező, Lengyel György rendező, egyetemi tanár, Németh Antal egykori tanítványa; Kurutz Márton, a MANDA munkatársa, a 2. világháború előttről fennmaradt filmdokumentumok gondozója; Erős Péter rendező, operatőr, egyetemi oktató, Németh Antal keresztfia. Moderátorként Szász Zsolt, a Szcenárium folyóirat és a könyvsorozat szerkesztője vezette az emlékek felidézését.

Film és videofelvételeket is láthattunk, ritkaságokat. Például a Premier a Nemzetiben című kisfilmet is levetítették, amely a megvásárolható könyv melléklete. A 19 perces fekete-fehér kisfilm a Csongor és Tünde című darab próbafolyamatát mutatja be, a szövegkönyvek kiosztásától a bemutatóig. A felvételek 1941-ben a Nemzeti Színházban készültek a bemutató szereplőivel: láthattuk, többek között Szabó Sándort (Csongor), Szörényi Évát (Tünde), Somogyi Erzsit (Ilma), Rajczy Lajost (Balga) Gobbi Hildát (Mirígy) és Major Tamást (ördögfi). Közreműködtek még: Németh Antal (rendező), Abonyi Tivadar (játékmester), Jaschik Álmos(díszlettervező) és Nagyajtay Teréz (jelmeztervező).

Amatőr felvételeken láthattuk a Németh családot otthonában, és külön érdekességként előadásrészleteket az 1940-es évekből – hála egy délvidéki magyar család hagyatékából előkerült filmtekercsnek.

Németh Antal a Nemzeti Színház igazgatója volt 1933-1944-ig. 1945 után igazságtalanul mellőzték. 1945–1956 között nem is rendezhetett. Ő volt pedig, aki 1944-ben elindította az Országos Magyar Királyi Színházvezető- és Rendezőképző Akadémiát. Balogh Géza könyve hat fejezetben tárgyalja a művészi életút állomásait a felkészüléstől a mellőzésen át a visszatéréséig, kitérve Németh Antal pedagógia munkásságára.

Cervantes megírta Don Quijotét, mi pedig megírtuk Cervantest

Ezzel a gondolattal összegezte Bodrogi Gyula a Don Quijotét az előadás utáni közönségtalálkozón. Az előadás után a szereplők a saját alakjukat elemezve beszéltek a próbafolyamatról és darabról. Megismerhettük a különféle közelítési módokat, sőt a próbafolyamat során lefolytatott elemző viták egy részét is.

Az idei évad szeptemberi bemutatója - Vidnyánszky Attila rendezésében - az emberiség egyik legszebb alapmítoszát hozta közel a nézőkhöz. Egy-egy kimondott szó mindig megpróbálja megfogalmazni az érzéseket, ám ezzel óhatatlanul egy kicsit le is korlátozza azokat, ezért jót teszünk az előadásnak, ha hagyjuk a nézőt szabadon asszociálni – fejtegette a rendező. Az előadás szándékoltan érzelemdús, nem feltétlenül helyzettől-helyzetig tartó történetmesélés, miközben azért a történet sincs teljesen fölszámolva. Vidnyánszky Mihail Csehovot idézte: A halhatatlan figurák ott lebegnek valahol a fejünk fölött, és ha párbeszédbe elegyedünk velük, akkor lejönnek hozzánk és azonosulnak velünk. Cervantes megteremtett három olyan szereplőt Don Quijote, Sancho Panza és Dulcinea del Toboso figuráiban, akik örökké élni fognak, Verebes Ernő pedig beleírta a szerzőt is a darabba, aki főhőse problémáját a sajátjává teszi. Az előadás utolsó jelentében ezek a szereplők átlépnek az örökkévalóságba és szerzőjüket is magukkal rántják a halhatatlanságba.

Kereszty Ágnes

(2016. április 23.)