11. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó

Nóra tökéletesen játssza az élet színházát. A végletekig fokozza, amíg csak fel nem robban, kiszabadítva az ego elkábított magját. Nóra a színháznak azt a küzdelmét szimbolizálja, hogy túllépve önnön színház voltán életté váljon; hogy lángra lobbanjon, hogy felfedje a Láthatatlant, a Semmit. Ez a rejtett, színfalak mögötti színház már nem is képes színházként létezni. Ibsen Babaháza végső soron tanulmány a színház mibenlétéről.  

Nóra kényszeresen elégíti ki vágyait. A pénz azt a létfontosságú vitális elemet képviseli, mely a pszichéjéből hiányzik.  Illik hozzá a Torvalddal való kapcsolat: ő a férfi babája, kanárija. Nóra bevallja: a szerepét oly kötelességtudóan játszó baba már ott tart, hogy legszívesebben felrobbanna és leleplezné a csalást. Torvaldot hibáztatja képmutató életéért, de valójában egymás cinkosai a hazugságban. Hallgatólagos megállapodásuk lehetővé teszi, hogy elfedve ellenséges érzelmeiket elhitessék magukkal: olyan ideális párt alkotnak, akiket valódi szerelem köt össze, miközben valójában őszintétlenségben, egy babaházban, egy maszkabálban táncikálva élik az életüket.
Krogstad megjelenésével ez a tánc rémálommá változik, és az egész rendszer eszeveszett tempóban esik szét. Krogstad felszínre hozza mindazt, amit a tudattalanban elfojtottak, és ez összeomlással fenyegeti az ingatag építményt. Krogstad a sötét tudattalant képviseli, amely az összes destruktív impulzust magában rejti.
A tudattalan könyörtelen. Nórának meg kell fizetnie a bűneiért. Nem leplezheti romboló vágyait, amelyek most ellene fordulnak. Ez egy fontos fordulópont.
Ami Torvaldot illeti, kiderül, hogy nárcisztikus, aki csak arra tud gondolni, mit gondol róluk a világ. Az erkölcsi elvek, amelyekkel Nórát próbálja megfékezni, képmutatóak. Torvald képviseli a társadalmi Szuperegót, az avult konvenciókat, amelyek Ibsen szerint az élet hazugságai.
A dráma a végkifejletben, Nóra átlényegülésével tetőzik. Tompa csattanással csukja be maga mögött az ajtót, Torvaldot és gyermekeiket hátrahagyva. Túllép a konvencionális társadalmi értékrenden, és az ismeretlenbe menekül. Ez az öngyilkosság, az önfeladás egy olyan formája, amely megteremtheti a feltételeket a hiteles én megszületéséhez.
Mert a játék a Babaházban a félelemmel teli, konstruált ego és az elfojtott, valódi én között zajlik, mely levegőért kapkod. Abban a pillanatban azonban, amikor levegőhöz jut, az ürességgel szembesül. Ez az önismeret ára, ami a színház mozgatója is egyben.