KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓK

A MITEM-előadásokat követően találkozhatnak a produkciók alkotóival, mely által mélyebb bepillantást nyerhetnek egy-egy előadás születésébe, és egyúttal lehetőség adódik, hogy megoszthassuk egymással és az alkotókkal a gondolatainkat, élményeinket, valamint föltegyük a látottakkal kapcsolatos kérdéseinket.

 

Biztosítsa helyét a 2024-es MITEM előadásaira - vásároljon MITEM bérletet! 

Vissza az előadásokhoz

Marcin Herich

Performing Poland – Négy 18

Performing Poland – Négy

A Teatr A Part és az Amareya Színház tánc- és mozgáselőadása. The Grotowski Institute

Rendező: Marcin Herich

40 perc, 1 szünettel.

A Teatr A Part és az Amareya Színház tánc- és mozgáselőadása.

A Four színpadi kompozíciók sorozata, amelyet négy meztelen női performer, valamint a mozgás, tér, hang és fény együttes hatása határoz meg. A performance két független lengyel színházi társulat, a katowicei Teatr A Part és a gdański Amareya koprodukciójában született meg a Teatr A Part vezetőjének, Marcin Herichnek a rendezésében.

Négy performer, négy nő, négy ember, négy test.
Japánban és Koreában a „négy” szó és a „halál” szó azonos hangzásúak.
Az európai kultúrában a „négy” az emberi lény száma, az anyagot és az időbeli rendet szimbolizálja.
Mint a négy sarkalatos erény, a négy évszak és a négy elem.
Vagy az Apokalipszis négy lovasa.
És négy különösen is telhetetlen dolog: a mélység, a nő méhe, a föld és a tűz.
[Marcin Herich]

Koreográfia és játék: 
Daniela Komędera/Alina Bachara/Marta Zielonka, Katarzyna Pastuszak, Aleksandra Śliwińska, Monika Wachowicz 

Zeneszerző: 
Angel, Kato Hideki, Mr Geoffrey & JD Franzke

Rendező
AKM
Artus Kortárs Művészeti Stúdió, Budapest
Marcin Herich

Marcin Herich

A TEATR A PART független színházi társulat, melynek alapító-igazgatója Marcin Herich rendező. A csoport színházi előadásokat, ill. speciális helyszínekre adaptált előadó-művészeti és szabadtéri előadásokat mutat be. A Teatr A Part a test és a mozgás, a forma és a vizuális narratíva színháza. Produkcióikat öt kontinens 28 országában mutatták be. A Teatr A Part kezdeményezője és szervezője az 1994 óta Katowicében megrendezett A Part Nemzetközi Előadó-művészeti Fesztiválnak (korábbi nevén A Part Nemzetközi Színházi Fesztiválnak), amely idén már 26 éves múltra tekint vissza. A Színház 2016-ban indította útjára az A Part Theatre egyéves színész-képzését, melynek keretében már két évfolyam is végzett. 2018-ban elnyerte a sziléziai újságírók Arany Maszk díját, mely egész addigi teljesítményük elismerését jelentette.

Az AMAREYA SZÍNHÁZ egy független fizikai színház, amelyet 2003-ban alapítottak Gdańskban. A színház három vezető színésze Katarzyna Pastuszak, Natalia Chylińska és Aleksandra Śliwińska; munkaformációjuk 2012 óta Amareya Theatre & Guests néven ismert. A művészek közel harminc előadást és projektet hoztak már létre, amelyek elsősorban a test köré összpontosulnak, mint ami a fizikai kifejezés és jelentés legfőbb eszköze. A munkacsoport különösen is érzékenyen tekint a különböző társadalmi témákra és a nők helyére a mai világban. Az Amareya Színház művészeti projektjei többféle előadó-művészeti műfajt is magukba foglalnak, beleértve a japán butō táncot, a kísérleti konceptuális táncot, a posztdramatikus színházat vagy épp a performance-művészetet. A színház projektjeit rendszeresen meghívják különböző lengyel és nemzetközi fesztiválokra. A csoport tagjai intenzív kapcsolatot tartanak fenn japán művészekkel és akadémikusokkal, ami több közös projekt forrása lett már.

Vissza az előadásokhoz Oldal tetejére

Baskír Köztársaság, Belgium, Bulgária, Georgia, Görögország, Izrael, Luxemburg, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia, Törökország