11. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó

A tunéziai forradalom ahelyett, hogy reményt hozott volna, elfojtott félelmet, szorongást, depressziót váltott ki, és számtalan erőszakos cselekedetet generált a mindennapi életben, amelyek szörnyű bűntényekbe torkolltak. Miért vetette magát többezer tunéziai fiatal a tengerbe, hogy eljussanak a „szabad világba”? Miért történt annyi öngyilkosság, annyi tűzhalál, akasztás a forradalom első napjaitól kezdve, és miért nő ezek száma rémisztően napról napra?  Miért van egyre több rablás, megerőszakolás, gyilkosság? Megsemmisülni vagy megsemmisíteni a másikat, ez itt a kérdés. De a kulturális, társadalmi, gazdasági, politikai, pszichiátriai magyarázaton túl… nincs itt valami nagy titok, egy kifürkészhetetlen fekete lyuk a „tettbefordulás” körül? Honnan jön a tettbefordulás? A nagy mítoszok és archaikus viselkedési módok miféle homályos mélységeiből? A mai Káinok és Ábelek az idők hajnalán lévő testvérpár makacsul visszatérő megtestesülései lennének?

„Az ember türtőzteti magát” kiáltana fel Albert Camus. De hogyan?

Talán, hogy nem hagyja magában az állatot eluralkodni? De hát a jó, a művelt, az intelligens, a toleráns, a másikat, az életet becsülő ember… hol van most?

Utazás az emberi lélek mélyére. Homérosz, Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész, Shakespeare, Dante, Büchner, Brecht, Genet, Bond, Pasolini és annyi más után… mi „új” van, miféle irreális, szürreális, tragikomikus a mi szörnyű hétköznapjainkban?

Bűntettek, kicsik és nagyok.